Izge és Mozga nyomában – Makkai Kinga

A 2020-as év kedvezőtlenül érintette a könyvkiadást általában, így az erdélyi gyerekkönyvkiadást is, a kolozsvári Ábel kiadónak mégis sikerült az év végére két figyelemre méltó gyerekkönyv-újdonsággal megörvendeztetni az olvasókat. (Izgemozga, Teszetosza). 

Az Izgemozga szerzője az öt gyerekkönyv-kötetes Alfonsín Gergely Edó, aki először a Monyómesék szerzőjeként lopta be magát a magyar gyermekolvasók szívébe. 

A mostani, tizenkét fejezetből álló meseregény alcíméből (Izge királykisasszony és Mozga lovag meséje) nemcsak a két mesehős nevét találhatja ki az olvasó, hanem egyben könyv műfaját és a kort is, amelyben a meseregény cselekménye játszódik. 

A fejezetcímek alatt rövid, humorral átszőtt leírás tájékoztat a fejezetek tartalmáról. Maga a történet a klasszikus varázsmesék hármas szerkezetét követi: a hétfejű sárkány elrabolja a gyönyörűszép királykisasszonyt, a lovag elindul a királykisasszony kiszabadítására. Számos kaland és próba közepette sikerül legyőzni a hétfejű sárkányt. A mese boldog végkifejletében a két fiatal egybekélésének lehetünk tanúi.

A szerző a varázsmesei hagyományhoz híven annak egész tárházát vonultatja fel: kacsalábon forgó vár, varázseszközök, táltos paripa, sárkány. Mindezek az alapvető meseelemek és motívumok sajátosan keverednek a szerző írói leleményének termékeivel (pipa, a kancsók,  Hippiapacs és Hippianyacs, Copfmók). A modern mesék tipikus jellemzője a funkcióváltás, torzítás, így A. Gergely Edó meseregényében is a klasszikus tündérmesei elemek kiegészülnek: például a sárkánnyal való valóságos küzdelem szópárbajjal egészül ki. A főhős így nem csak a bátorság és vitézség, hanem az eszesség próbáját is kiállja.

A klasszikus modern mesei hagyományok továbbélése több síkon is kimutatható a műben (narráció, beszédmód, szerkezet, irónia és nyelvi humor).

Kétségtelen, hogy A. Gergely Edó könyvének legnagyobb erénye a párbeszédes narráció. Az egyetlen este kitalált mesét a szerző másnap úgy rögzíti, hogy a gyermekolvasó kiszólalásait is beleszövi előadásába. A szerző és fiának párbeszédes kiszólásai, melyek megszakítják a narrációt, Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika meseregényét juttatja eszünkbe, nem véletlen tehát a mű mottójául szolgáló Lázár Ervin-idézet mindjárt a könyv elején.

A mese keletkezéséről maga a szerző is beszámol a könyv utószavában: „Két órán keresztül csak mondtam, mondtam nem akárhogy, mert igazából a fiam kérdezősködései, közbekotyogásai hívták, csalogatták, gazdagították a véget érni nem akaró mesefolyamot. Így született meg ez a mese egy nap és egy éjszaka alatt, ami hirtelen kitágította számunkra a világot.” Akárcsak Szabó T. Anna „tatoktatokja”, úgy A. Gergely Edó hapaxlegomenonja, az „izgemozgolódás” írói lelemény, a Gergely Edó-féle meseuniverzum sajátos megnyilvánulása, mellyel a  szerző korábbi mesekönyveiben is annyiszor elkápráztatott, és amely személyéhez éppúgy hozzátartozik, mint maga a mesélés ősi princípiuma.

A mű, a klasszikus tündérmesei hagyományoknak megfelelően a tündérmesei szereplőkörrel operál: király (Tikács és Mozga), királyné (Ficánk), királykisasszony (Izge), lovag (Mozga), udvaribolond (Copfmók), főudvarmester (Kelekotty), hétfejű sárkány, táltos paripa, segítők (állatok), ezt egészíti ki egy sajátos mesei szereplőkör: Hippi Apacs és Hippi Anyacs, Időtündér, Haláltündér, Sorstündér. És végül, a meseregényből nem maradhat el a tündérmese lényegi eleme, a csoda, a metamorfózis, az átváltozás (a lóból csodálatos paripa, a mezei virágból ember, öregasszonyból királykisasszony lesz).

A párhuzamos szerkesztés, a párbeszédes forma, a kiszólás, a két nézőpont egyeztetése egyrészt a metamesei funkció érvényesülésére, a reflektálásra: pl. „A bolond mindig az igazat mondja.”, másrészt filozófiai eszmefuttatásra, metafzikai kérdésfelvetésre ad lehetőséget:  „az emberek érzései eléggé kiszámíthatatlanok, egyik percben ezt érezzük, a másikban azt.”, „A szeretet nem jövő-menő dolog.” A mindentudó (felnőtt) válaszai a gyermeki kérdésfelvetésre gyakran a mai társadalmi problémákat is érintik: hiszti, mozaikcsalád, a válás, stb. Ez a narrációs játék (szerző és hallgató együtt mesélik a történetet) a hagyományos népmesei világkép átértékelődésével jár együtt, a klasszikus mesei princípiumok átszűrődnek a mai gyerek felfogásán, ez pedig a különböző világok közötti átjárhatóságot tükrözi.

A narrátor-hallgató gyerek párbeszéd gyakran metafizikai kérdésfeltevéseken vezet keresztül: megkérdőjelez egyes téziseket, rákérdez bizonyos dolgokra, reflektál a mese történéseire. A gyermeki és felnőtt nézőpontok együttes érvényesülése, egymás mellé helyezése így kellő mélységet és filozófikumot szolgáltatnak az olvasónak. Ez az alapkoncepció, a gyermeki kérdésfelvetés beiktatása, az állandó gyermeki jelenlét érzékeltetése teszi oly szerethetővé ezt a könyvet.

A klasszikus népmesei hagyományok (elemek, motívumok, funkciók) átlényegülésére, ú funkciókkal való bővülésére a legjobb példa a 8. fejezet. Ez az a rész lényegesen felülírja a népmesei hagyományt, és a szerző egyéni mondanivalóját tükrözi, de úgy hogy közben megmarad a népmesei kliséknél, motívumoknál.

A végkifejlet előtt tett kitérő (8. fejezet), különböző mesemotívumok egybesodrása. A klasszikus mesékben általában vagy a királyfi vagy a királykisasszony a főhős. A. Gergely Edó meseregényében mindkét szereplő egyenlő fontosságú, ahogy mára cím is jelzi. Izge királykisasszony túlzott kíváncsisága évezredes népmesei motívum (a kert egyetlen fájáról nem szabad almát szakasztani, a kastély egyetlen szobájába nem szabad belépni stb.). A szabály megszegése, a kísértés, a felelőtlenség, mint tipikus emberi hibák miatt bekövetkezett sorsszerű csapások, átkok, csakis vezekléssel (némaság, türelem), szolgálattal (múltbeli kapcsolatok „kitisztogatásával”) oldhatók fel, engesztelődnek ki.  

Időtündér, Haláltündér szerepeltetésében a mű végkifejletében szerzői szándékosság rejlik. A szerző kiaknázza a szellemi tanítás lehetőségét: az emberi boldogság, az életben való boldogulás csak a halállal való szembesüléssel, az elfogadással és szeretettel lehetséges. A szeretet legyőzi a halált spirituális klisé az ismerősöket, rokonokat szimbolizáló vázák és a bennük megpillantott életutak epizódban mutatkozik meg. A mindenki mindenkiért felelős, a determináltság a jungi kollektív tudat pszichológiai tézisére utal. A szerző szépen dolgozik a spirituális közhelyekkel, tételekkel, noha lehet, hogy csak a spirituális és a mesék világában jártas olvasó ismeri fel ezeknek a tanításoknak a finom egybeszövődéseit, a szerző írói bravúrjait („csak a test hal meg”, „amíg van élet, van halál is.”, „ jövődet te alakítod  ” stb.) Ez a metamesei rész indokolja Haláltündér elpusztíthatatlanságát. Izge kisasszonynak életre szóló tanulságot kell megtanulnia Haláltündértől: az élet csak a halál tudatában nyer értelmet. Sorstündér ezzel szemben az eleve elrendeltetettség felülírására, sorsunk önnön alakíthatóságának lehetőségére figyelmezteti a királykisasszonyt. Így nyernek igazolást a 8. epizód jelenetei.

A narráció sajátossága, a népmesei motívumok diffúz jellege, a szereplők funkcióinak az átlényegülése, a metafizikai kérdésfeltevés mellett az elbeszélői technika humorral és íroniával való elegyítése a műben a posztmodern meseregények sajátosságait hordozza magán. Ironikus maga a narrációs technika, hiszen a klasszikus népmesei sémák megvitatása, mai kontextusba helyezése, a különböző értelmezési síkok párhuzamba állítása ironikus jelleget kölcsönöznek a műnek. Másrészt, maguk műben szereplő mesei elemek, varázseszközök is egyfajta iróniát hordoznak: a lábos likas, a fésű foghíjas, tükör törött vagy a lovag egy fejjel alacsonyabb a királykisasszonynál stb. A funkcióvesztett, torzított meseelemek felülírják a népmesei hagyományt.

Az ironikus hangvétel mellett az elbeszélői stílus lényeges eleme a humor, ami nemcsak a komikus helyzetekből, valamint a szereplők jelleméből fakad (udvari bolond), hanem a nyelvi komikumban is megnyilvánul. Ez a humor hatkja át  az egész szöveget.

Bár a szöveg tele van áthallásokkal, alaphangja a mesék alaphangja, a mindenkori mesemondóé. „A mese lényege a mesélés” – írta valamikor Voigt Vilmos, és valóban: a folytonosság, a kulturális emlékezet életben tartása válik evidenciává A. Gergely Edó könyvében. A mesélés időtálló szükségszerűségét, a mesék halhatatlanságát hangsúlyozza.

A kötetet a szerző fia, Sütő Gergely Márkus sajátos gyermeki világképet tükröző illusztrációi teszik különlegessé, aki méltón válik az író társszerzőjévé. Az egész könyv visszafogott, szép kivitelezésű, szerethető: a mesék birodalmába csábítja a kis olvasót.

(Gergely Edó: Izgemozga, Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2020.)

Hírdetés

A hiányzó láncszem

Filmet keresel estére? Van egy tippünk!

Pontosabban megvan hozzá A hiányzó láncszem. (Missing Link, 2019)

Az animációs film szereposztása parádés, nézzétek: Hugh Jackman, David Walliams, Stephen Fry, Zach Galifianakis, Emma Thompson.

A látványvilág igazi mestermunka, amibe még a legszigorúbb kritikus se nagyon tud belekötni, nem tolják túl a gegeket, mérsékelten hollywoodi a sztori, nálam külön pluszpontot kapott a befejezés Lionel és Adelina között. Ne várjunk nagy mélységet a filmtől, de egy estére igazán kiváló szórakozás.

Igazából a legjobban az tetszett, hogy a klasszikus mese fonalán halad a történet és nincs elmismásolva a jellemfejlődés. Spoiler: van egy pont, ahol Lionel megáll, elgondolkodik és rájön, hogyan kellene tovább. A nézőben persze csakúgy, mint Adelinában ott fészkel a kétely, vajon nem csak szájhős megint? És ahogy a mesékben ez már lenni szokott, jön a próbatétel. Hogy kiállja-e? Nézzétek meg a filmet!

A hivatalos filmajánló:

A legendás lények kutatója, Sir Lionel Frost óriási felfedezésére készül. A fess kalandor sok évnyi keresés után, egy névtelen levél nyomában járva rábukkan az emberiség utolsó bundás ősére, a meglepően okos, roppantul szellemes Mr. Linkre. A hatalmasra nőtt, csupaszív szőrmók minden vágya, hogy rátaláljon távoli rokonaira, a rég elveszettnek hitt Yeti unokatesókra.
A kalandvágyó Lionel kapva kap az alkalmon, és egy világot átszelő, hajmeresztően izgalmas útra indul újdonsült barátjával. A vidám pároshoz a tűzről pattant Adelina is csatlakozik, aki birtokában van az egyetlen térképnek, ami elvezetheti a szőrös hőst áhított céljához. És bár az út megannyi veszéllyel van kikövezve, a bohókás Mr. Linket semmi nem tántoríthatja el, hogy rátaláljon a családjára… akik talán közelebb vannak hozzá, mint azt ő gondolná.

Vesztegzár

(c)Kocsmáros Pál

Megkértük Visy Beatrix iridalomkritikust, gyűjtse össze számunkra a magyar és világirodalom “járványregényeit”. Íme:

V.B.: Tehát itt van néhány a járványos, karanténos, és ennek hatására őrületig torzuló helyzeteket ábrázoló regényekből. Inkább fikcióként éljük át, és “okoljunk” belőle, mint a valóságban. Hosszú estékre. De akár meg is fordíthatom: ezeket a regényeket kerüljétek messzire.

1. Boccaccio: Dekameron – mi más, az első, aminek a kerettörténetét adja a pestis. Amúgy meg pikáns, szórakoztató olvasmány.
2. Defoe: A londoni pestis – hátha van olyan jó, mint a Robinson.
3. Camus: A pestis – nyilván ez mindenkinek beugrott már. Igazi járványregény egzisztencialista módon.
4. García Marquez: Szerelem a kolera idején. – na, ez legalább oltári love.
5. Hesse: Narziss és Goldmund – középkori pestis és művészet egy helyen e bájos műben.
6. Saramago: Vakság – kedvenc portugál szerzőm ismert regénye, ami sokkal jobb, mint a belőle készült film. Az ember úgy elaljasul, hogy csak na.
7. Mary Shelley: Az utolsó ember – 19. századi sci-fi, antiutópia a 21. századról – látnoki regény, döbbenet, a Frankenstein szerzőjétől, ugye.
8. Jack London: Vörös Halál

Linda Sue Park: Min mester inasa

A könyv (A Single Shard) 2001-ben látott napvilágot, hogy megvilágítsa a (térben és időben) távoli Korea alázattal teli, hagyományokat tisztelő szegletét egy olyan kiskamasz történetén keresztül, aki a totális periféria szélén, árván kénytelen felnőni egy híd alatt. A szerző koreai bevándorlók gyermekeként születik az Amerikai Egyesült Államokban, műve azonban igen gazdagon átitatott a keleti kultúrkör mitikus elemeivel. 2002-ben az Amerikai Gyermekkönyvtárosok Szövetségének díját, a tekintélyes Newbery Medalt érdemelte ki. A magyar fordítás Ilyés Emese tollából született 2003-ban, majd 2016-ban ismét kiadta az Animus Kiadó.

Kis lélegzetű, mégis magával ragadó poétikus történet. Keleti hagyományhoz hűen meghajlok előtte.

Eszes Róka Meséi 3.0. – avagy a szenzációs sorozat folytatódik

Már az elsőnek is nagyon örültünk, és rajongtunk érte. A másodikat is szerettük, és alig vártuk a folytatását.

És bizony itt van a harmadik rész is, képtelenség nem rajongani érte, nemhogy ráunni! Mindenek előtt: engem már az ajánlással megfogott a szerző, amikor is az édesanyjának ajánlotta a könyvet, akitől a mindig előrébb vivő makacsságot és kitartást örökölte – ilyen ajánlóval egy tudományos-ismeretterjesztő munkáért muszáj rajongani! Én én már látom is a lelki szemeim előtt, ahogyan a gyerekeim tudás- és élménytárába is beépül minden pillanat, ahogyan a könyvet olvassuk, és hogy nemcsak a közös olvasás meghitt perceit, de az ismereteket is magukba szívják, raktározzák, hogy egyszer majd felnőttként valami hasonló módon emlékezzenek rám, mint a szerző a mamájára: hogy olyasfajta magot ültetett el benne, ami sokszorosan boldoggá és sikeressé tette felnőtt korára.

és akkor egy csomó mindenről még nem is beszéltünk…

Lackfi János Robban az iskola című gyerekverskötete remek humorral és könnyedséggel játszik a gyakran elhangzó, jól bevált frázisainkkal, amelyekbe sokszor, mint megannyi puha fotelbe süppedünk bele élvezve az általuk nyújtott kényelmet. A Robban az iskola azonban kimozdít a komfortzónánkból, udvariasan felsegíti elpuhult tagjainkat, kiugraszt a biztonságot és lustálkodást is lehetővé tevő ülőhelyünkből, és arra ösztökél, hogy poroljuk le a fotelunk, majd vegyük le róla a huzatot és rázzuk azt jól ki, utána az alatta levő szivacsot fejtsük le és szellőztessük át, majd a vázat tisztítsuk le a rárakódott porszemektől.

Lelepleződnek és láthatóvá válnak az időnként mindnyájunk által használt klisék egymásba tapadó jelentésrétegei. A kötet kifogyhatatlan leleményességgel és frisseséggel fejti fel és forgatja ki ezeket. Ebbe a játékba csábítanak vizuálisan Molnár Jacqueline vegyes technikával készített illusztrációi is, amelyek a különféle textúrájú és mintájú anyagokat építik össze. Az illusztrációk arcot kölcsönöznek a könyv szereplőinek, újraélesztik, illetve új értelemmel ruházzák fel a különféle mintájú papírdarabkákat. Rendkívül izgalmas, ahogy a kötetben nemcsak az egyes (jelentés)rétegek, hanem a közöttük és bennük rejlő feszültség, sőt az ellentmondások is felszínre kerülnek, miközben mozgásba hozzák és lendületben tartják ezt a játékot.

én sem vagyok…

Németh Eszter Kötéltánc című ifjúsági regénye nemcsak a blogregény és a hagyományos naplóregény mezsgyéjén lavíroz, hanem a lányregény és az antilányregény műfaji jegyeit is ütközteti. Voltaképpen egy olyan naplóregény, amelyik csupán csak formailag imitálja a blogregény néhány vonását a webes elérhetőség megadásától az egyes bejegyzések webes megjelenési időpontján át, azonban mégsem tekinthetjük a Kötéltáncot blogregénynek, hiszen annak legfőbb vonásai hiányzanak belőle. Egyrészt nincs egy tényleges webes felület, ahol valóban elérhetőek lennének Lia, a főhős naplóbejegyzései, másrészt hiányoznak az olvasói kommentek, amelyek továbbformálhatnák a regényt. Viszont kétségtelen, hogy ez az elképzelt, virtuális blog mint keret, valamint a gyakori csetes párbeszédek beillesztése a naplóbejegyzésekbe gazdagítják a kötetet és közelebb hozzák azt az olvasóhoz. A főszereplő egy tizenhét éves, érettségi előtt álló lány, Konrád Lia (Cecília), akinek négy hónapon keresztül követhetjük szám szerint 68 naplóbejegyzését. Ő egy igazi antihős, aki körül egyre jobban összekuszálódnak a szálak.

Az olvasó e könyv révén egy olyan érzelmi hullámvasút utasává és egyben tehetetlen nézőjévé válik, ami szélsebességgel repít a zuhanásba, egyre mélyebbre és mélyebbre. Innen a felfele kapaszkodást csupán az akadozó és kapkodó lélegzetvétel teszi lehetővé, hogy a következő zuhanásnál épp hogy még kitartson a szusz. Lia a fullasztó kisvárosi háttérrel és annak előre sejthető következményeivel indokolja döntéseit és meg nem tett lépéseit, azonban egyre világosabbá válik bejegyzései olvasásakor, hogy sokkal inkább a saját fullasztó családi miliője dereng döntései mögött, vagyis az érzéketlen és utálatos anyja elvárásai, vágyai, amelyeknek ő és az apja is ki vannak szolgáltatva. A család félrecsúszott erőviszonyai már elsőre kirajzolódnak: az anya egy kiégett és megkeseredett domináns családtag, aki uralja a férjét és a lányát, a gyermekét rendszeresen bántja verbálisan; az apa konfliktuskerülő, aki a vágyott békesség kedvéért kivonja magát a döntésekből. Érzékletes az, ahogy a kamasz lány szemszögén keresztül átszűrődnek az otthoni kiabálások: „Örültem, hogy az otthoni ordítozások után végre csend van, néha hónapokig. Meg annak, hogy nincs tesóm, mert akkor kettőnk hülyesége miatt duplaannyit üvöltöznének. Vagyis anyám. Apu nem kiabál. Apu ott sincs. Olyan, mint én. Ha velem ordít valaki, például az Erik, akkor én sem vagyok ott. Olyan, mintha kilépnék a testemből, és felülről nézném magam.” (8.) Több szempontból is súlyos mondatok ezek: rámutatnak arra, hogy mennyire ördögi kört teremt egy ilyen családi helyzet. Hiányoznak ebből a családból a valódi párbeszédek és a valódi problémamegoldások. Elszigetelődik és magára marad mindenki ebben a szereposztásban: az anya a dühével, az apa a sértettségével és a lány a megalázottságával. Ráadásul ezek a kapcsolati sémák áthagyományozódnak a szülőről a gyerekre. Lia ebben nő fel, a szüleitől tanult viselkedési minták ivódtak a zsigereibe, csak ezeken keresztül tud viszonyulni a világhoz és önmagához, annak ellenére, hogy lát egészséges és harmonikus családokat és párkapcsolatokat. Mint ahogy lát olyan elvált családokat is, ahol a szülők között nem konzerválódott beteges összetartó erőként a napról napra felgyülemlő feszültéség. Lia az apától látott hallgatást és belenyugvást teszi magáévá, és leblokkol, ha olyan viselkedési mintával találkozik, mint amilyent az anyjától megszokott. Nem meglepő módon első párkapcsolata is ennek a családi miliőnek az árnyékában formálódik olyanná amilyenné, vagyis egy alá-fölérendeltséggel és erőszakkal terhelt, a látszatteremtésre és látszatfenntartásra berendezkedő beteges viszonnyá, megmutatva, hogy Lia otthon szerzett lelki sérülései mély, helyenként el- és felülfertőződő sebeket ejtettek az én- és világképén.

Ha arra próbálunk választ találni, hogy Lia számára az anyjának az éveken át tartó érzelmi zsarolással vegyített verbális szapulásai, vagy az apa tehetetlenségének folyamatos megtapasztalása volt a rombolóbb, akkor egyértelművé válik, hogy egyszerre mindkettő, hiszen a kettő elhúzódó összjátéka okozza a lány érzelmi és lelki sérüléseit. Alapvető kérdés innentől, hogy mi segíthet(ne) Lián és a hasonló helyzetbe kerülő gyerekeken, kamaszokon. Mi valójában ilyenkor az igazi segítség? Hogyan kell jól segíteni? Ki(k)nek lehet feladata ez? Hogyan és miről ismerjük fel, hogy valakinek segítségre van szüksége? Mit tehetünk, ha érzékeljük a problémát? Hogy lehet elfogadni, feldolgozni, ha egy közeli hozzátartozónk/barátunk/ismerősünk nem fogadja el a segítséget? Fontos azt is felismerni, ha éppen nekünk van szükségünk mások segítségére. Hogyan és kitől kér(het)ünk támogatást? Németh Eszter kötetét olvasva joggal merül fel a kérdés: vajon szűkebb és tágabb környezetünkben hány kamasz/fiatal lány és fiú küzd (meg) a Liáéhoz hasonló nehézségekkel. Jó esetben megtalálják a kivezető utat a berögzült, korábbról ismert kapcsolati sémák fogságából, rosszabb esetben továbbéltetik, átmentik azokat a saját párkapcsolataikba, majd későbbi családjukba, így a gyerekeiknek is meg kell küzdeni ezzel a szülői hagyatékkal. A szerző nem ringat álságos reményekben, nem nyugtat meg, nem kínál megoldást, nem mutat kiutat, nem óvatoskodik, de kíméletlenül, élesen és pontosan mutatja meg Lia történetén keresztül azt, hogy a traumák mekkora rombolást végezhetnek bennünk és körülöttünk.

Németh Eszter regénye nehéz olvasmány, mert kegyetlenül szembesít több súlyos kérdéssel, és  mert a kötet olvasásakor (is) el kell viselnünk Lia barátainak, a szerelmének és a magyartanárának a tehetetlenségét. Lia egy nyüzsgő baráti kör aktív tagja, a Bencéhez fűződő szerelme kölcsönös és beteljesedő, tanárnője pedig többször is felajánlja a segítségét. Lia mégis képtelen elfogadni, hogy neki is szabad/lehet boldognak lenni és élni. Hogy lehetséges, hogy ennyien körbeveszik figyelmükkel, szeretetükkel, és mégis magára marad? Miért pörög le róla minden egyes pozitív megerősítés? Miért nem tudják kimozdítani a mélypontról?

A Kötéltánc többek között figyelmeztet arra, hogy a tabukat muszáj felszámolni, és figyelni kell egymásra – különösen a gyerekekre –, ideje szembenézni és beszélni a fájó problémákról (is). Arra is felhívja a figyelmünket, hogy mennyire fontos felismerni a környezetünkben, ha valaki valamilyen lelki betegségben szenved, illetve megtanulni elfogadni a segítségnyújtást. Ajánlom ezt a kötetet minden kamasznak, szülőnek, tanárnak, barátnak, ismerősnek, és valójában mindenkinek, aki valamelyik oldalról megtapasztalta Lia vívódását, annál is inkább, hogy nehéz eltávolodni a hozott, rossz viselkedési és kapcsolati minták automatizmusaitól és következményeitől.

 

Németh Eszter: Kötéltánc. Móra, Budapest, 2015.

„az utolsó legenda csakis én lehetek”

Zólya Andrea Csilla szövege másodközlés, INNEN. Köszönjük a lehetőséget!

Fodor Veronika harmadik kötete, a Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről lebilincselő mesevilágba vezeti az olvasókat, mégpedig az emberiség történelmének és az ipari felfedezések hőskorának emlékezetes, de olykor mégis feledésbe merült mozzanatai és meghatározó pillanatai közé. A kötet különlegessége, hogy egyszerre tekinthető mese- és kalandregénynek, de igazi ínyencségként egyfajta kultúrtörténeti útleírásnak is.

Azonban minden egyes történetben és megidézett korban a bemutatott találmányokon túl az ember kerül a középpontba. Ennek jegyében az egymásba kapcsolódó epizódok mozgatói és egyben összekötői az emberi érzés és érzékelés legkifinomultabb formáinak megragadása. A teljesség utáni vágy, máskor pedig a szabadság hiánya tartja mozgásban a szereplőket és rajtuk keresztül az eseményeket. Így kaphat például több alkalommal kiemelt helyet az illatok érzékelése vagy épp azok hiánya, vagy a legbensőbb érzelmeknek és gondolatoknak a keresése/megtapasztalása: úgy az (el)használt játékok javítóműhelyében, mint a megalkotott gépek születésekor. Ezeknek köszönhetően lehetséges Fodor Veronika könyvében, hogy a különböző korok nagy felfedezőinek szelleme összetalálkozhat, és eszmét cserélve segíthetnek egymásnak az éppen formálódó találmányuk létrehozásában. Jó példa erre a 18. században élő Ciprián szerzetes és száz évvel későbbről Ferdinand von Zeppelin gróf találkozása és párbeszéde egy felhő szélén ücsörögve miközben mindketten épp repülni próbálnak a fejlesztés alatt álló szerkezetükkel. Ki így, ki úgy.

Olvasásnépszerűsítés alsósoknak

–  Erős Antónia idén is a Kaméleon Olvasóklubban

A 2017/18-as tanévben hetedik évadját kezdi a Kaméleon Olvasóklub levelezős játéka alsós gyerekeknek. Az Olvasóklub fő partnere az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, melynek alapítója, Erős Antónia híradós műsorvezető is támogatja az Olvasóklub célkitűzéseit, az olvasás és a kortárs irodalom népszerűsítését, a szövegértés fejlesztését, amely talán az egyik legfontosabb és egyben leghasznosabb készség, amivel a gyerekek rendelkezhetnek.

Erős Antónia (Egy Csepp Figyelem Alapítvány) Fotókredit: RTL Klub / Nánási Pál

A Kaméleon Olvasóklubban több ezer alsó tagozatos gyerek kortárs irodalmi alkotásokból olvashat majd részleteket, például a Vámpírtündérről, Gúfóról, a bagolyfiókáról, Fény Sebestyénről és a Jövőmenőkről, a nagyobbak Barniról, a szuperhősről vagy a Bolygóvadászokról is. A kortárs magyar irodalmi részletek alapján kisebb szövegértési feladatokat kell megoldaniuk, majd egy-egy klasszikus mesével, történettel kapcsolatban kapnak újabb feladványokat. Minden egyes forduló után ajándékot, év végén pedig jutalomkönyvet is kapnak azok a gyerekek, akik mind a négy forduló feladatlapjait megoldották – függetlenül attól, hogy minden feladatot hibátlanul töltöttek-e ki.

A szövegrészletek kiválasztásánál elsődleges szempont, hogy a téma, a nyelvezet olyan legyen, ami felkelti a figyelmet az adott könyv, író vagy illusztrátor iránt. A feladatok jelentős mértékben fejlesztik az olvasási készséget és a szövegértést. Ezek olyan hasznos és komplex készségek, melyek segítségével a gyerekek bármilyen tantárgyból jobban teljesítenek, könnyebben sajátítanak el idegen nyelveket és magabiztosabban tájékozódnak a világban.

A játék részvételi díja tartalmazza a feladatlapokat, a gyűjtőmappát, az összes postaköltséget, az év közbeni apró ajándékokat és az év végi jutalomkönyvet is. Az Olvasóklubban lehet egyénileg is játszani, de jellemzően iskolák, könyvtárak és baráti közösségek állnak össze és jelentkeznek a játékra, ezzel is erősítve az olvasás közösségi szerepét. A játékot szervezhetik pedagógusok, könyvtárosok és szülők is, és lehet akár csoportként regisztrálni, vagy egyénileg csoporthoz csatlakozva. A lebonyolító feladata, hogy a postán érkező feladatokat és ajándékokat kiossza, a feladatlapokat begyűjtve kijavítsa, vagy a határidőre visszaküldje javításra az Alapítványnak a mellékelt válaszborítékban.

Ajándék könyvcsomagok a legaktívabb iskoláknak

Erős Antónia nyolcéves gyerekei, Szonja és Matyi szintén részt vesznek a játékban, ahova idén minden eddiginél több gyereket várnak. A szervezők az alsósokat buzdító iskolák és könyvtárak között 50 könyvcsomagot osztanak szét minden évben, a játékban részt vevő kiadók által felajánlott és a feladatlapokon feldolgozott magas színvonalú, kortárs gyerekkönyvek formájában. Külön figyelmet fordítanak arra is, hogy a kistérségi iskolák és könyvtárak is részesüljenek az ajándék könyvcsomagokból, sőt segítenek író-olvasó találkozók lebonyolításában is.

Külföldön is az anyanyelvi kultúra megőrzéséért

A Kaméleon Olvasóklubbal számos külföldön élő magyar közösséget sikerült elérni, így évről-évre örömmel játszanak Európa különböző pontjain, sőt a tengerentúlon is indulnak Olvasóklubok, ahol a gyerekek külföldön élve is rutint szerezhetnek magyar nyelvű szövegértési feladatok megoldásában és magabiztosan olvasnak kortárs magyar szövegeket, ami nagy segítség az anyaországtól távol élők számára az anyanyelvi kultúra megőrzésében.

Minden szakmai szervezet támogatja

A Kaméleon Olvasóklub az egyetlen olyan olvasásnépszerűsítő játék, mely átfogja a legszínvonalasabb magyar gyerekkönyvkiadókat (Móra, Pagony, Cerkabella, Csimota, Kolibri, Vivandra, Naphegy, Manó Könyvek, Scolar, Ecovit kiadók), igyekszik sokféle könyvet bemutatni, és ugyanakkor élvezi minden témába vágó szakmai és civil szervezet támogatását. Szakmai támogatói többek között a Könyvtárostanárok Egyesülete, a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése, a Tanítók Egyesülete, az Ovi-Suli.hu, az OFOE és a Tanító Módszertani Folyóirat is, az Olvasásklinika, valamint az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete.

Jelentkezni 2017. október első hetéig lehet a www.konyvkozosseg.hu/olvasoklub oldalon.

www.facebook.com/olvasoklub

 

 

 

Na, de ki a legfurcsább?

Hogy miért is lett egyik kedvencem a Cerkabella Könyvkiadó 2015-ben kiadott Fura állatok című Lotta Olsson svéd szerző gyerekkönyve? Egy ilyen imádnivaló történet még egy fásult felnőtt szívét is meleggé simogatja.  Adott egy jó alapsztori sok-sok humorral. A sörényes hangyász és barátja, az apró mogyorós pele addig morfondírozik, míg végül meghirdetnek egy versenyt, ahová a legfurább állatok jelentkezését várják. És lassan elkezdenek befutni a pályázatok a – mesénkben a világhálót megtestesítő – pókhálóba. A helyzet egyre komolyodik: furcsa és még furcsább jelentkezők mesélnek magukról az első díjban reménykedve.

Kimondom: ez a könyv gyakorlatilag hibátlan.  A Tiszavirág pályázata például vissza-visszatér hétköznapjainkba, emlegetjük, újraolvassuk, hogy újraéljük ezt a bölcs, szerénységről és életörömről tanúskodó vallomást.

„ (…) Mindig akad valaki, akinek rosszabb, mint nekem. Habár nincs senki, aki ugyanolyan rövid ideig él, mint én!

Csupán egy napig.

Ha úgy gondolják, hogy ez elég fura ahhoz, hogy a legfurcsább legyen – persze megértem, ha úgy gondolják, hogy ez nem elég, nem baj -, ha mégis úgy gondolják, akkor küldjék el a díjat a gyerekeimnek.

Vagy az unokáimnak.

Vagy a dédunokáimnak.

Vagy az ükunokáimnak.

Attól függ, milyen hosszú időbe telik. (…) ” (74. o.)

Maria Larssonnak – akire Könyvmutatványosként külön büszkék vagyunk! – kifejezetten életszerű, szép és árnyalt magyar verziót sikerült készítenie a svéd változatból. Friss a nyelvezet és fontos az üzenet: toleranciára nevel – mindannyian mások vagyunk és valamiben a legjobbak -, bölcsességre tanít: ha egy napig is, de fontos, sőt, kötelező boldogan élni. A szereplők közötti ellentéteket is finom humorral oldja fel a szerző.  A magyar kiadás megőrizte az eredeti, Maria Nilsson Thore által készített remek illusztrációkat, így esztétikailag is teljes a harmónia. A képek frappánsan illeszkednek a szöveghez, néhol egyenesen a szövegbe. A jó hír pedig, hogy hamarosan jön a folytatás!

 A könyvet elsősorban a 6 -10 éves korosztálynak ajánljuk és minden felnőttnek.

(Lotta Olsson – Maria Nilson Thore: Fura állatok, ford. Maria Larsson,  Cerkabella, 2015.)