Category: Boksayné Pap Emese


Szörnytan – avagy szörnyek márpedig vannak

Dr. Ernest Drake (Dr. Sárkány Ernő) Szörnytana hiánypótló könyv, melynek megjelenését bizonyára sok ifjú természetkutató és szörny-szakértő türelmetlenül várta.   A könyv kelendőségét az bizonyítja, hogy nem sokkal a megjelenése után, már nem lehetett beszerezni a könyvpiacon. Már első pillantásra látszik, nem mindennapi könyvvel van dolgunk. A kemény borítós címlap méregzöld színben pompázik. Három rubinvörös drága kő díszíti a központi részt, ahol egy hippogriff, – a felhők ura,   egy egyfejű sárkány, -az alvilág tűzokádó királya  jelzi, hogy a könyv lapjain a levegőben, a földön és a vízben élő csodateremtmények sorakoznak fel . A világmindenséget alkotó négy elem összefonódására utal a zöld csillámnyomat is: A rubin köveket négy csodalényből álló külső keretezi.    olvasásának folytatása

Hírdetés

Jól azokkal érezzük magunkat, akiket szeretünk, és rosszul azokkal, akiket nem. Ezért kerüljük az utóbbiakat vagy végletes esetekben, akár borsot is törünk az orruk alá.  Nincs ez másként ez Bátky András iker szereplőivel sem: Bazsóval és Borkával, akik nyűgnek érzik azt, hogy ketten vannak, és nem egykeként élhetik életüket. Ha az embernek testvére van, sajnos osztoznia kell mindenen: a helyen, a minőségi időn és és pénzen is. Bazsó sok mindent megtesz azért, hogy lánytestvérét és egyben szüleit is bosszantsa, sokszor csak szórakozásból, vagy azért mert unatkozik. Ha túl csendes a délután, Borkát a sötét pincébe zárja, zuhogó esőben a Duna-parton elásott arany után kutat, lakásuk szobáit csatatérré alakítja, semmit és senkit nem kímélve.

Borka, Balázs ikertestvére, jobbára elszenvedője ezeknek a csínyeknek, de Bazsó néha az ő közreműködésével hajtja végre viccesnek vélt turpisságait: egereket csempésznek be a lakásba azért, hogy egy kismacskát is bevihessenek később (mint megoldást a problémára), vagy épp nevet cserélnek, és egyforma ruhába öltöznek, hogy édesanyjukat elbizonytalanítsák. olvasásának folytatása

Tomi Ungerer: Nem puszilom meg a mamát!

Boksayné Pap Emese írása…

Tomi Ungerer története egy háromszólamú történet, melyben a Mancs család mindennapi életébe enged betekintést, ahol Mancs Misi áll a középpontban, de a kép teljességét Angora mama és Mancs papa adják.
Mancs Misi, a cicafiú, gyermekkorának talán legszebb időszakát éli: varázsos éveiben (Fraiberg, 1959) van, amikor minden az, aminek látszik, amikor a cselekedetek következményei még nem tűnnek fontosnak, amikor minden bonyodalomnak van megoldása, és ha valami mégsem sikerül, akkor haza lehet szaladni a mamához. olvasásának folytatása

%d blogger ezt szereti: