Download (1).jpgBöszörményi Gyula első Ambrózy-regénye 2015-ben jelent meg, idén karácsonyra érkezett a harmadik rész.
A történet kiindulópontja rendkívül egyszerű: a Millenniumi ünnepségek idején a fővárosban rokonaitól elrabolják Hangay Emmát. Évekkel később titokzatos levél érkezik tőle.  Emília, Emma addigra serdülőkorba ért húga a fővárosba utazik, hogy a nővére nyomára bukkanhasson. A jószerencse Ambrózy báró útjába sodorja az éles eszű, tűzről pattant lányt. Emília természetesen bakfishoz méltóan mindenbe beleüti az orrát, felbosszantva ezzel a hobbi-detektív bárót. Legfőképpen azért, mert a lánynak legtöbbször igaza van.

A könyv nagyjából a klasszikus detektívregények születésének idején játszódik, abban a korszakban, amikor az ipari forradalmat követő urbanizáció egész Európában általánossá vált, és a városiasodás következményeként új bűnelkövetési módszerek, új bűnözőtípusok jelentek meg. A bűnözők találékonysága mindig is a bűnüldöző szervezeteké előtt járt, a képzés hiánya miatt az esetek nagy százaléka maradt felderítetlen. Böszörményi regényéből is pontosan kiderül, a  nyomozók korruptsága és dezinformációik is erőteljesen befolyásolták a bűnüldözést. Ahogyan az  a regénybeli Tabánra is igaz, minden városban akadtak ún. bűnöző negyedek, ahová a nyomozati szerveknek nem volt tanácsos belépni, legalábbis a remény felhagyása nélkül semmiképpen.
boszormenyi

A társadalmi rétegek élesen elkülönülnek, kevés átjárással. Jól példázza ezt a női kaszinóban játszódó jelenet a második kötetben. Abban a korszakban vagyunk, amikor a gazdag gyárosok és a kereskedői réteg próbál a nemesekhez hasonlítani, mind az iskolázottság, mind az ízlés és kultúra tekintetében. Az angol iskolákban ekkoriban már megjelent a tanulók neve mellett a s.nob (sine nobilitate = nem nemes) kifejezés. A regény folyamán természetesen ezeknek a rétegeknek köze lesz egymáshoz, és nem csupán a történelmi események kapcsán.

A Leányrablás Budapesten  című első rész  több szálon futó történet, alapszála a Millennium idején játszódik. Az 1896-os millenniumi ünnepségekre érkezik budai rokonaihoz Hangay Emma, a tündéri szépségű erdélyi lány, akit aztán az unokatestvére, Schützer Ottó hathatós segédletével elrabolnak. Aki ismer, az tudja, hogy ezen a ponton nagyot csillantak a szemeim, leányrabló Schützer (=védő)?! Ezek után pedig előkerül a főhősnőnk, Emma húga, Emília, aki a vonaton Jókait(sic!) olvasva elképesztő talpraesettséggel kioszt egy ficsúrt, miközben megismerkedik Jászai Marival, akitől az első leckét kapja férfiismeretből és óvatosságra intéssel megfejelve a hímsovinizmusból. Minden a helyén van, egy darab tévedés, felületes, nem ellenőrzött adat nincs a könyvben. Alapos történelmi ismeretek, kutatómunka és lábjegyzetek segítik az olvasót.

A lábjegyzetelés is megidézi Jókait, majd színre lép a félkarú, fiatal báró, akit Ambrózy Richárdnak hívnak: egy kissé soviniszta, megtört szívű magánzó. Tőrt visel, álruhákban is otthonosan mozog, fennhéjázó, a rendőrkapitány pedig kikéri a segítségét.  Mit nekünk Cumberbath, (amúgy is jobban szerettem Robert Downey Jr.-t a szerepben, na mindegy), amikor itt van Sherlock Holmes és Baradlay Richárd tökéletes keresztezése?!

Tegyük azonban rögtön hozzá, hogy a kor szokásainak megfelelően a másodszülött nemesi ifjakat nagy többségében katonaiskolába adták, ami egyfajta tartással és viselkedéssel, világnézettel járt. Ezeket az általános jellemzőket egyetlen író sem hagyhatta figyelmen kívül, így Jókai és Böszörményi sem, tehát nem meglepő az enyhe egyezés. Ugyanígy Mikszáth is feltűnik a könyvben, nem csupán a Hangay-lányok olvasmányai között, hanem humorukban és modern, kritikus szemléletükben is. Ezek az apró mozzanatok, elszórt utalások éppúgy lebilincselőek, mint Zichy Géza gróf (1849-1924) élete. Böszörményi Gyula ugyanis a gróf életéből merített Ambrózy báró karakterének megalkotásakor, de érdemes utánaolvasni, kicsoda volt a félkarú óriásgróf, akár a Wikipédián, akár a Manda blogon.

12345462_1530877473895616_8799439877540556823_n.jpg

A kép forrása: Fortepan
 A kép története: Facebook

A másik kikerülhetetlen alak természetesen Conan Doyle halhatatlan figurája, Sherlock Holmes (és Watson (sic! Hangay Emília)), aki regényeinek népszerűsége lassan túlszárnyalja Shakespeare drámáiét. Az emberkerülő, különc, napokra eltűnő, mindenkit ismerő, jó megfigyelőképességű, a nőket tárgyként, a többi embert társadalmi státusza után megítélő Ambrózy báró felsorolt tulajdonságainak mindegyike Conan Doyle figurájának is sajátja. Csakúgy, mint a remek verekedőkészség, amit nagy bánatomra mindenki kifelejt Holmes jellemzéséből, hogy bizony képzett utcai ökölharcos is volt és remekül kijött a csavargókkal és lumpenekkel. Az eredeti Holmes a fennhéjázó magatartását a (fő)nemesek számára tartogatta, akiket folyton kifigurázott és értelmi képességeik, no meg társadalmi státuszukból adódó tohonyaságuk miatt kissé le is nézett. Ez a tulajdonság is nagyon karakteresen jelenik meg Ambrózy Richárdnál, számos helyzet- és jellemkomikum lehetőségét teremtve meg Böszörményi számára is.

És ezzel rögtön be is lőttük a könyv(sorozat) műfaját, ifjúsági, történelmi detektívregény. Ifjúsági, mert az elbeszélő és főhős a 16 éves Mili. (Itt most nem térnék ki arra, hogy nem minden olyan könyv, amelyek elbeszélője/főszereplője kamaszkorú minősül  ifjúsági könyvnek, és nem minden ifjúsági regényben törvényszerűen kamasz vagy gyerek a főhős/elbeszélő, bár az utóbbi eset sokkal gyakoribb, mint fordítva.) A detektívregény és a krimi közt meglévő finom különbséget talán Richard Alewyn fogalmazta meg a legpontosabban: „A krimi a bűntény történetét mondja el, míg a detektívregény a bűntény felderítésének történetét.“ A sorozat a második kötettől azonban brilliánsan vált át krimibe, hiszen az alapbűntény továbbra is Hangay Emma eltűnésének esete, amihez azonban rendre hozzáadódnak egyéb bűncselekmények. Tulajdonképpen Böszörményi is receptet követ, méghozzá a tévés krimisorozatok receptjét.

A lassan kibomló, egyre több szálon futó cselekmény, amelyben a nyomozók karaktere és a(z egyre bonyolódó) szociális kapcsolatai mellett mindig van egy-egy megoldandó bűntény is, amely legtöbbször szervesen kapcsolódik a kiinduló, eredetileg megoldandó rejtélyhez.

Mielőtt továbblépnénk a műfaji és irodalmi kapcsolódásoktól, érdemes megvizsgálni Hangay Emília alakját is. Nekem Irene Adlert idézi kicsit, noha Mili Ambrózy mellett betöltött státusza elsőre inkább egy női Watsont feltételezne. Csakhogy Mili és a báró között pattognak a szikrák, és Mili időről időre kivívja Ambrózy csodálatát és haragját is. Így egyértelmű, hogy azon női elődök között kell keresgélnünk, akik egyszerre jelentettek konkurenciát és a vágy tárgyát a férfiaknak. Nem lehetünk elég hálásak Szécsi Noéminek, a Halcsontos fűző című blogért, ami aranybánya nőtörténetet és a nők helyzetét  kutatók számára. És nem lehetünk elég hálásak a szerzőnek, hogy lábjegyzeteli a könyvét. (Ezzel is emlékeztetve Jókaira és a romantika szerzőire.) Nem is említve azt a koránt sem elhanyagolható tényt, hogy remek történelmi ismeretbővítés eszköze is a szóban forgó módszer. Egyébként pedig bámulatra méltó, hogy a legutolsó fél sor erejéig feltűnő és soha újra elő nem kerülő pszichiátriai ápolónak is valódi a személyazonossága.

Böszörményi hibátlanul adagolja az információkat az olvasónak, és ez a krimi és detektívregényírás alapja. Feszíti a húrt, ahol kell, és időnként meg is lep bennünket. A drámai fesztültség legjobb fokmérője egy azonos mértékben karakterekre és történetre épülő szövegen belül a szerelmi szál. Egy jó író el tudja érni azt, hogy az olvasó még akkor is együtt izguljon a kötelező hullámvölgyeken át a két főhősért, amikor az első oldaltól teljesen egyértelmű a végkifejlet, már csak azért is, mert az olvasók különben fellázadnak. Bár nem tehet mást, minthogy a második kötet végén a szálakat megcsavarja, hiszen Emma megtalálásakor Richárd nem mond semmit Milinek, ellenben a báró és a nagyobbik Hangay lány közt szikrázni kezd a levegő.

Külön említésre méltó, hogy a második kötet bűntényei valóban megtörtént bűntények, bár az elkövetőket csak a szerző képzelete bogozta össze. A miliő szintén alapos utánajárás eredménye, a korabeli épületek, bútorzatleírása is a valóságnak megfelelő, autentikus.

A karakterek is hitelesek, élőek, az egyik kedvencem Erdős René alakja a második kötetben. Böszörményi karakterei árnyaltak, nincs köztük egyértelműen jó vagy rossz. Miközben Schütz piperkőc gengszter, megtudjuk azt is, mitől vált ilyenné, és bár a körülmények senkit nem mentesítenek a tettei következményei alól, mégis rokonszenv ébred bennünk iránta.

Amíg az Ambrózy bárót olvastam, folyton a klasszikus krimik és Jókai járt az eszemben, Böszörményi gördülékenyen és olvasmányosan ír, egyedi elbeszélői hangon, úgy mesél, mint pl. Bernie Rhodenbarr (Lawrence Block regényéből). Megidéződik Jókai-féle szerelmi szálak bonyolultsága, amit persze nyilván nem ő talált ki, de Böszörményi Gyula regényében a fordulatok kalandossága miatt mégis rá emlékeztet a szöveg.

A harmadik részt, az Ármány és kézfogót mindenesetre az olvasói reakciók után kizárólag akkor fogom elolvasni, ha már kint van a következő rész, és kiderült, hogy Ambrózy Richárdnak mik a titkai, és végül kit is vesz el feleségül. Még akkor is, ha tulajdonképpen ki lehet számolni a dolgot. Mili jobban illik Tarján Vilihez, mind korban, mind stílusban. És az Ambrózy típusú férfiaknak a visszafogott, törékenység mögötti nagy belső erejű nők a zsánerei, akiket azért néha meg kell menteni és nem a kis hebrencsek. Így vagy Emmát választja, vagy előkerül a titokzatos festmény modellje, aki a felesége…
Egy dologban azonban minden olvasó egészen biztosan egyetért, Böszörményi Gyula mesterien csavarja a szálakat és eseményeket, berántja az olvasókat, akik nem tudnak (és nem is akarnak) szabadulni a teremtett világtól, és mindenki izgatottan várja a folytatást és töri addig is a fejét, vagy újraolvassa a könyvet a nyomok után kutatva.

Érdemes megemlíteni, hogy van egy különálló rész is, Beretva és tőr címmel.

Ennél többre pedig nincs is szükség egy könyv sikeréhez. A többi már csak hab a tortán.

 

 

Reklámok