Hogyan lesz lelki észleléseink és tapasztalataink megértéséből, azok feldolgozásából gyerekeknek szóló mese? Hogyan lesz a tudatos lelki munka folyamatából, a nyomasztó érzésekkel és gondolatokkal, traumákkal vagy lelki sebekkel való szembenézésből képeskönyv? Úgy tűnik, Timothée de Fombelle tudja a választ.
A nagy elbeszélőt lélegzetelállító, elegánsan szövevényes, filozófiai témákat feszegető regényeiről ismerhettük eddig (Ágról szakadt Tóbiás I-II., Vango I-II., Perle könyve). A buborék (La bulle) című képeskönyvben, melyet a mesés és mitikus álomvilágokat láttatni tudó Éloïse Scherrer illusztrált, Fombelle azt mutatja meg, milyen mesteri módon tud tömör, végtelenül pontos, mégis költői érzékenységgel megformált mondatokból egyszerű, ugyanakkor mély történetet alkotni.
A képeskönyv egy kislányról, Misháról szól, aki, bár első pillantásra olyan mint a többi kisiskolás gyerek, valahogy mégiscsak más: a feje fölött ott lebeg egy fekete buborék. És ez a buborék túl nagy a kicsi és törékeny kislányhoz, ráadásul Misha, amióta az eszét tudja, mindig is ott lebegett a feje fölött a buborék, minduntalan ott volt a sarkában, lerázhatatlanul, pimaszul és nyomasztóan. Még olyankor is, amikor máskülönben szépnek és békésnek tűnt a világ Misha körül. Aztán egy napon történt valami. Sosem fogjuk pontosan megtudni sem az okát, sem a miértjét. Mert ahogy Fombelle írja, “az élet nagy pillanatai mindig meglepetésként jönnek”. Misha egyszerűen fogja magát, veszi kardját, plüssmackóját, és nekivág a buboréknak. A buborékban tett utazása során pedig lassan rájön az olvasó, hogy Misha tényleg olyan, mint a többi kisiskolás, illetve olyan, mint mi mindannyian, csak épp a mi fekete buborékjaink szabad szemmel nem láthatóak.
A buborékba érve Misha egy varázslatos világban találja magát. Lóháton indul el felfedezni a végtelen tájat, melyet, úgy érzi, mindig is ismert, hiszen ott lakott a szívében belül. Sokáig utazik, keresi a buborékbéli királyságban rejtőző ellenséget. Amikor végül rálel a szörnyetegre, rémült menekülésbe kezd, hogy saját és lova életét megmentse. Veszélyesebb vágtát elképzelni sem lehet. S bár lehet a lovunk csodálatos paripa, vannak szörnyetegek, akik elől nincs esélyünk elmenekülni. Ezt érti meg Misha is és rájön, hogy elég a veszedelmes szörnyeteggel szembefordulni, mélyen a szemébe nézni. A fenevad ekkor kezesbárányként kuporodik le a kislány előtt, a sötétség szerteszét oszlik, fénnyé válik.
Analitikus szemmel nézve több népmese cselekménye fordítható le hasonló mintára. Ezek a mesék félelmeink, szorongásaik, lelki vívódásaink megkövesedéséről, mozdulatlanná válásáról beszélnek szimbolikus nyelven, s mutatják meg a kiutat is belőlük, ami nem a menekülés, elfutás, kiűzés, harag vagy hadakozás útja, hanem a szembenézésé, a szembenéző megismerésé (vö. Boldizsár Ildikó, Életválságok meséi. Mesekalauz útkeresőknek. Magvető, Budapest, 2017). Fombelle azt a reflektív, analitikus tudást fordítja vissza a narratíva nyelvére, amit például a mesék szimbolikájának értelmezéséből is leszűrhetünk. Misha buborékbéli útja a kislány belső dialógusának, lelki folyamatainak (esetleg tudatalattijának) narratív kivetítése egy olyan képi világba, ami a gyerekek számára is olvashatóvá, érthetővé válik. Fontos mese egy olyan korban, melyben az önismeretre törekvés nem a magától értetődő dolgok listáját gazdagítja.
A könyv hangulatába csábítóan vezet be ez a rövidfilm, ajánlom figyelmetekbe: https://www.youtube.com/watch?v=-FMcvPHtIeM
(Timothée de Fombelle / Éloïse Scherrer, La bulle, Gallimard Jeunesse, Paris, 2015.)
Könyvmutatványosok 