Category: 10+ év


Bigibogi nyomában

fombelleTimothée de Fombelle méltán nagy sikerű regénye, az Ágrólszakadt Tóbiás 14 éve (Gallimard Jeunesse 2006.) jelent meg, magyarul pedig először 12 (Móra 2008) éve. Azóta 23 nyelvre fordították le és számos neves nemzetközi irodalmi díjat nyert. Kétségtelen, hogy azon könyvek közé tartozik, amelyek semmit nem veszítettek frissességükből és aktualitásukból. Sőt. Fombelle kétrészes ifjúsági kalandregénye különleges: teremtett világának helyszíne egy hatalmas tölgyfa, ennek törzsén és az ágain kialakított tanyákon, falvakban és városokban élnek a regény szereplői az egy-két milliméteres nagyságú emberek.

Ez a mikró univerzum egy olyan látószöget teremt, amin bekukkanthatunk a fakéreg legapróbb réseibe, zugaiba, mi több, a fakéreg alá. Egy olyan világban találjuk magunkat, ahol a szúnyog vagy a legkisebb pók is az emberhez képest óriási termetű. A tölgyfának e apró méretű lakói, örömei és vágyai, harcai és nehézségei nagyon hasonlítanak a mieinkhez, nem véletlen, hogy magunkra, kapcsolatainkra, szűkebb és tágabb környezetünkre ismerünk bennük. Az Ágrólszakadt Tóbiás rengeteg meglepetést tartogat az olvasó számára, miközben kétségtelen, hogy a fa legrejtettebb történései és titkai szorosan összekapcsolódnak a fán lakók sűrű történeteinek sodrásával. Ahogy fokozatosan bontakoznak ki a fa és lakóinak történetei és titkai, úgy szélesedik ki egyre inkább a regényben ábrázolt élettér, kikerülhetetlenné téve, hogy megjelenjen a fán túli/körüli/melletti élet és annak szereplői is. Általuk pedig óhatatlanul átértékelődnek az emberi és a térbeli határok egyaránt.

A könyv olvasása során egy olyan mesebeli világ zsongásában és forgatagában találjuk magunkat, ahol értelemszerűen szemben állnak egymással a jó és a pusztító erők. Ezek óhatatlanul szembesítenek a regény univerzumának párhuzamaként azzal is, hogy saját világunkat ugyancsak ilyen összetett mechanizmusok és tényezők formálják s tartják működésben. Sok-sok váratlan fordulat során kerülnek a helyükre e regénybeli világ mozaikjai, amelyek így egyben a saját társadalmunk működésének útvesztőiben való tájékozódáshoz is segítséget nyújthatnak. Fombelle regényének főszereplője a tizenhároméves Tóbiás és a nagyrészt hasonló korú bajtársai, az ő hangjukon és történeteiken keresztül avatja be a világ rejtelmeibe a szerző a kiskamaszokat (és természetesen mellettük/velük együtt a felnőtteket is) az élet nagy és olykor nagyon is embert próbáló kérdéseibe.

agrol_szakadt_tobias_belso3-500x500

Ha valaki elolvassa a regényt, kétségtelen, hogy másként fog nézni a fákra, a fák kérgére, törzsére, a levelekre, az ágakra, a fák apró lakóinak rejtélyekkel teli életére. Az Ágrólszakadt Tóbiásnak köszönhetően ugyanis a leglaikusabb városlakó számára is jelentéssel és élettel telítetté válnak e titokzatos óriások, de vitathatatlan az is, hogy a regény következtében sok szempontból új megvilágításba kerül maga az ember, a társadalom és a természet szerepe, helye és viszonyrendszere egyaránt.

A regény gerincét valójában a fa pusztító kizsákmányolása és az igába hajszolt emberek kiszolgáltatottsága elleni harc képezi, vagyis a küzdelem a túlélésért és egy normális, élhető életért. Mindeközben kulcsfontosságú az összefüggések keresése és megtalálása, az ok-okozat kapcsolódási pontjainak felismerése, hiszen sokszor semmi és senki sem az, aminek látszik. Fombelle regénye vitathatatlanul erős társadalomkritika, rámutat arra, hogy kerül(het) hatalomra egy félművelt, beszélni is alig tudó alak, hogyan éri el, hogy kövessék, (ki)szolgálják az alattvalóivá váló emberek. Furkó Döme nem csak a többiek ellen fordul eközben, hanem maga az élet és annak minden formája ellen, az ember és a környezete ellen. Vele kerül szembe Egyke Szigfrid, a fa és az élet titkait kutató és megtaláló tudós, aki nem hajlandó illetékteleneknek kiadni ezt a tudást, illetve Tóbiás, a fia. Furkó Döme mindent és mindenkit megsarcol, kizsákmányol és egy olyan társadalmat alakít ki, ami a félelemre, manipulálásra és a besúgásra épül. Fontos kérdés: meddig és hogy tartható fenn ez az elnyomásra épülő társadalom és mi törheti meg ezt a hatalmi berendezkedést?

A kötet címe többszörösen is e helyzetet jeleníti meg: a hányatott, üldözött fiú sorsát, a zuhanást és az újrakezdés, megújulás mozzanatait. Míg egyik oldalon a kapzsiság, a tudatlanság, a hataloméhség, a telhetetlenség és a gyűlölet, a másik oldalon az élet szeretete, tisztelete, a tudás, a jóság, a béke és a szeretet áll. Ezt az ellentétet érzékeltetik a szereplők beszélő nevei és nyelvi képességei is: Furkó Döme, alig tudja kipasszírozni magából az alig pár szótagos szavait, azokkal is csak manipulál és megfélemlít, az embereinek sem erőssége a nyelv kifinomult ismerete, azt is többnyire egymás beárulására használják, hogy védjék magukat, mert állandó rettegésben élnek. Tóbiás és a szülei (akárcsak Reccsentő Ricsi) a nyelv kifinomult és gazdag világának, a jelentésrétegeinek magabiztos ismerői, akik otthonosan mozognak a nyelv gazdag univerzumában, ami nem egyszer a mentsvárat és a túlélést nyújtja számukra. Manó, Csergőék sokáig távol levő fia, a nyelvet a valóság elfedésére használja, az (ön)áltatásra, hogy elfedje a szégyent. Bernika, Zordon Odó nem kicsit neveletlen és beteges szenvedélyeknek hódoló lánykája szintén csak a nyelv töredékes használatára képes. A regény egyik legüdítőbb és legszerethetőbb személye Bucifej, aki annak ellenére, hogy pösze és raccsol, ízlelgeti és remekül játszik a nyelv kiapadhatatlan lehetőségeivel, miközben az udvariasság és kedvesség mintapéldája a sok zord és faragatlan, durva alak között. Lajali Lilia viszont ugyan nem sokat beszél, de mélységekkel telített és súlya van minden szavának.

A nyelvhasználat változatai, színvonala, a kultúra, a közösségért való tudás, azaz a tudományos ismeretek és a fa/környezet/élettér tisztelete megóvása szorosan összefügg.  Így talán nem is meglepő, hogy a nagy tölgyfa rombolásával és kihasználásával párhuzamosan a hatalmat bitorló Furkó Döme saját hatalmának megőrzéséhez az újság- és könyvkiadást is betiltja, sőt, magát az írást is. És az éneklést. Erre már csak ráadás, hogy a tudósok által létrehozott, a fa védelméért tevő Fafőtanács tevékenységét Furkó fokozatosan ellehetetleníti, betiltja, majd a tudósokat börtönbe veti.

Az Ágrólszakadt Tóbiás nemcsak  izgalmas, fordulatokkal és meglepetésekkel telített kalandregénybe bújtatott erős társadalomkritika, amit mégis minden ízében átitat a humor és az irónia kifinomult eszköztára, hanem egy igazi ökokönyv is, ami nagyon szépen modellezi azt, hogy mennyire fontos védenünk a Földet és milyen következményei vannak annak, ha mégsem tesszük ezt. Rámutat arra, hogy az emberek és a fa élete elválaszthatatlanul összekapcsolódik, csak úgy élhetnek az emberek, ha vigyáznak az életüknek teret adó, őket óvó, tápláló, számukra otthont adó nagy tölgyfára. Furkó Dömével ellentétben, aki csak a hasznok kiapadhatatlan forrásaként tekint a fára, Tóbiás, a szülei és barátaik a fenntarthatóság jegyében a fát, mint egy kiszolgáltatott óriási élőlényt látják, amit nemcsak megvédeni, hanem táplálni kell, nem csak elvenni tőle, hanem adni is neki, mert csak így maradhat az és vele együtt élők is életben.

Chris Rylander: Die Legende von Greg

greg

A borítótervező sajnos nem ért annyira a fegyverekhez, mint a szerző.

Tavaly a szokásos évi előadáson hallottam a könyvről először, aztán a prae.hu-nak szóló tudósítás írásakor újra eszembe jutott. Az alapsztori önmagában is csábító, vajon mit hoz ki valaki az (urban) fantasy keretein belül Chicagóból és a törpökből?

A fülszöveg után borítékoltam a halálos unalmat, törpök, mágia, ereklyék, elfek, Tolkien. Mindehhez jön egy elfiskola is, tehát kapunk a hepipotyer világból is. Mégis megvettem valamiért. Igazam lett, volt Tolkien meg Potter, csak a halálos unalom maradt el.

Chris Rylander Greg szemén keresztül láttatja velünk a világot, csak annyit tudunk és értünk belőle, amennyit ő. Eleinte még A végtelen történet klasszikus és jól ismert sountrackje is felcsendült a fülemben, és lelki szemeim előtt nem Greget, hanem BBB-t láttam, ahogy a szemetesben landol. Na, meg a minden idők legkutyaszerűbb filmes sárkányát.

Adva van tehát egy esetlen, kövérkés fiú, akinek az anyukája meghalt, az apja neveli, aki kisvállalkozó, inkább magyar, mint chicagói módra. A srác azonban tehetséges, így aztán bekerül ösztöndíjjal egy szuperelit suliba, ahova természetesen nem tud beilleszkedni. Mivel az apja megtanította sakkozni, így sikerül Edwin személyében egy roppant előkelő barátra szert tennie, aki folyton kihúzza a csávából a sakkban sem túl ügyes barátját. Eddig a hasonlóság Michael Ende jól ismert sztorijával, ami azonban úgy van megírva, hogy bármennyiszer újra lehet olvasni. olvasásának folytatása

#olvasaziro 2.

Az immáron rengeteg felolvasott könyv, kötelező, mese mellé Eszterünk is olvas.
A még csak részletben az Író Cimborákon megjelent Az Üveghegybe zárt fiú című új meséjét. A gyönyörű illusztrációt Szabó Imola Julianna készítette.

#olvasaziro

Homokszemek között, szabadon

covers_252837Időnként érdemes lepallani a régi könyvekről a port. Mi tagadás, abszurd módon közéjük tartoznak az alig két-három éve megjelentek is. Tegyünk így Molnár Krisztina Rita 2013 és 2017 között megjelent háromrészes Maléna-sorozatával is, nem bánjuk meg, ha együtt újraolvassuk a Maléna kertjét, a Kréta-rajzot és a Derűs hétköznapokat. A háromrészes meseregény három negyedikes gyerek (és családjaik) barátságának történetét bontja ki egy fordulatos és változatos megoldásokkal élő sokszorosan rétegzett regényfolyamban. olvasásának folytatása

Amikor a hangszer mi vagyunk

Képtalálat a következőre: „Dunajcsik Mátyás: A szemüveges szirén”

Dunajcsik Mátyás első ifjúsági regényében, A Szemüveges Szirénben tájékozott idegenvezetőként kalauzol el bennünket Izland sejtelmes, titkokat rejtő világába. A Szemüveges Szirén nemcsak felejthetetlen olvasmányélményben részesíti az olvasóit, hanem igazi olvasókőként segít teljesen más perspektívá(k)ból szemlélni a saját életünket, kapcsolatainkat, gyökereinket és az előttünk álló feladatokat. A tízéves kortól ajánlott regény egy tizenkét éves kislány, Atlanta történetét meséli el, aki ezeregyszáztizenkét napja él kettesben az édesapjával az óceán közepén egy aprócska, Szelesszirt nevű sziget világítótornyában. Az apa és lánya szárazfölddel és egyáltalán a világgal való kapcsolatára egyszerre van hatással az óceánnak a szelek által legkülönfélébben borzolt hullámrengetege és a család egységének megtörése, azaz Atlanta édesanyjának három évvel korábban bekövetkezett halála és az azt követő mindent átható űr. Ez a szomorú esemény sodorja a megtört apát és kislányát önkéntes száműzetésbe e távoli kis szigetre, hiszen Atlanta édesapja már „nem tudna többé olyan földön élni, ahol egykor boldogok voltak Anyával”. (11.)

Megrendítő, ahogy egymás mellett, sok szempontból teljesen eltérő módon igyekeznek (túl)élni az anya elvesztése után. olvasásának folytatása

product_9782070662937_244x0Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal király, aki rettegésben tartotta népét. Sértett, féltékeny szíve nem nyugodott, s egy napon száműzte királyöccsét. Véglegesen. Nem csak az országból, nem csak az egész birodalomból, az egész világból űzte ki. Kiebrudalta egy másik valóságba a fiút. Azt a másik valóságot akár a miénknek is mondhatnánk: van benne egy Párizs nevű város, annak egy utcájában egy cukrászműhely, abban egy férj és feleség, akik az idegen gyereket befogadják, szeretik. A huszadik század harmincas éveiben járunk.

Ezen korszak világába tanul bele a különös, múlt nélküli gyerek, ennek a társadalomnak nyelvét tanulja meg, és saját bőrén tapasztalja a gyötrelmeit, hogy Joshua Perle néven élni, harcolni, és főleg emlékezni tudjon benne. A rejtélyt, Joshua múltját, emlékezésének keserűvé minősült tárgyát sokkal később, a nyolcvanas évek derekán kezdi felgöngyölíteni egy fotográfus fiú. Egy elbűvölő lány iránt fellobbant szerelem vezeti őt Joshua útjába, s annak felismeréséhez, hogy párhuzamos világokban létezünk. olvasásának folytatása

Max – kimaxolva

maxKevés olyan könyv van, amit lassan olvasok. Mostanában kételkedtem, hogy tudok-e még egyáltalán rendes tempóban olvasni. A Max bebizonyította, hogy igen. (Eszter)

Megnyugtató, hogy nem egyedül írok ajánlót a Maxról. Talán egyedül nem is vállalkoznék rá. Félnék, hogy valami igazán fontos kimarad, elsikkad, épp most, amikor írom, nem jut eszembe, pedig lehet, hogy épp’ ez a gondolat lenne a hívószó valakinek, hogy elolvassa Sarah Cohen-Scali regényét. Mert ezt olvasni kell. Aztán pedig soha nem felejteni, de legfőképpen megválaszolni a kérdéseket, amik ébredtek bennünk, még akkor is, ha nem lesznek könnyűek. (Kata) olvasásának folytatása

Miután elolvastam Standish Treadwell történetét (egyhúzóra, szinte pillanatok alatt, gyomorremegve, izgulva, sírva és megrendülten), az első gondolatom az volt, hogy szervezek egy felolvasóestet a helyi fiataloknak, mert ezt a történetet minél többüknek ismernie kell. Megszerveztem. Nem az a tipikus irodalmi est lett, ahol a kamillatea mellett merengünk egy-egy szép vagy izgalmas regényrészleten. Elkezdtem a könyvet felolvasni az elején, és amíg az idő engedte, olvastam nekik. A jelenlévő hatból egy kölcsönkérte, és egymásnak adogatva öten olvasták el a könyvet kevesebb mint két hét alatt. Ajánló vége.

olvasásának folytatása

A műfordítás rejtelmei – Wekerle Szabolcs

wekerleLassan négy éve már, hogy abbamaradt a műfordítókat bemutató sorozatunk, ami a múlt héten Pék Zoltánnal indult újra. Másodikként Wekerle Szabolccsal beszélgettünk.

A Magasfeszültség egyik, ha nem a legnehezebb kérdéseket feszegető könyvét fordítottad. A Minden dolgok könyve volt számomra eddig a sorozat legerősebb kötete. Milyen volt a fordítása? 

Egyike volt legélvezetesebb fordítói munkáimnak. Viszonylag rövid, de rendkívül jól felépített könyv, egyetlen fölösleges szó, sor nélkül. Lehet egy szöveg bármilyen nehéz, a fordítása sosem az, ha következetesen és jól megírt a szöveg. Egy-két szójátékkal bajlódtam sokat – de ez a bajlódás sem volt terhes, sőt. A fordítás egyik legjobb része, amikor alakul egy szöveg, megy minden a maga útján, de van egy-két nehéz, megoldandó kérdés, ami úgy befészkeli magát az agyamba, hogy szinte folyton azon gondolkodom, míg végül rájövök a – nem mindig százszázalékos, de azt legalább közelítő – megoldásra.

A regény rövidsége ellenére nagyon összetett, sokrétű. Mennyire mélyen értelmezi a fordító a művet? Hány lépcsős ez a művelet?

Nem vagyok nagy értelmező. Elolvasom a könyvet, igyekszem megérteni, aztán magyar szöveget csinálni belőle. Előfordul, hogy végzek egy regénnyel, megjelenik, és aki olvassa, elmondja, hány rétege, hány értelmezési lehetősége van, amin én meglepődöm. olvasásának folytatása

A műfordítás rejtelmei – Pék Zoltán

pek_varga

Fotó: Kolibri Kiadó/Németh Dániel

Lassan négy éve már, hogy abbamaradt a műfordítókat bemutató sorozatunk. Az idei, 2015-ös Könyvfesztiválon azonban jó néhány beszélgetésben előkerült a kérdés, leginkább a Kolibri kiadó Magasfeszültség sorozatának bemutatója után, oda ugyanis majd’ minden kötet fordítója megérkezett. 

Elsőként Pék Zoltánnal beszélgettünk.

A Hold legsötétebb oldala tartozik a Magasfeszültség sorozatába. A beszélgetésen elhangzott, hogy a szöveg világa miatt kértek fel erre a munkára. Mesélnél egy kicsit erről nekünk is?

Az ember nem csak vidám vagy csak vicces könyveket fordít, ennyire nem tudunk szakosodni, még ha akarnánk sem. Mindazonáltal elég sok komor hangulatú regényt fordítottam már, elég, ha csak Philip K. Dicket említem. Szeretem ezeket, pontosabban ezeket is, bele tudom élni magam, a jó ég tudja, miért. Ez a könyv, A Hold szintén meglehetősen súlyos hangulatú, egy diktatúrában játszódik, és az elnyomás, főleg pszichikai értelemben nagyon megüli a történetet. Amikor elolvastam, nekem ez bejött.

Mi volt a legnagyobb kihívást A Hold legsötétebb oldalának a fordítása során? Elég nyomasztó a világa. olvasásának folytatása

%d blogger ezt szereti: