A 2017-es Könyvheti újdonságokból Nyulász Viki és Tasi Kata szemezgetett:
Viki: Nagyon nehezen tudtam választani a Könyvheti kínálatból, de ha hármat kell megnevezni, az egyik biztosan Fodor Veronika: Egy kiállítás képei című könyve a Holnap kiadótól – merthogy pont mostanában hallgattuk Bercivel Muszorgszkij festői zenéjét. Aztán nagyon érdekel még Zalán Tibor: Háry – a rettentő magyar vitéz a Pozsonyi Pagony gondozásában, mert rettentően szeretjük a humoros izgalmakat, és éppen ezért akadt még meg a szemem David Walliams: A nagy szökés című meséjén is, amit a Kolibri Gyerekkönyvkiadó jóvoltából vehetünk majd kézbe. +1, a ráadás: Szintén a Kolibritől dr. Seuss: Kell egy kedvenc Szabó T. Anna fordításában, mert mostanában állatira megszerettünk minden jószágot, legyen az 2-8 lábú, tollas, bundás, vagy éppen pikkelyes.
Kata: Karácsony óta alig várjuk, hogy Mable Jones kalandjai folytatódjanak, és végre, végre, most megjelent a kalózlány kalandjainak második része is: Mable Jones és a tiltott város (Will Mabbit, Kolibri, 2017.) Ez lesz az első könyv, amit megveszek, ha kiérünk a térre.
A második pedig a Barna hajnal lenne, hiszen a papírszínház évek óta szerelem, erre a műre pedig témájánál és aktualitásánál fogva már nagyon vártam, de ezt nem veszem meg, mert már megvettem előre a Könyvmecénás programon keresztül. Így csak várom, sőt, a gyerekekkel együtt várjuk, hogy átvehessük.
Megvenném még Ivy Pocket kalandjainak második, a Kepler 62. sorozat harmadik, és a Csajok és csokik negyedik kötetét, de minden jel szerint azokra még várni kell; sajnos nem láttam őket az újdonságok között.
Nem baj! Legyen az idei vásárfia spontán és meglepetésszerű! Meg persze az Ijesztő Kukac 2.0!