Archive for november, 2018


Fotó: Szász Marcell

Tíz év alatt félszáz mesekönyv – ez Berg Judit mérlege. Pedig gyerekként ornitológus, síoktató és kaszkadőr szeretett volna lenni. Első meséit a legkisebbeknek szánta, ma már elmondhatja, hogy minden korosztálynak írt valamit. Berg Judit a magyar nyelvterület egyik legismertebb és legtermékenyebb gyerekkönyv írója. Újabban forgatókönyvíróként is kipróbálta magát, a Lengemesék mozis változatában, de felnőtteknek szóló regényen is dolgozik. Írásról, olvasóvá nevelésről és a jövőről beszélgettünk.

Első gyerekkönyved, a Hisztimesék 2005-ben jelent meg, és pillanatok alatt elfogyott a könyvesboltokban. Kitűnő érzékkel írtál egy roppant kényes gyereknevelési kérdésről, a hisztiről. Mi inspirált akkor az írásra? Változott-e ez azóta? Miből merítesz ihletet ma?

 Akkor egy kényszerhelyzet vezetett az írásra – a folyamatosan hisztiző pici lányomnak és magamnak akartam segíteni a mesékkel. Nagy volt a tét, hiszen a mindennapi túlélésünkért kellett megküzdenem. Ma már nagyok a gyerekeim, a hisztin és dackorszakon rég túlvagyunk, ha a mindennapok gondjaiból akarok ihletet meríteni, akkor mostanában inkább a kamaszkori problémára koncentrálok. De a lényeg nem változott: akkor lesz jó egy szöveg, ha az író lemerül a téma legmélyére Legyen az kalandregény, ismeretterjesztő mű vagy éppen egy válságos helyzetre reflektáló mese, a személyes érintettség, önmagam teljes beleadása képes igazán élővé és mások számára is átélhetővé tenni a művet.

A Hisztimesékkel robbantál be a kortárs gyermekirodalomba, az igazi hírnevet azonban a Rumini című meseregényed hozta meg számodra, amely 2007-ben Év Gyermekkönyve lett. Nemrég nyilatkoztad, hogy közel ötven gyerekkönyvet írtál az elmúlt 13 év alatt. Köztük a gyermekpróza valamennyi műfaját műveled. Melyik műfaj áll leginkább közel hozzád, melyik korosztálynak írsz legszívesebben?

Jelenleg az iskolás és kamasz korosztály áll hozzám legközelebb a személyes érintettség okán: a gyerekeim 19, 16, 14 és 11 évesek. Nagyon szeretem a kalandregényeket, a krimiket és az olyan meséket (bármelyik korosztályt megszólítva), amelynek egy bizonyos tudományterület vagy történelmi korszak áll a hátterében. Nagy kihívás sok valós információt beépíteni egy könyvbe úgy, hogy mégse legyen didaktikus és tankönyvjellegű. Efféle olvasva tanítós történetek a Tökmagok-sorozat meséi vagy a Két kis dínó sorozat időutazós történetei. Komoly megmérettetés volt számomra a 10 éven felülieknek szóló Alma megírása, amelynek központjában a sakk áll, és a hamarosan megjelenő folytatás, a Drifter, ahol az informatika és mesterséges intelligencia körül bonyolódik a történet. Ilyenkor az írást nagyon hosszú kutatómunka és felkészülés előzi meg!

Több könyved a Pagony kiadónál jelent meg. Hogyan kezdődött és milyen együttműködésed a Pagony Könyvkiadóval?

A Pagony tulajdonosait még az egyetemről ismerem, egyszerre indult a pályánk, nagyjából egykorúak vagyunk. Ők akkortájt alapítottak kiadót, amikor én írni kezdtem, így szinte adta magát az együttműködés lehetősége. Első kötetem meséit, a Hisztimeséket egy barátom, Futász Dezső biztatására vetettem papírra, és ő is adta ki őket. Az Ecovit Kiadóval is máig tart az együttműködés (Hisztimesék, Meseleves, A holló gyűrűje, Alma, Drifter), de ők egy kis kiadó, akiknek nem is a gyerekirodalom a fő profilja. Ők nem voltak felkészülve arra, hogy én milyen sokat írok. A Pagony csodás lehetőség volt számomra: új szerzőket és sok új könyvet akartak kiadni – nekem pedig nagyon tetszett a lelkesedésük, a tettvágyuk és ízlésformáló látásmódjuk. Jókor voltunk egymás számára jó helyen, így tudtunk együtt, egymást segítve felnőni.

 Civilben négy gyermek édesanyja vagy. Hogyan fér fér össze manapság az írás és az anyasággal együtt járó rengeteg tennivaló ebben a rohanó világban?

Azt hiszem, a család és munka összeegyeztetése a mai nők számára az egyik legnagyobb kihívás. Én is nagy küzdelmeket folytatok magammal és az idővel, hiszen nem akarom, hogy a munkám a gyerekekkel töltött idő rovására menjen, miközben sokszor képtelenség az elmélyült írásból hirtelen átváltani a problémákat megoldó, lelkiző, csak a gyerekre koncentráló anya szerepére. Ahhoz, hogy mind a négy gyerekem jól legyen lelkileg és jusson rájuk elég idő, naponta kell beszélgetni, oda kell figyelni minden jelzésükre. Én megtanultam nagyon gyorsan és intenzíven dolgozni – ha kell, a főzés, házimunka, kutyasétáltatás közben összeálló gondolatokat üres félórákban is képes vagyok precízen megfogalmazni. Ez amúgy előny is: nincs időm felesleges szépelgésre, mellébeszélésre, önimádatra. Ha írok, csakis a lényegre szorítkozom: ez biztos szerkezetet és lendületet is ad a szövegeknek. De ha most megkérdezné egy jó tündér, hogy milyen vágyamat teljesítse, szívesen elutaznék néhány hónap alkotói magányra a világ másik felére.

 Szeretsz sorozatokat írni.  Miért?

 Amikor az ember könyvet ír, világot és szereplőket is teremt. Ha sikerül élő, szerethető figurákat alkotnia, és valódi lesz az őket körülvevő világ, akkor onnan nagyon nehéz kiszakadni. Érzelmileg is kötődöm a szereplőimhez, így külön boldogság új helyszínekre, új helyzetekbe vezetni őket. Egyébként a piaci mutatók szerint az olvasók is hasonlóan éreznek: szívesen kalandoznak tovább a már megkedvelt hősökkel. Az eladási statisztikák szerint mindenütt sokkal kelendőbbek a sorozatok. Persze soha nem az alapján döntök egy sorozat folytatása vagy egy teljesen új könyv megírása mellett, hogy mennyit fognak eladni belőle. Kizárólag olyat írok, amihez belső késztetést érzek, de úgy tűnik, az olvasók is örömmel fogadják, amikor visszatérhetnek egy régóta szeretett hős világába.

Az olvasóvá nevelés alapozó szakaszában rendkívül fontos, hogy olyan könyveket adjunk a kezdő olvasók kezébe, amelyek terjedelemben, nyelvezetükben és témavilágukban is igazodnak a kis olvasók igényeihez. Olyan művekre gondolunk, amelyek segítségével könnyebben és szórakoztatóbban megy az olvasástanulás. Nemrég indított a Pagony egy ilyen sorozatot, amelyben te is közreműködtél. Milyen szempontok alapján írtad meg ezeket a könyveket?

A Pagony Most én olvasok sorozatának az a fő célja, hogy fokozatosan nehezedő, de összességében könnyen olvasható, élvezetes szövegeket adjon a gyerekek kezébe. Az hőseim az erdei Tökmagok, akik legalább olyan kíváncsiak a világra, mint a gyerekek. Azt akartam, hogy a mesék olvasása közben feltáruljon a világ egy-egy izgalmas szegmense, így a főhősök az afrikai szavannára, egy működő vulkánhoz, egy korallzátonyhoz és az ókori Egyiptomba jutnak el. Az első két résznél arra is figyeltem, hogy nagyon egyszerű, lehetőleg rövid szavakat használjak, de még harmadik részbe sem kerültek többszörösen összetett mondatok. Itt a szórakoztatás mellett tényleg az volt a cél, hogy a kezdő olvasónak sikerélményt okozzon a könyv.

Szerinted miben változtak az utóbbi húsz-húszonöt évben a gyermekek olvasói igényei? Igazodsz-e ezekhez az olvasói elvárásokhoz?

A mai gyerekek számára természetes közeg a nekünk felgyorsultnak, rohanónak tűnő világ. Ők bírják, sőt igénylik is ezt a tempót. Persze nem szabad túlpörgetnünk őket, hiszen minden gyereknek szüksége van a nyugodt, szemlélődős, elmélyülő tevékenységekre, de nem tartom borzasztónak azt, hogy ők sokkal több információ befogadására képesek. Tény, hogy a pörgős, fordulatos, sok szálon futó történeteket kedvelik, és könnyebben koncentrálnak rövid, változatos szövegekre. Részben igazodom ezekhez az elvárásokhoz, hiszen az a célom, hogy az olvasóim jól szórakozzanak a könyveimen, de közben feladatomnak tartom a nevelést is. Fontos a lendületes kalandok közé komoly kérdéseket, etikai dilemmákat, végigondolandó problémákat beépíteni. Kell és lehet a belső folyamatokról vagy a külvilág szépségéről, csúfságáról beszélni, csak meg kell találni a megfelelő formát és arányt. Egy Jókai regényre jellemző tájleírás ma már fogyaszthatatlan a gyerekek többsége számára, miközben őket is meg lehet ám fogni néhány jól eltalált bekezdéssel. És miközben az ő kedvük szerint dübörögnek a kalandok, igyekszem a lehető legválasztékosabb szókinccsel, és a lehető legelgondolkodtatóbb kérdések felvetésével alakítani őket.

Adott korszakban meghatározott gyermekirodalmi trendek válnak divatossá. Íróként figyelsz-e ezekre a gyermekirodalmi történésekre, tendenciákra? Követed-e, milyen gyermekkönyvek jelennek meg műveid szomszédságában? Kik a kedvenceid a kortársak közül?

Természetesen nagyon fontosnak tartom a gyerekirodalomban zajló eseményeket, és igyekszem nyomon követni a kollégáim munkáit. Jelenleg Magyarországon virágzik a gyerekirodalom, nagyszerű szerzők és illusztrátorok alkotnak! A mai magyar írói palettáról nagyon szeretem Kertész Erzsi, Dániel András, Mészöly Ágnes, Szabó Borbála, Nényei Pál, Gévai Csilla, Molnár T. Eszter, Harcos Bálint, Varró Dániel, Tóth Krisztina, Gimesi Dóra, Kiss Ottó munkáit. És még fel sem soroltam mindenkit! Ez is azt mutatja, hogy sokan vagyunk, és egy színvonalas mezőnyben sokkal inspirálóbb jól teljesíteni!

Rengeteg könyved jelent már meg, sok illusztrátorral dolgoztál együtt. Kinek a munkája, stílusa áll hozzád a legközelebb?

Minden illusztrátoromat másért szeretem. Nagyon közel állnak hozzám Agócs Írisz finom pasztellszínei és kedves figurái, szeretem Gévai Csilla groteszkségét, Kőszeghy Csilla, Pásztohy Panka és Mészely Ilka egészen másként színesek és kedvesek. Timkó Bíbor (a Lengemesék illusztrátora) különösen finom érzékkel jeleníti meg a természetet, azt hiszem, ha én magam is rajzolnék, az ő stílusa állna hozzám legközelebb. Nagyon tetszenek Bernát Barbara metszetszerű, vagány rajzai is, amelyeket az Almához készített. És külön szeretném említeni a Rumini-sorozat illusztrátorait. Én személyesen nagyon szeretem Kálmán Anna grafikáit, amelyek az utolsó két Rumini-kötetre egészen kifinomulttá és művészivé váltak, a Galléros Fecó naplójához pedig különleges Fecó-stílust dolgozott ki. De közel áll hozzám a külföldi Rumini-kiadásokhoz készült új vizuális világ is, amely sokkal rajzfilmszerűbb és populárisabb. Ez Nagy Zoltán nevéhez köthető, és én – kissé tudathasadásos módon – mindkét Rumini univerzumban otthonosan érzem magam.

A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár idén 5. alkalommal hirdette meg az Olvasd el, és játssz velünk olvasóvetélkedőt. Ebben az évben közel száz 4. osztályos kapcsolódott be olvasójátékunkba, és olvasta el A négy madár titka című legújabb műved, amelyet Kertész Erzsivel közösen írtatok. Hogyan született a közös mű ötlete?

Egy játék adta az ötletet, ahol arra kért minket a kiadó, hogy felváltva – bekezdésenként írjunk egy rövid történetet. Végül fejezetek lettek a bekezdésekből, és a közös munka akkora lendületet adott, hogy Erzsivel egy egész könyvet kerekítettük a kezdeti történetcsírából. Sőt, azóta megjelent a második rész is, Az óra rejtélye, ami szintén közösen, váltott tollakkal írtunk.

Fontos-e számodra, hogy visszajelzést kapj olvasóidtól? Tartod-e velük a kapcsolatot? Mit jelentenek számodra az író-olvasó találkozók?

Nagyon fontosak számomra az olvasói visszajelzések. Sokat járom az országot, világot, rengeteg találkozón veszek részt. Érdekel az olvasóim véleménye, megfontolom a meglátásaikat, az ötleteiket, és szívesen válaszolok a kérdéseikre. Boldog vagyok, ha pozitív visszajelzéseket kapok, és szem előtt tartom az igényeiket. Elvégre ez egy szimbiózis – én értük és belőlük élek, ők pedig általam jutnak valamihez, amire vágynak: képzeletbeli utazáshoz, varázslathoz, a mindennapokban átélhető csodához.

Most min dolgozol? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Nemrég fejeztem be a Driftert, ami eddigi pályafutásom talán legnehezebb könyve volt. Rengeteget tanultam és kutattam írás közben, és hogy az informatikai háttér pontos legyen, folyamatosan konzultáltam egy igaz hackerrel. A könyvben leírt technikai trükkök, telefonfeltörés, memóriakorrupció vagy a lehallgatások mind úgy működnek, ahogy a valóságban is. Emellett egy kamaszoknak szóló krimit is írok most, amelynek helyszíne a Budai Vár és a Mátyás-templom. Tele van történelmi és művészettörténeti utalásokkal és a nyomozás is ezek körül forog – kicsit olyan hangulatú könyv lesz belőle, mint a Da Vinci kód, csak gyerekeknek. December 6-án kerül a mozikba a Lengemesék ősz-tél mozifilm, amelynek én írtam a forgatókönyvét, és a filmbemutatóra egy különleges, új lenge könyv is készült. De hamarosan szeretnék még új Maszatot, Ruminit, Két kis dínót és még egy Lengemesék részt. Ha pedig időm engedi, az utóbbi időben legszívesebben felnőtt novellákat írok, és alig várom, hogy elég időm legyen a felnőtt regényem befejezéséhez.

Jártál-e már Erdélyben? Marosvásárhelyen?

Igen, bár sajnos csak rövid időt töltöttem itt. Remélem, most lesz alkalmam alaposabban is megismerni a várost.

 

Az interjú a 24. Marosvásárhelyi Könyvvásár alkalmából készült, és megjelent a vásár lapjában.

 

 

 

Reklámok

Lackfi János - Robban az iskolaLackfi János Robban az iskola című gyerekverskötete remek humorral és könnyedséggel játszik a gyakran elhangzó, jól bevált frázisainkkal, amelyekbe sokszor, mint megannyi puha fotelbe süppedünk bele élvezve az általuk nyújtott kényelmet. A Robban az iskola azonban kimozdít a komfortzónánkból, udvariasan felsegíti elpuhult tagjainkat, kiugraszt a biztonságot és lustálkodást is lehetővé tevő ülőhelyünkből, és arra ösztökél, hogy poroljuk le a fotelunk, majd vegyük le róla a huzatot és rázzuk azt jól ki, utána az alatta levő szivacsot fejtsük le és szellőztessük át, majd a vázat tisztítsuk le a rárakódott porszemektől.

Lelepleződnek és láthatóvá válnak az időnként mindnyájunk által használt klisék egymásba tapadó jelentésrétegei. A kötet kifogyhatatlan leleményességgel és frisseséggel fejti fel és forgatja ki ezeket. Ebbe a játékba csábítanak vizuálisan Molnár Jacqueline vegyes technikával készített illusztrációi is, amelyek a különféle textúrájú és mintájú anyagokat építik össze. Az illusztrációk arcot kölcsönöznek a könyv szereplőinek, újraélesztik, illetve új értelemmel ruházzák fel a különféle mintájú papírdarabkákat. Rendkívül izgalmas, ahogy a kötetben nemcsak az egyes (jelentés)rétegek, hanem a közöttük és bennük rejlő feszültség, sőt az ellentmondások is felszínre kerülnek, miközben mozgásba hozzák és lendületben tartják ezt a játékot.

A közhelyek hűséges kísérőink, az iskolában is kiváló társai felnőttnek és gyereknek egyaránt, viszonthallhatjuk őket a tanárok ismétlődő mondattöredékeiben, ahogy a Tanári ária vagy az Évnyitó című versek példázzák. Következzen pár kiemelt részlet belőlük: „Lehet, hogy szigorú vagyok / de miattad teszem, / hiszen az életnek tanulsz /és biztos nem nekem.” (Tanári ária), „iskolánk egy nagy hajó / az élet vizén… rettenet! // És kapitánya a diri, / és vitorlája a tudás; / mi fújjuk a passzátszelet – / baromi jó vers, nem vitás”. (Évnyitó) Az utóbbi részletbe beszűrődik a diákok nézőpontja is, ahogy ironikusan rámutat arra, ma mennyire életszerűtlen „az élet vizén hajózunk” sztereotípia. De a diákok is kritikus lencsén keresztül láttatódnak például A fiúk és A lányok című párversekben: „úgy hiszik, minden rohadt vicces, / amit csak csinálnak, és ez már / inkább rohadtul unalmas” (A fiúk), „pici szíveket rajzolnak, / és azt kérdezik, mi bajunk /a pici szívekkel, és különben is / minden, amit róluk terjesztünk, / hazugság, és tüntetni fognak / ellenünk, mert nekik egyenlő / jogaik vannak!” (A lányok).

A közhelyek rétegei viszont nemcsak egymásról fejthetők le, hanem az irónia és önirónia játékba hozása révén fordíthatók ki, ahogy teszi ezt a Szívszaggató szerelmi sztori című versben. „A szívem megszakad, / meg kell ragasztani, / van pillanatragacs, / lehetnénk boldogok! // A szívem dübörög, / hangszigetelni kell, / mert megsüketülök, / ez rettentő dolog!”

Lackfi tehát görbe tükröt tart gyereknek és felnőttnek egyaránt. Megmutatja többek között a haverok/barátok elvárásainak visszásságait: „feleltettek reppelésből, / de nem készültem semmit, cigizésórán köhögtem, egyest kaptam, mint mindig. // Bézbólsapkám otthon maradt, / az ördögvillát elrontottam, / tök béna lett a káromkodásdogám, / s a gördeszkázás se ment jobban.” (Feleltetés reppelésből) Az Oktatófilm, Százezer matchbox, Bicikliügy vagy a Mese a drogról című versekben pedig kendőzetlenül nevén nevezi problémákat, figyelmeztet a veszélyekre, amivel egy mai gyerek vagy család kényszerülhet szembenézni, így például arra, hogy az erőszak milyen sokféle köntösbe bújva felbukkanhat a mi életünkben is.

A Robban az iskola két versblokkjában az iskolán kívüli világ és a hétköznapjaink rejtett zugai is helyet kapnak, ezzel pedig a kötet által teremtett verstér határtalanná válik miközben Lackfi gyerekversei borotvaéles humorral, s nem ritkán kíméletlen iróniával és öniróniával felfegyverkezve játékosan járják körül az ismert és megszokott helyzeteket, a kényes témákat és a tabukat.

 

Lackfi János: Robban az iskola. Móra Kiadó, Budapest, 2016.

kokeny_kataNem titkolom, hogy családilag Otfried Preußler rajongók vagyunk. A szerelem a Torzonborz-trilógiával kezdődött, majd A kis boszorka és A kis szellem kalandjaival erősödött meg, és tart töretlenül. Ezért is csaptunk le azonnal a Kolibri új (2018-as) Preußler-kötetére. Valahogy mindenki (a 4, a 8, a 10 és a 41 éves is) tudta, hogy nem fogunk csalódni. Így is lett.

Pedig, ahogy a kötetet kézbe vettük, azonnal szembeötlött, hogy ez a könyv egy kicsit más lesz, mint az eddigiek. Mire pedig letettük, azt is tudtuk, hogy a más nem jobb, nem rosszabb, csak más, minden hozadékával és tanulságával együtt. olvasásának folytatása

%d blogger ezt kedveli: