Category: 3+ év


A medve és a kardja

Davide Calì (szöveg) | Gianluca Folì (illusztráció)
A medve és a kardja
Csimota kiadó, 2020

Reciíró: Németh Eszter

Fordította: Piróth Attila

Ha egy könyvben kard szerepel, semmi jóra nem számítok. Miután elolvastam a rövid ajánlót, olyan szintű ellentmondásba kerültek az előfeltevéseim egymással – pl. a nagyon is izgalmas borítóról -, hogy úgy gondoltam, megnézem magamnak ezt a könyvet közelebbről is. A kiadó meg bátran a rendelkezésemre bocsátotta. (Lehet, hogy tudják, hogy nem tartok éles fegyvert itthon, úgyhogy nem lesz vágáspróba a könyvön?)

Az illusztráció ragadta meg azonnal a figyelmem – végtére is ez egy képeskönyv – különösen a színei. A vizes, tiszta színek, amelyeket az illusztrátor szemet gyönyörködtető harmóniában illeszt egymás mellé. Különösen tetszett, hogy nem a színharmónia megbontásának eszközével él, amikor a konfliktust ábrázolja. Hanem valami mással, ami a történet ismertetésekor nyeri el az értelmét.

A kákán is csomót keres bekezdés, avagy csak az olvassa, aki kardozik:

Két apróság zavart csupán, egyrészt a szöveg említi a 13. oldalon, idézem: 

„Tessék, nektek adom a pajzsomat, hogy legközelebb ne rezeljetek be, ha felétek csörtet egy vaddisznó!“

Miközben a pajzs nyomokban sincs sehol, a medvének azonban van átalvetős bőrtáskája, holott az az egykezes kard, amit Gianluca Folì ábrázol, valóban pajzzsal volt használatos.
A másik – bár tudom, hogy ez csak engem, meg néhány efféle dolgokban járatos, elenyésző számú szülőt zavar -, hogy ha már egy könyvben központi szerepet kap a kard, amit az önmagát várúrnak képzelő medve némi jóindulattal vágástesztre használ a környezetében lévő tárgyakon, akkor azért nem ártott volna utána nézni, hogy milyen hétköznapi háztartási eszközt lehet karddal aprítani. Az ugyanis kínos, hogy a nagy fontosságú kardot a medve nagy buzgóságában lépten-nyomon kicsorbítja pl. a kávéfőzőn. Vagy egy egész erdőn… Jó, tudom a valóságot mesén számonkérni botorság. Ahogy nyilván az is, hogy oké, hogy felaprítja az erdőt, de vajon meddig tartott volna, ha az illusztrátor megfogja az ecsetét és a húzásirányokban, ami a csukló biomechanikájából logikusan lekövethető , aprítja szét a papírerdőt?

Fősodor:

A sztori amúgy klasszikus láncmese. Van a medve, erős, harcos, bátor, kardja van és ő aztán megmutatja. A medve ábrázolása kompakt, erőteljes, kidolgozott. Mindaz, amit szétkaszabol a szemlélő orra előtt esik darabokra, grafittal és zölddel satírozódik atomjaira az erdő, amelynek középpontjában hangsúlyosan a magabiztos, erős, önmagát nagyra tartó medve áll.

Csakhogy egy ugyanilyen színerővel, kompaktsággal hangsúlyos vízözön lerombolja a várat, ami ugyanúgy tónustalan, gyenge színű, éppen csak kontúrjaiban jelen lévő darabokra esik szét, mint korában az erdő. A kard kontúrja is halványodni kezd innentől, hiszen egyre haszontalanabb, nem alkalmas a víz aprítására, és a vár természeti csapástól való védelmére.

A medve természetesen a felelős keresésére indul. Így jut el a gáthoz és a hódokhoz, a vaddisznóhoz, a rókához és a kismadarakhoz, akik mind logikus magyarázattal szolgálnak, és így fejti vissza a medve a láncszemeket a felelőshöz, aki a vízözönt okozta.

A gátőröket egy vaddisznó riasztotta meg, bár kétséges, hogy a gátszakadást meg tudták-e volna akadályozni. A vaddisznót a róka találta el a nyílvesszőivel, amiket eredetileg madárrisztásra szánt. A madarak pedig megdézsmálták a róka gyümölcsösét, mert valaki kiirtotta a természetes élőhelyükön, az erdőben a fákat. A medve végig mind színeiben, mind ábrázolásában domináns. A kép középpontjában helyezkedik el vagy a jobb oldalon. Pontosabban… és ebben rejlik az illusztráció fentebb említett zsenialitása, a medve vízbilincsben áll a hódok előtt, akik csak ott, ahol a víz éri őket színesek, a vaddisznó kicsi, színtelen és jelentéktelen, csakúgy mint a nyílvesszők szürke grafitja. Mire a rókához ér a medve még mindig hatalmas, de a kezdődő bizonytalanságát hivatott érzékeltetni a színtelensége. A színek, ahogy a meggyőződése és a mindenek feletti erejébe vetett hite is, a kép aljára hull darabokban. Azonban a medve még mindig a domináns jobb oldalon, éles, egyértelmű kontúrokkal ábrázolódik, csillagokkal a feje körül, mintegy a Nagymedve csillagképet idézve.

A madarakhoz hajolva visszanyeri színeit és erőteljes kontúrjait, ám ekkor már csak a feje látható, hogy aztán a következő képen, a szétkaszabolt erdő a kép jobb oldalán, a háttérbe szorítsa, színtelenül, csillagok helyett madarakkal a vállán és a feje körül. Amikor a medve rádöbben, a hetvenkedésével micsoda eseményláncolatot indított el, nem csupán a színeit, de az enthuziazmusát is elveszíti.

Összegörnyedve ül egy kivágott farönkön az erdő romjai között. Végül nekilát, hogy jóvátegye, amit elrontott. Mindeközben a kard, amely fokozatosan tűnt el a képekről, ismét megjelenik a földbe szúrva, halvány kontúrokkal, már-már félretett tárgyként.

Csodaszép, a következő oldalpár, ahogy visszatérnek a színek a ceruzavonásokkal rajzolt hódoktól, a teljes színeiben pompázó rókáig, köztük a festőként pingáló vaddisznó. Az utolsó előtti képen egy boldog, a dupla oldalt elfoglaló medve látható, ahogy baltaként használja a kardját (jajj!) és végül házat épít magának és boldogan él, amíg…

…amíg ezt el nem olvassátok és saját gondolatokat nem fogalmaztok meg róla.

Bűbájos végszó lehetne, de az illusztráció mellett szót kell ejteni a narrációról. Davide Calì ugyanis számos képregényt is jegyez, nem lenne tehát meglepő, ha itt is szövegbuborékok röpködnének a szereplők feje körül.

A szöveg egyenletes, hétköznapi elbeszélői hang jellemzi. Követi a láncmesék tipikusnak tekinthető szófordulatait, ismétlődéseit. Hasonló szövegkezelést láthattunk A vakond, akinek a fejére csináltak című könyvben, bár annál azért egy fokkal bonyolultabb a mondatalkotása, míg a Dániel András – Pikler Éva féle Smorc Angéla című láncmesénél azért jóval egyszerűbb.

Kifejezetten tetszett az a pontos, egyszerű, tiszta grammatikájú mondatformálás, amit a fordító, Piróth Attila alkalmazott. Szépen ellenpontozza a tipográfia a képek mozgalmasságát, színében is illeszkedve grafitszürkéjével a már említett színharmóniába.

A történet nem szájbarágós, noha a téma olyan, hogy könnyű lenne belecsúszni. Bár kimondja a konklúziót: „A medve megértette, hogy senkit sem vághat ketté a kardjával – hacsak önmagát nem.“ Mégsem tolja erőszakosan az olvasó arcába. Ugyanaz a finom könnyedség, jó értelemben vett maszatolás jellemzi, mint a könyv egészét.

Biztos vagyok benne, hogy a célközönségnek való felolvasáskor ezt az imént idézett mondatot szükségtelen lesz felolvasni, némi hatásszünettel ugyanis a gyerek maga vonja majd le ugyanezt a következtetést.

 Ugyanilyen finom tapintattal kínálja a könyv a megoldást. Újraültetik az erdőt, bár egy darabig, míg megnőnek a fák várni kell, de a béke és új barátság ezt a várakozást sokszorosan lerövidítheti.

#olvasaziro

Elindult az új kezdeményezés #olvasaziro

Elsőként a mi Tasi Katánk olvassa a saját Papírszínházas meséjét.

80107449_546690222578519_3756680659700023296_nA méltán népszerű évszakos böngészők mellett igazi csemegének számítanak azok a tematikus böngészők is, amelyek az ember által létrehozott világ és a szűkebb környezetünk működéseibe, a legapróbb részleteket is megmutató felépítettségébe és kialakulásának folyamataiba avatnak be. Közéjük tartozik Anne-Sophie Baumann és Didier Balicevic szerzőpárosnak a Kolibri Kiadónál utóbbi években megjelent háromrészes sorozata. A Forgó-mozgó járműveim, a Sürgés-forgás az építkezésen és az Izgő-mozgó nagyváros című nagyformátumú böngészők nemcsak a szemlélődő felfedezést teszik lehetővé a kisgyerekek és a felnőtt olvasók számára, hanem a felfedezésben való aktív részvételt is a mozgatható,      csúsztatható, forgatható, ki/be/áthajtható részleteken és füleken keresztül.

olvasásának folytatása

mimboJakob Martin Strid nevét nem ismerik otthon a gyerekek – nekik elég volt csak annyit mondani, hogy tudjátok, ő az, aki az óriáskörtés könyvet írta. A hívószó működött, és mind a három különböző korosztályú gyermek teljes egyetértésben ült le mellém (kis küzdelem az énülökanyuölébe-nemármegintte-nemférekoda-semmitnemlátok jegyében azért volt) a jól bevált szerző és illusztrátor új könyvét elolvasni. Az óriáskörtés könyvről nálunk, itt a Könyvmutin is jelent meg ajánló, itt olvasható.

olvasásának folytatása

Szabadíts ki! Végre!

patrickVendégszerzőnk, Kussinszky Anikó újabb bravúros ajánlúja. Köszönjük!

A szép képeket hangsúlyozottan kevés szöveggel kísérő gyerekkönyvek hazai kiadása mára csak-csak beindult, de a bátran kísérletező Geopen most valami jóval nagyobb fába vágta a fejszét: a szöveg nélküli képeskönyv meghonosításába. Végre!

A böngészőket leszámítva nálunk még mindig formabontónak számít – így nyilvánvalóan piaci kockázatot is jelent – egy olyan, gyerekeknek szóló munka megjelentetése, amiben a címet leszámítva nincsenek betűk (na jó, az utolsó oldalon van egy kevés belőle, de nem akarok spoilerezni).  A „Szabadíts Ki!” olvasói tehát a szó szoros értelmében véve egy csak-képes könyvet tartanak a kezünkben.

Más szempontból is különleges ez a könyv: behozza a hazai gyerekkönyv piacon témaként még alig ismert állatvédelmi szemléletformálás, érzékenyítés vonalat, amely itt az alkotó nyilvánvaló célja, s egyben a grafikai megoldások kulcsa is volt. A könyv eredeti címe Animal Rescue, azaz állatmentő, mivel a két rajzos oldal közé fűzött áttetsző lapot ide-oda hajtva kiszabadíthatsz egy állatot, és így pillanatok alatt szívszorító módon egyértelművé válik, hogy milyen nagy a különbség, ha ugyanő eredeti környezetében és természetes életét élve mutatkozik, illetve ott és akként látjuk, amivé/ahová az ember hajlamos silányítani őket. olvasásának folytatása

Új gyerekkönyv az erdélyi Koinóniától

hátamonNemrég mutatták be a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával Gál Andrea második gyerekkönyvét Hátamon a zsákomat.

A szerző alig egy éve megjelent első kötete (Fecske utca 12.) egy 2. osztályos fiú életének hétköznapi epizódjait mesélte el. A lazán egymásba kapcsolódó történetek a klasszikus gyermektörténetek műfajához köthetők. Előzményeit tekintve az erdélyi gyermekprózában a klasszikus Benedek Elek Istike-történeteihez, a modern klasszikus Hervay Gizella Kobakjához, a kortársak közül pedig Zágoni Balázs Barni-meséihez áll közel. A gyermektörténetek vagy gyermekelbeszélések legtipikusabb jegye, hogy általuk a szerző a valósághoz kapcsolódva, a gyermekek hétköznapi eseményeit, történéseit meséli el. Komáromi Gabriella ún. életmeséknek nevezi ezt a műfajt, hiszen szerkezetileg lazák és egyszerűek, mint az életbeli élmények. Az író beszédmódja a mindentudó elbeszélő, ez a sajátosság rokonítja a meséhez. Tartalmi, strukturális, nyelvi szempontból azonban nem sorolhatóak szűk műfaji értelmében a mesékhez. olvasásának folytatása

Sokrétű mesék

Az éves címszámot tekintve minden bizonnyal az egyik legkisebb kiadónk a Kisgombos Könyvek, ám kétségtelen, az eddig megjelent köteteiknek (Pipó utazása, Ahol a szív dobban) minősége igencsak kiemelkedő. Nincs ez másképp a legfrissebb megjelenésű könyvükkel sem.

A Kisgombos mesegyűjtemény hat, rövid, önálló mesét tartalmaz. A mesék eredetileg franciául jelentek meg, a célcsoport egyértelműen a legkisebbek: a kis történeteket rövidségük miatt már akár egy másfél-két éves gyerek is örömmel hallgathatja, ugyanakkor nagy előnye a szövegeknek, hogy igényes stílusuk, változatos szóhasználatuk nemcsak az egészen zsenge korú olvasók nyelvi fejlődését szolgálják, hanem az óvodás korosztály befogadói igényét is kielégíti. Sőt, a nagy és könnyen olvasható betűk, az egy oldalon található kevés szövegmennyiség kifejezetten alkalmassá teszi arra, hogy éppen olvasni tanuló gyerekeknek akár első, önállóan kiolvasott mesegyűjteménye legyen.

borito_gerinccel_kisgomb_mesegy (1)

A történetek első olvasatra igen egyszerűnek tűnnek: olyan alapvető, a kicsik által is jól ismert érzéseket, fogalmakat öntenek szavakba, és tesznek ezzel kézzelfoghatóbbá, megismerhetőbbé, feldolgozhatóbbá, mint például a félelem, a rosszkedv, az izgalom vagy akár az egymás iránti figyelmesség, az önzetlenség, a szeretet.

A szövegek azonban kivétel nélkül hordoznak mélyebb mondanivalót, üzenetet is, ami így tartalmassá teszi a meséket a nagyóvodások, kisiskolások számára is.

Az egyik legjobb példa ebből a szempontból a Kalap a vízen című mese, amelyben a három jó barát, a nyuszi, a béka és a kisegér egy hosszan tartó esőzésből fakadó áradásnak és egy talált kalapnak köszönhetően izgalmas, veszélyekkel, kalandokkal telt vízi utazáson vesz részt. A történet során a kicsik megtanulhatnak olyan alapigazságokat, mint az „egységben az erő” vagy a „minden jó, ha a vége jó”.

Ugyanakkor a mese egy csodálatos, szimbolikus bemutatása egy olyan útnak, melyet életünk során mindnyájunknak végig kell időről időre járnunk. Hiszen nem ritka, hogy egy kitűzött cél elérése előtt meg kell küzdenünk nehézségekkel. Hogy ha elered az eső, lehet, hogy rögtön megoldásként elénk sodor a véletlen egy kalapot, de korántsem biztos, hogy ennyivel megoldódott a gondunk, hiszen bármikor jöhet egy erős szélvihar, ami elfújja a fejünk fölül a biztonságot nyújtó menedéket. És persze, ez sem jelent mindig tragédiát, hisz gyakran ezek a rossznak látszó dolgok vezetnek rá arra minket, hogy más szemszögből vizsgáljuk meg a dolgokat, a bajból előnyt kovácsoljunk, jelen esetben a kalapból csónakot csináljunk, és valami egészen újba, izgalmasba vágjunk bele. Néha bizony elsodródunk egy-egy ígéretes lehetőség (málna) mellett, de ha megfelelően választunk társakat (családot, barátokat) az útra, és elég kitartóak vagyunk, biztos, hogy mindig lesz annyi segítségünk, hogy végül azt érezzük: egyetlen másodperc sem volt elvesztegetett, és ha nem akarjuk görcsösen, akkor mindig is lesznek újabb és újabb lehetőségeink, amikkel élhetünk.

KISGOMBOS-60-61

A Kalap a vízenhez hasonlóan valamennyi mese is több jelentésréteggel bír, ezt a rétegzettséget pedig tovább erősíti a kötet látványvilága. Minden mesét más illusztrátor illusztrált, különböző, ám igényes stílusban. Van olyan történet, ami a hagyományos, részletező látványvilágot részesíti előnyben (pl. Rob Lewis, Foltos csontja), van, amelyik több teret hagy a képzelet kibontakozásának (Madana Sadat, Kiscsipisz haragos napja vagy Ingrid Godon, A pusziverseny). Az élénk és a pasztell színvilágú illusztrációk mesénként váltják egymást, figyelemfelkeltő és egyben szemet gyönyörködtető látványt alkotva. Kivétel nélkül minden mesénél tökéletes összhang van a szöveg és a kép stílusa között.

A kötet a Kisgombos Kiadótól már megszokott igényes kiállítású darab, mérete épp gyerekkézbe való, a vastag papír könnyebbé teszi a lapozást, kevésbé sérülékennyé a könyvet. Erre az előrelátásra nagy szükség is van, hiszen minden bizonnyal gyakran lesz a kötet kiolvasva újra, meg újra , meg újra…

 

 

Kisgombos Mesegyűjtemény

Kisgombos Könyvek, 2017

 

Képtalálat a következőre: „siko meseotthon”Balázs Imre József irodalomtörténész írja, hogy egy szerző írói stílusát érdemben megítélni legalább három önálló kötet alapján lehetséges[1]. Sikó-Barabási Eszter idén elérkezett a harmadik önálló kötetéhez, s ez lehetőséget ad számunkra, hogy elhelyezzük őt az erdélyi kortárs gyermekpróza vonulatai között.
A szerző korábbi köteteiben közölt mesék „különös gyöngédségről és érzékenységről” vallottak. A korábban felütött lírai hangvétel későbbi köteteiben is meghatározó stílusjegy marad: meséinek líraisága hol J. Ch. Andersen, hol Hervay Gizella prózastílusát juttatja eszünkbe. [2] A most megjelent harmadik kötetben (Meseotthon) is ugyanez a hang dominál mintegy a szerző kiforrott egyéni stílusára utalva.
Sikó-Barabási Eszter meséit a lírai mese kategóriába sorolhatjuk, amelynek műfaji sajátossága, hogy a gyermektörténet tartalmi, tematikai érdeklődéséből kölcsönöz témát, viszont a gyermektörténet élményszerű elbeszélésmódja helyett lirizált nyelvhasználatot alkalmaz. A mese és novella határán egyensúlyozó lírai mese szabadon válogat a két műfaj összetevőiből, a két szövegtípus különböző variációját teremtve meg általa.[3] Ezekben a szövegekben még kimutatható a mesére jellemző mágikus gondolkodás, a csoda, a csodálatosság, előtűnik a racionális‒irracionális tér-időábrázolás, viszont a hétköznapi élettér hétköznapi témái kerülnek előtérbe. A próza lírizálódásának megnyilvánulásai közül a legszembetűnőbb a hétköznapi tárgyak, természetei elemek (fő)szereplővé emelésével létrejövő antropomorfizálódás, animizálódás.  A hétköznapi tárgyak életre keltése során ismerkedhetünk meg mindjárt az első mesében Buborékával, a buborékfejedelemmel (Különös kívánság), majd a bálba készülődőmuti bútorokkal: S.P. Alettával, az emeleti ablakkal és Bükk Kázmérral, az ajtófiúval (Bútorok bálja), a kócokat kibogozó felmentő sereggel, Kuferenccel, a kefével, Ferkével, a fésűvel és Vével, az ollóval (Sej-haj!), vagy kicsit később Frank Záppal, a hímes tojások versenyének zsűritagjával (Ajándék), valamint a Sári zoknijába hímzett pillangókkal (A magasban).  A hétköznapi tárgyak megszemélyesítése mellett, az állatok vagy természeti jelenségek antropomorfizálása a gyermeki világlátást tükrözi: Berci, a nadrágjából kihízott mentaszínű bálna (Bálnabaj), Pipacsilla, a kis piros virág, aki nappal Samu játszótársává válik (Samu a réten), Balambér, a repülni vágyó jegesmedve (Balambér bánata), valamint Nagy Panna, a napleány (A nap ruhája) éppúgy szereplői ennek a csodálatos világnak, mely, akárcsak a címben kódolt üzenet,  a gyermek otthon- és világteremtő képzeletének köszönhető.
A kötet utolsó darabja (A bűvös pemzli) a klasszikus népmesei tradíciót, a hagyományozódás, a továbbmondás gesztusát idézi fel. A tradicionális tündérmesei elemekkel átszőtt történet bár klasszikus elemekkel operál, mégis kortárs olyan értelemben, hogy ezek az elemek funkciójukat vesztve, sajátos jelentéstartalommal telítődnek (pl. a boszorkány ármánykodása). Ugyancsak a tradicionális népmesével, annak egyik típusával, a novellamesével mutat rokonságot az Öten című mese, mely a kéz ujjairól mesél.
A 14 mesét egybegyűjtő kötet két kistestvér, Samu és Sára hétköznapjait elevenítik fel a mágikus világkép tudatos működtetésével. A valós és fikciós világok párhuzamos szerepeltetése többdimenziós, diffúz jelleget kölcsönöz a történeteknek, ez a prózai hagyomány rokonítja a szerző meséit Hervay Gizella meseköltészetével.  A világok (mese és valóság) közötti ingázás vagy többdimenzionalitás[4] sajátosságán túl ezeknek a meséknek egyik másik jellemzője a novella műfaji sajátosságainak betüremkedése épp a hétköznapiság, a csodás meseszereplők, illetve a gyermekszereplők (Samu és Sára) egyidejű szerepeltetésével.
Makkai Kinga fényképe.A hagyományos felnőtt elbeszélői pozíciót alkalmazó narratívumokból kikacsint a mindentudó elbeszélő, ez azonban nem teremt alá-fölérendeltségi helyzetet, sőt a sorok mögött ott érezzük gyermekekkel cinkos, a „csodák világában” otthonosan mozgó, a gyermeki világlátás sajátját még őrző narrátort. Ezek a szövegek ugyanis kiemelten érzékenyen rezonálnak a gyermekbefogadók pszichikai sajátosságaira. A művekben tetten érhetjük a gyermek hiányos ismereteinek képzelettel való feltöltését (pl. Samu nadrágot „rajzol” a bálnának), a környezet elemeinek nem rendeltetésszerű használatát, vagy a pszichológia nyelvén a gyermeki gondolkodás egyik tipikus jellemzőjét, az artificializmust (pl. az olló arra való, hogy megszabadítsa Sárát a makacs kócoktól ) a mágikus-csodás világ hétköznapi világba való beágyazódását (pl. Sára zoknijára hímzett lepkék megmentik a bolyhóktól), vagy a különböző szférák, az élővilág illetve a tárgyak képviselte materiális világ közötti átjárást, a köztük lévő határok egybemosását (pl. a pipacs nappal lánnyá lényegül (Samu a réten), a naplény Sára hajának aranyszínt kölcsönöz (A nap ruhája), a falra ragasztott állatképek mentik meg Samu álmában megjelenő szellemlényeket, a negatív érzéseket (Samunál az állatok).
A gyermeki és mesei mágikus világkép találkozásán túl az egymással rímelő mondatrészek, tagmondatok véletlenszerű felbukkanása fokozzák a szövegek zeneiségét. A lirizált nyelvhasználat érzékletesebbé teszi az értelmezői folyamatot, ami a gyermekek életkori sajátosságaival, kívánalmaival esik egybe.
A gyermeki gondolkodásmódot, nyelvezetet és világlátást tükröző meséket Karda Zenkő illusztrációi teszik érzékletessé, hangulatossá. A festővászon érdes felületét, textúráját is láttató képek finom szín és  formakezelése tökéletesen illeszkedik a mesék naiv szövegtartalmához, az “otthonteremtés” művészi szándékához.
Sikó-Barabási Eszterre illik a gyermekíró megnevezés, hiszen azok közé a szerzők közé tartozik, akik nem a „felnőttirodalomból érkeztek” a gyermekirodalomba, hanem akit már az első kötete megírásakor is a „gyermekek számára való írás” szándéka vezérelt. A most napvilágot látott kötet meséi arról győzik meg az olvasót, hogy a szerzőnek sikerült megtalálni sajátos, egyéni hangját, prózastílusát, mellyel kijelölte helyét az erdélyi kortárs gyermekpróza legújabb vonulatában.

Sikó-Barabási Eszter a Bihar megyei Szalárdon született 1981-ben, Sepsiszentgyörgyön nevelkedett. A kolozsvári BBTE Bölcsészkarán szerzett angol tanári oklevelet (2005).  Négy évig tanítónőként dolgozott előbb Kolozsváron, majd később Sepsiszentgyörgyön. Írói munkásságára nagy hatással volt a munkája, illetve anyasága (négy gyermek édesanyja). Rendszeresen publikál meséket a Napsugár és Szivárvány gyermeklapokban. Első kötetete (Kabátvigasz, gombszomor) 2013-ban jelent meg a Koinónia Kiadó gondozásában, második kötete Csillagvándor  (2016) címet viseli. Legutóbb megjelent kötetét (Meseotthon) a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül mutatják be napjainkban.

(Sikó-Barabási Eszter: Meseotthon, ill. Karda Zenkő, Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2017.)

[1] Balázs Imre József: Az új közép, (Tendenciák a kortárs gyermekirodalomban), Universitas Kiadó, Szeged, 2012.
[2] Makkai Kinga: Mesék párban, https://konyvmutatvanyosok.wordpress.com/2014/02/16/siko-barabasi-eszter-kabatvigasz-gombszomor-mesek-parban/, Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomor című könyvéről http://tunderorszag-meseorszag.blogspot.ro/2014/02/siko-barabasi-eszter-kabatvigasz.html
[3] Petres Csizmadia Gabriella: Kortárs lírai mesék, In: Ambroozia, VII. évf., 2017/1. http://www.ambroozia.hu/index.php/2017-1/86-2017-1-tanulmany/409-petres-csizmadia-gabriella-kortars-lirai-mesek [online: 2017. augusztus 17. ]
[4] Lovász Andrea: Felnőtt gyermekirodalom, Cerkabella Kiadó, Szentendre, 2015., p.32.

A recenzió a STUBE-hez beadott szemeszterdolgozataim egyikének fordítása és kiegészítése. Az eredeti szöveget a szerzői oldalamon találjátok.

bruecke4A többszörösen kitüntetett, immár negyedik kiadásnál tartó könyv eladási statisztikájához én is  hozzájárultam, a lányom iskolájában Janisch által egyedire dedikált példány van belőle. Kedvelem a szerzőt, ideálisan keveredik benne a profi a kíváncsival, a hétköznapiság az extravaganciával, a kísérletező és megújító kedv a tapasztalattal.

Az, hogy egy kevés szöveggel dolgozó, profi képvilágú képeskönyv miként foglalkoztatja a gyerekeket, hogy egy hozzáértőnek milyen lehetőségei vannak a vizuális nevelésre Magyarországon még nem került be a köztudatba. A gyerekek észlelése összetett, nem tartanak szünetet, minden pillanatban figyelnek (a hátsójukon is van fülük) és azonnal kiértékelnek mindent. „A gyerek és kép találkozásakor a gyerek rögtön szerepben van, mint egy képregényben. Minél elvontabb az ábrázolás, annál több szemlélő tud azonosulni az ábrázoltakkal.“ (Mit Bilderbüchern wächst man besser, Thienemann, 2009) olvasásának folytatása

Átháramló szeretet – Papírbabák

covers_368814Julia Donaldson számos gyerekkönyve eljutott már a magyar olvasókhoz – nem véletlenül. A gyermeki világot jól ismerő, vicces szövegek és szeretetteljes történetek méltán népszerűek számos országban.

A Betűtészta Kiadó jóvoltából nemrég Magyarországon megjelent Papírbabák című kötet újabb remekmű kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Sikerének titka elsősorban a hétköznapokba beleszőtt játékos szeretet, könnyed, szívhez szóló és megérintő felvonultatásában rejlik. olvasásának folytatása

%d blogger ezt szereti: