Amikor Rózsadombi Benedek, három gyermek boldog édesapja és egy vadonatúj laptop jókedélyű tulajdonosa azt találja mondani gyerekeinek, hogy a billentyűzet önfeledt nyomogatása helyett építsenek inkább valami robotfélét, nem sejti, milyen eseménysorozatot indít útjára. Zseniálisnak tűnő ötletével nem hőn vágyott időt szerzi meg magának, hanem egy egész nyárra szóló elfoglaltságot. Történik ugyanis, hogy a gyerekek azonnal szót fogadnak, pikkpakk megépítik a távirányítós csodalényt. Innét már csak egy lépés választja el a szereplőket a hihetetlen fordulattól. Hogy, hogy nem ugyanis, egy pár percre óvatlanul magára hagyott internetoldalon valahogy “megvásárolódik” egy nyaraló. És ez az a pillanat, amikor megismerkedhetünk a világ egyik leglazább apukájával, aki nem kezd őrjöngeni, nem indít ellenhadjáratot, nem rohan azonnal a hatóságokhoz, hogy orvosolja a problémát, vagy visszacsinálja az adásvételt. Az ölébe pottyant tulajdont tétova fejvakargatás közepette – és gyerekei legnagyobb örömére – elfogadja: jöjjön, aminek jönnie kell!
Ezt követően egyre meglepőbb dolgok kerülnek napvilágra. Kiderül, hogy a vízparti nyaralónak hirdetett ingatlan nemhogy tó, vagy tenger partján nem áll, de még a kútja is teljesen kiszáradt. Kiderül, hogy nem a telek lejt alatta, hanem maga a tákolmány ferde, nem is kicsit. Ablakait is jobb nem becsukni. Sőt, még az is lehet, hogy egy gonosz manó is háborgatja. Első hallomásra nem épp kedvcsináló részletek. Viszont a szerző tálalásában egy egészen különleges családi nyaralás kerekedik mindabból, amit konvencionális látásmóddal csupán pechsorozatnak lehetne minősíteni.
Úgy érzem jobb, ha több konkrétumot nem árulok el a könyvből, tovább “beszélgetni” azonban mindenképpen érdemes róla. Az Apa, vegyünk nyaralót! című kötet az ötödik, befejező része a finn író és illusztrátor Markus Majaluoma szórakoztató és szívet melengető képeskönyv-sorozatának, mely remek magyar fordításban a kolozsvári Koinónia kiadónál látott napvilágot. Struktúráját, narratívavezetését és képi kifejezőerejét tekintve az öt könyv együtt alkot egységes művet, és igazán nehéz lenne megmondani, melyik közülük a leginkább remekbeszabott. Ez ugyanakkor nem a minőségi rangsorolásra való képtelenséget hivatott alátámasztani, hanem sokkal inkább azt, hogy a pentalógia egésze lelkesítően nagyszerű.
Autentikus, ösztönösen őszinte hangot ütnek meg ezek a könyvek nyelvi és képi szinten egyaránt. Majaluoma ábrázolási módja nem retusálja ki a valóságot azért, hogy szerethető és biztonságos világot teremtsen. Illusztrációiban ott van a már-már naturalisztikusan megmutatott nyáltól fröcsögő gyerekpuszi, a maszatos gyerekarc, a szőrös és pucér felnőtt test, de ugyanúgy ott van a menedéket nyújtó, térdnél átkarolt apai láb, a három gyereket egyszerre ölelő apai kar, a bizalom megannyi apró gesztusa, vagy a közösen megélt élmények sok apró részlete. Az Apa, vegyünk nyaralót! olvasása közben támadt az az érzésem, hogy itt valami egészen különleges dolog történik: a szerző több szólamban szólítja meg az olvasót azzal, ahogyan a nyelvi és képi poénok mögé indirekt módon beleszövi az események mögött bujkáló, minden nagyzolástól és túlzástól mentes szülői szeretetet. Túlzásaiban is nagyon valósághű történetet tár elénk a könyv. A kisgyerekeket nevelő szülők elé állított mindennapi kihívásokat, nehézségeket fikciós fantáziává alakítja át, és élezi ki a parodisztikus továbbgondolás mentén születő történetben, miközben úgy viccelődik kedvére, hogy egyértelművé teszi az olvasó számára: a világ kerek, és ebbe a családba születni egészen nagy mázli volt.
Ez azért is érdekes mozzanat, mert a könyv perspektívája nem követi a klasszikus családmodell képét, a történteket az apa-gyerek viszony szempontjából meséli el, miközben ez a narratíva nem a hiányt, felbomlást, kiegyensúlyozatlanságot tematizálja. A modern, nukleáris család szempontú elbeszélésen túllép ugyan, de azt nem törli el, hanem más, társadalmilag nem domináns formájában teremti újra. Ezt a könyvek záróakkordjában felbukkanó anya figurájával éri el, aki bár csak egy-egy mondatnyi szerephez jut a végén, hermeneutikai szinten mégis nagyon sok lényegit tesz hozzá az elmeséltekhez. Azt sugallja például, hogy egy aktív munkát vállaló anya nem szükségszerűen hiányzó része a családnak, viszont talán épp karriervállalásának köszönhető, hogy a specifikus apa-gyerek kapcsolat életre kelhet. A szelíd és megértő anyamondatokból bár kibontható némi irónia is, mégis sokkal inkább egy harmonikus lezárás hangjai ezek. Arra utalnak, hogy a könyvben elmesélt történeten túl ennek a családnak van egy biztonságos és szerethető papás-mamás világa is.
Az Apa, vegyünk nyaralót! egy másik kulturális narratívát is megszólaltat. Kíméletesen, de egyértelműen figyelmeztet papás-mamás világaink szélesebb kontextusára, a természetvédelem diskurzusára. Nem a klímakatasztrófa forgatókönyvét ismételgeti, inkább egy álomvilágot fest arról, hogy milyen az, amikor visszanyerjük az éltető vizet. Majaluoma jól érti, hogy a környezettudatos nevelés ott kezdődik, hogy a gyerekekkel megszeretettjük mindazt, amit a természet jelent (a vizet, a levegőt, a napfényt), hogy felnőttként majd kiállhassanak mellette és érte. Ebben az értelemben fontos, hogy a könyvet a következő ajánlással indítja a szerző: “A világ madarainak, gyermekeimnek… és persze az éltető víznek, minden létező formájában.”
Markus Majaluoma: Apa, vegyünk nyaralót!
Fordította: Jankó Szép Yvette
Koinónia, Kolozsvár, 2020.
Könyvmutatványosok 