Category: 5+ év


Markus Majaluoma: Apa, vegyünk nyaralót!

Amikor Rózsadombi Benedek, három gyermek boldog édesapja és egy vadonatúj laptop jókedélyű tulajdonosa azt találja mondani gyerekeinek, hogy a billentyűzet önfeledt nyomogatása helyett építsenek inkább valami robotfélét, nem sejti, milyen eseménysorozatot indít útjára. Zseniálisnak tűnő ötletével nem hőn vágyott időt szerzi meg magának, hanem egy egész nyárra szóló elfoglaltságot. Történik ugyanis, hogy a gyerekek azonnal szót fogadnak, pikkpakk megépítik a távirányítós csodalényt. Innét már csak egy lépés választja el a szereplőket a hihetetlen fordulattól. Hogy, hogy nem ugyanis, egy pár percre óvatlanul magára hagyott internetoldalon valahogy “megvásárolódik” egy nyaraló. És ez az a pillanat, amikor megismerkedhetünk a világ egyik leglazább apukájával, aki nem kezd őrjöngeni, nem indít ellenhadjáratot, nem rohan azonnal a hatóságokhoz, hogy orvosolja a problémát, vagy visszacsinálja az adásvételt. Az ölébe pottyant tulajdont tétova fejvakargatás közepette – és gyerekei legnagyobb örömére –  elfogadja: jöjjön, aminek jönnie kell!

Ezt követően egyre meglepőbb dolgok kerülnek napvilágra. Kiderül, hogy a vízparti nyaralónak hirdetett ingatlan nemhogy tó, vagy tenger partján nem áll, de még a kútja is teljesen kiszáradt. Kiderül, hogy nem a telek lejt alatta, hanem maga a tákolmány ferde, nem is kicsit. Ablakait is jobb nem becsukni. Sőt, még az is lehet, hogy egy gonosz manó is háborgatja. Első hallomásra nem épp kedvcsináló részletek. Viszont a szerző tálalásában egy egészen különleges családi nyaralás kerekedik mindabból, amit konvencionális látásmóddal csupán pechsorozatnak lehetne minősíteni.

Úgy érzem jobb, ha több konkrétumot nem árulok el a könyvből, tovább “beszélgetni” azonban mindenképpen érdemes róla. Az Apa, vegyünk nyaralót! című kötet az ötödik, befejező része a finn író és illusztrátor Markus Majaluoma szórakoztató és szívet melengető képeskönyv-sorozatának, mely remek magyar fordításban a kolozsvári Koinónia kiadónál látott napvilágot. Struktúráját, narratívavezetését és képi kifejezőerejét tekintve az öt könyv együtt alkot egységes művet, és igazán nehéz lenne megmondani, melyik közülük a leginkább remekbeszabott. Ez ugyanakkor nem a minőségi rangsorolásra való képtelenséget hivatott alátámasztani, hanem sokkal inkább azt, hogy a pentalógia egésze lelkesítően nagyszerű.

Autentikus, ösztönösen őszinte hangot ütnek meg ezek a könyvek nyelvi és képi szinten egyaránt. Majaluoma ábrázolási módja nem retusálja ki a valóságot azért, hogy szerethető és biztonságos világot teremtsen. Illusztrációiban ott van a már-már naturalisztikusan megmutatott nyáltól fröcsögő gyerekpuszi, a maszatos gyerekarc, a szőrös és pucér felnőtt test, de ugyanúgy ott van a menedéket nyújtó, térdnél átkarolt apai láb, a három gyereket egyszerre ölelő apai kar, a bizalom megannyi apró gesztusa, vagy a közösen megélt élmények sok apró részlete. Az Apa, vegyünk nyaralót! olvasása közben támadt az az érzésem, hogy itt valami egészen különleges dolog történik: a szerző több szólamban szólítja meg az olvasót azzal, ahogyan a nyelvi és képi poénok mögé indirekt módon beleszövi az események mögött bujkáló, minden nagyzolástól és túlzástól mentes szülői szeretetet. Túlzásaiban is nagyon valósághű történetet tár elénk a könyv. A kisgyerekeket nevelő szülők elé állított mindennapi kihívásokat, nehézségeket fikciós fantáziává alakítja át, és élezi ki a parodisztikus továbbgondolás mentén születő történetben, miközben úgy viccelődik kedvére, hogy egyértelművé teszi az olvasó számára: a világ kerek, és ebbe a családba születni egészen nagy mázli volt.

Ez azért is érdekes mozzanat, mert a könyv perspektívája nem követi a klasszikus családmodell képét, a történteket az apa-gyerek viszony szempontjából meséli el, miközben ez a narratíva nem a hiányt, felbomlást, kiegyensúlyozatlanságot tematizálja. A modern, nukleáris család szempontú elbeszélésen túllép ugyan, de azt nem törli el, hanem más, társadalmilag nem domináns formájában teremti újra. Ezt a könyvek záróakkordjában felbukkanó anya figurájával éri el, aki bár csak egy-egy mondatnyi szerephez jut a végén, hermeneutikai szinten mégis nagyon sok lényegit tesz hozzá az elmeséltekhez. Azt sugallja például, hogy egy aktív munkát vállaló anya nem szükségszerűen hiányzó része a családnak, viszont talán épp karriervállalásának köszönhető, hogy a specifikus apa-gyerek kapcsolat életre kelhet. A szelíd és megértő anyamondatokból bár kibontható némi irónia is, mégis sokkal inkább egy harmonikus lezárás hangjai ezek. Arra utalnak, hogy a könyvben elmesélt történeten túl ennek a családnak van egy biztonságos és szerethető papás-mamás világa is.

Az Apa, vegyünk nyaralót! egy másik kulturális narratívát is megszólaltat. Kíméletesen, de egyértelműen figyelmeztet papás-mamás világaink szélesebb kontextusára, a természetvédelem diskurzusára. Nem a klímakatasztrófa forgatókönyvét ismételgeti, inkább egy álomvilágot fest arról, hogy milyen az, amikor visszanyerjük az éltető vizet. Majaluoma jól érti, hogy a környezettudatos nevelés ott kezdődik, hogy a gyerekekkel megszeretettjük mindazt, amit a természet jelent (a vizet, a levegőt, a napfényt), hogy felnőttként majd kiállhassanak mellette és érte. Ebben az értelemben fontos, hogy a könyvet a következő ajánlással indítja a szerző: “A világ madarainak, gyermekeimnek… és persze az éltető víznek, minden létező formájában.”

Markus Majaluoma: Apa, vegyünk nyaralót!

Fordította: Jankó Szép Yvette

Koinónia, Kolozsvár, 2020.

#olvasaziro 5.

Eszter is olvas. A világutca végén. Megjelent az Író Cimborák blogján.
Illusztráció: Somogyi Dóra

83124772_2580824445537955_1300501481455091712_nVannak könyvek, amiket érdemes úgy olvasni, hogy átcsúsztatjuk az óévből az újba,összeolvasztva olvasásukkal e kettőt. Minden bizonnyal közéjük tartozik az épp elbúcsúztatott év vége előtt alig néhány héttel a Cerkabella kiadónál megjelent Dödölle is. A Lovász Andrea szerkesztésében megjelent kötet alcíme rávilágít arra, hogy belőle nemcsak a magyar konyha laktató, számos vidéken közkedvelt étele elkészítésének csínját-bínját ismerhetjük meg, hanem egy gyerekirodalmi és hagyományőrző kalendáriumot tarthatunk a kezünkben. A kötetet fellapozva szembeötlő, hogy a kortárs írók, költők művei mellett előtűnnek Benedek Elek, Hervay Gizella, Lengyel Dénes, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos vagy Zelk Zoltán alkotásai is, de a külföldi szerzők művei felé kitekintve A. A. Milnétől is olvashatunk benne szöveget.

olvasásának folytatása

A fekete buborék

labulleHogyan lesz lelki észleléseink és tapasztalataink megértéséből, azok  feldolgozásából gyerekeknek szóló mese? Hogyan lesz a tudatos lelki munka folyamatából, a nyomasztó érzésekkel és gondolatokkal, traumákkal vagy lelki sebekkel való szembenézésből képeskönyv? Úgy tűnik, Timothée de Fombelle tudja a választ.

A nagy elbeszélőt lélegzetelállító, elegánsan szövevényes, filozófiai témákat feszegető regényeiről  ismerhettük eddig (Ágról szakadt Tóbiás I-II., Vango I-II., Perle könyve). A buborék (La bulle) című képeskönyvben, melyet a mesés és mitikus álomvilágokat láttatni tudó Éloïse Scherrer illusztrált, Fombelle azt mutatja meg, milyen mesteri módon tud tömör, végtelenül pontos, mégis költői érzékenységgel megformált mondatokból egyszerű, ugyanakkor mély történetet alkotni.

A képeskönyv egy kislányról, Misháról szól, aki, bár első pillantásra olyan mint a többi kisiskolás gyerek, valahogy mégiscsak más: a feje fölött ott lebeg egy fekete buborék. És ez a buborék túl nagy a kicsi és törékeny kislányhoz, ráadásul Misha, amióta az eszét tudja, mindig is ott lebegett a feje fölött a buborék, minduntalan ott volt a sarkában, lerázhatatlanul, pimaszul és nyomasztóan. Még olyankor is, amikor máskülönben szépnek és békésnek tűnt a világ Misha körül. Aztán egy napon történt valami. Sosem fogjuk pontosan megtudni sem az okát, sem a miértjét. Mert ahogy Fombelle írja, “az élet nagy pillanatai mindig meglepetésként jönnek”. Misha egyszerűen fogja magát, veszi kardját, plüssmackóját, és nekivág a buboréknak. A buborékban tett utazása során pedig lassan rájön az olvasó, hogy Misha tényleg olyan, mint a többi kisiskolás, illetve olyan, mint mi mindannyian, csak épp a mi fekete buborékjaink szabad szemmel nem láthatóak.

A buborékba érve Misha egy varázslatos világban találja magát. Lóháton indul el felfedezni a végtelen tájat, melyet, úgy érzi, mindig is ismert, hiszen ott lakott a szívében belül. Sokáig utazik, keresi a buborékbéli királyságban rejtőző ellenséget. Amikor végül rálel a szörnyetegre, rémült menekülésbe kezd, hogy saját és lova életét megmentse. Veszélyesebb vágtát elképzelni sem lehet. S bár lehet a lovunk csodálatos paripa, vannak szörnyetegek, akik elől nincs esélyünk elmenekülni. Ezt érti meg Misha is és rájön, hogy elég a veszedelmes szörnyeteggel szembefordulni, mélyen a szemébe nézni. A fenevad ekkor kezesbárányként kuporodik le a kislány előtt, a sötétség szerteszét oszlik, fénnyé válik.

Analitikus szemmel nézve több népmese cselekménye fordítható le hasonló mintára. Ezek a mesék félelmeink, szorongásaik, lelki vívódásaink megkövesedéséről, mozdulatlanná válásáról beszélnek szimbolikus nyelven, s mutatják meg a kiutat is belőlük, ami  nem a menekülés, elfutás, kiűzés, harag vagy hadakozás útja, hanem a szembenézésé, a szembenéző megismerésé (vö. Boldizsár Ildikó, Életválságok meséi. Mesekalauz útkeresőknek. Magvető, Budapest, 2017). Fombelle azt a reflektív, analitikus tudást fordítja vissza a narratíva nyelvére, amit például a mesék szimbolikájának értelmezéséből is leszűrhetünk. Misha buborékbéli útja a kislány belső dialógusának, lelki folyamatainak (esetleg tudatalattijának) narratív kivetítése egy olyan képi világba, ami a gyerekek számára is olvashatóvá, érthetővé válik. Fontos mese egy olyan korban, melyben az önismeretre törekvés nem a magától értetődő dolgok listáját gazdagítja.

A könyv hangulatába csábítóan vezet be ez a rövidfilm, ajánlom figyelmetekbe:  https://www.youtube.com/watch?v=-FMcvPHtIeM

(Timothée de Fombelle / Éloïse Scherrer, La bulle, Gallimard Jeunesse, Paris, 2015.)

21. nap – Mészöly-Rofusz: Hófehér karácsony

downloadHárom nappal karácsony előtt már a végsőkig fokozódik az izgalom. Utolsó simítások,  ajándékcsomagolás, sütés-főzés, készülődés, miközben gondolatban már a szentestén járunk, lelkünkben szeretetre és békességre vágyunk. Nem is kell behunyjuk szemünket, hisz a nagy várakozásban megelevenedik a csillogó karácsonyfa, gyermekeink mosolya, mindaz, ami álmainkban az ünnephez kapcsolódik. Mészöly Ágnes könyve, mely a Takács család karácsony estéjét mutatja be, ebben a csodavárásban, ünnepre hangolódásban nyújt segítséget annak, aki még hisz az angyaljárásban, de annak is, aki lelke mélyén hinni szeretne, hiszen már rég elveszítette a csodákban való hitét.

Angyalok márpedig vannak. Mészöly Ágnes Hófehér karácsony című mesekönyvében Mirella és Máté, a Takács család legapróbb csemetéi épp falura, nagyihoz tartanak szenteste, mikor váratlanul a nagy hóban elakad autójuk. No, de minden rosszban van valami jó. A nagy hóesésben zsörtölődő ajándékszállító angyalokkal találkoznak. Még szerencse! Így legalább saját szemükkel győződnek meg afelől, hogy karácsonykor az ajándékokat semmi esetre sem apa és anya lopják a fa alá, hanem az angyalok szállítják ki személyesen minden gyermeknek.

Nos, ezért olyan izgalmas feltekinteni szenteste az égre!

Mészöly Ágnes: Hófehér karácsony
Rofusz Kinga illusztrációival
Cerkabella, 2014

 

 

14. nap – Thierry Chapeau: Fenyőlegenda

fenyolegenda_01Thierry Chapeau egy elzászi legendát rajzosított meg, melyben arra a kérdésre kapunk választ, hogy miért pont a fenyő lényegül minden év decemberében karácsonyfává. Egy törött szárnyú kismadár keres menedéket, de a tölgy és a bükk a termését félti tőle, a nyírfa fehér kérgét óvná a piszoktól. A fenyő nyújt számára menedéket. A karácsonyesti viharban az elutasító fák megbűnhődnek: elvesztik lombjukat. A fenyő tűlevelei megmaradnak, és jutalom számára, hogy minden évben részese lehet a karácsony ünnepének. Négy nyelvű papírszínház és könyv formájában is kapható. Papírszínházi előadáson interaktív lehetőség: kérjük meg a gyerekeket, hogy felállva, karjukat felmeleve, hajladozva, lábdobogással keltsenek vihart. A mese a befogadás-elutasítás ellentétre épül, éppen ezért érzékelhető a párhuzam a szentcsalád szálláskeresésével.

Könyv: Thierry Chapeau: Fenyőlegenda

Fordította: Finy Petra

Csimota, 2010.

Papírszínház: Thierry Chapeau: Fenyőlegenda, La Légende du Sapin, Die Legende von der Tanne, The Legend of the Fir Tree

Csimota, 2015.

sundor_es_niru_sundor_nyomaban_01

Néha az a tükör mutatja meg a legjobban a valóságot, ami egy cseppet torzít.

Sündör és Niru világában minden majdnem ugyanolyan, mint a miénkben, mégis, egy icipicit minden más. A két szomszéd frizbizik, de ezt egy bábavargánya kalapjával teszik. Átmásznak egy kerítésen, és a Csillanó Fém Birodalmában találják magukat. Hangokat gyűjtenek, fényre vadásznak, s közben, akármilyen fura birodalomban is élnek, kalandoznak, fedezik fel a valóságot és a benne élő teremtményeket, igazából a szeretet, a barátság, a hűség, a kitartás útját járják. olvasásának folytatása

A szomorú kacagány szomorúan aktuális

FullSizeRender-7Kacagányok és kacabajkák. Két szeretnivaló, színes, vidám népség, egymásnak szomszédai. Mindkettejük nevében ott bujkál a kacagás: e két játékos, remek fantáziaszó a nevetésre való utaláson túl azt is üzeni, hogy kacagányok és kacabajkák között sokkal több a hasonlóság, mint azt a név hordozói a történet elején sejtik. Merthogy a kacagányok és kacabajkák nem szeretik egymást, bármennyire is tarka virágos mindegyikük kobakja. Egyenesen irtóznak egymástól, pontosabban szólva főleg a kacagányok irtóznak a kacabajkáktól. Ennek okát azonban nem a másik tulajdonságaiban, szokásaiban kell keresni, hanem önmaguk megalapozatlan kultúrfölényességében, az úgymond civilizált kulturális tudat pökhendiségében. A történet, melyet Bosnyák Viktória szavai és Rippl Renáta illusztrációi mesélnek el A szomorú kacagány c. könyvben, arról szól, hogy bár a más népekre, kultúrákra vonatkozó sztereotípiák és gyűlöletbeszédek nagyon sokat tudnak ártani, a régi ellenségeskedések megszüntethetők, a másik igaz arca megismerhető. Legyen bármilyen is a világ, ezt a gondolatot, hitet feladva nem lehet gyereket nevelni, vagyis már csak emiatt is ott a helye A szomorú kacagány-nak minden nagyóvodás és kisiskolás életében. olvasásának folytatása

FullSizeRender-6Kisremeknek mondom, de nem azért, mert kicsire sikeredett benne a jó. Arról van inkább szó, hogy Olga Černá és Alžběta Skálová könyvében a remekség kis helyen is elfér. A könyv méreténél fogva kézbe való, retikülbe, kabát- vagy nadrágzsebbe, hisz akkora csupán, mint egy kisebb köteg boríték vagy képeslap. A hasonlat pedig nem véletlen, olvassunk csak bele:

“Kedves Klárikám! A kórházból írok Neked. Pontosabban egy kedves nővérke ír, én meg diktálok neki, mert írni most nem tudok. Nem kelhetek fel és sokat kell aludnom.  olvasásának folytatása

„Tessék mindenkinek nyugodtan félni! Mindenki ismerje meg a szörnyeit!”

bibedombiE nem éppen szokványos felszólítások döbbenthetik le Adamik Zsolt és Hanga Réka Bibedombi szörnyhatározó című kötetének olvasóit már a könyv elején, az Avaros várost bemutató szócikkben. S mielőtt bárki azt gondolná, hogy gyereket és felnőttet egyaránt próbára tevő, veszélyekkel teli könyvvel van dolga, megnyugtatok mindenkit, nem téved, valóban válogatott rémségekkel fog találkozni, ha kinyitja – mit kinyitja, ha csak ránéz a kötetre, vagy csupán közelíteni merészel hozzá.

A veszély éjszaka Bibedomb felől támad, lesből és nyíltan, váratlanul vagy akár nagyon is kiszámíthatóan, mert ugye azt már az elején leszögezhetjük, hogy mindenkinek vannak szörnyei. A helyszín pedig az Avaros nevű városka, ahol mindenütt és mindenben ott lapulnak a rémek, például a kapualjban, a kút alján, a kioszknál, a köszönésbenés a kiáltásban (hogy maradjunk a k-val kezdődő szavaknál). Ez az a hely, ahol viszont már mindenki megtanulta: a szörnyek valójában csak azért vannak, hogy lássuk, mitől félünk. Ennek tudatában pedig az avarosiak közül már senki sem fél a legrettenetesebb rémségektől sem, legfeljebb néha kicsit megijednek. olvasásának folytatása

%d blogger ezt szereti: