Category: Hamar Nóra


Markus Majaluoma: Apa, vegyünk nyaralót!

Amikor Rózsadombi Benedek, három gyermek boldog édesapja és egy vadonatúj laptop jókedélyű tulajdonosa azt találja mondani gyerekeinek, hogy a billentyűzet önfeledt nyomogatása helyett építsenek inkább valami robotfélét, nem sejti, milyen eseménysorozatot indít útjára. Zseniálisnak tűnő ötletével nem hőn vágyott időt szerzi meg magának, hanem egy egész nyárra szóló elfoglaltságot. Történik ugyanis, hogy a gyerekek azonnal szót fogadnak, pikkpakk megépítik a távirányítós csodalényt. Innét már csak egy lépés választja el a szereplőket a hihetetlen fordulattól. Hogy, hogy nem ugyanis, egy pár percre óvatlanul magára hagyott internetoldalon valahogy “megvásárolódik” egy nyaraló. És ez az a pillanat, amikor megismerkedhetünk a világ egyik leglazább apukájával, aki nem kezd őrjöngeni, nem indít ellenhadjáratot, nem rohan azonnal a hatóságokhoz, hogy orvosolja a problémát, vagy visszacsinálja az adásvételt. Az ölébe pottyant tulajdont tétova fejvakargatás közepette – és gyerekei legnagyobb örömére –  elfogadja: jöjjön, aminek jönnie kell!

Ezt követően egyre meglepőbb dolgok kerülnek napvilágra. Kiderül, hogy a vízparti nyaralónak hirdetett ingatlan nemhogy tó, vagy tenger partján nem áll, de még a kútja is teljesen kiszáradt. Kiderül, hogy nem a telek lejt alatta, hanem maga a tákolmány ferde, nem is kicsit. Ablakait is jobb nem becsukni. Sőt, még az is lehet, hogy egy gonosz manó is háborgatja. Első hallomásra nem épp kedvcsináló részletek. Viszont a szerző tálalásában egy egészen különleges családi nyaralás kerekedik mindabból, amit konvencionális látásmóddal csupán pechsorozatnak lehetne minősíteni.

Úgy érzem jobb, ha több konkrétumot nem árulok el a könyvből, tovább “beszélgetni” azonban mindenképpen érdemes róla. Az Apa, vegyünk nyaralót! című kötet az ötödik, befejező része a finn író és illusztrátor Markus Majaluoma szórakoztató és szívet melengető képeskönyv-sorozatának, mely remek magyar fordításban a kolozsvári Koinónia kiadónál látott napvilágot. Struktúráját, narratívavezetését és képi kifejezőerejét tekintve az öt könyv együtt alkot egységes művet, és igazán nehéz lenne megmondani, melyik közülük a leginkább remekbeszabott. Ez ugyanakkor nem a minőségi rangsorolásra való képtelenséget hivatott alátámasztani, hanem sokkal inkább azt, hogy a pentalógia egésze lelkesítően nagyszerű.

Autentikus, ösztönösen őszinte hangot ütnek meg ezek a könyvek nyelvi és képi szinten egyaránt. Majaluoma ábrázolási módja nem retusálja ki a valóságot azért, hogy szerethető és biztonságos világot teremtsen. Illusztrációiban ott van a már-már naturalisztikusan megmutatott nyáltól fröcsögő gyerekpuszi, a maszatos gyerekarc, a szőrös és pucér felnőtt test, de ugyanúgy ott van a menedéket nyújtó, térdnél átkarolt apai láb, a három gyereket egyszerre ölelő apai kar, a bizalom megannyi apró gesztusa, vagy a közösen megélt élmények sok apró részlete. Az Apa, vegyünk nyaralót! olvasása közben támadt az az érzésem, hogy itt valami egészen különleges dolog történik: a szerző több szólamban szólítja meg az olvasót azzal, ahogyan a nyelvi és képi poénok mögé indirekt módon beleszövi az események mögött bujkáló, minden nagyzolástól és túlzástól mentes szülői szeretetet. Túlzásaiban is nagyon valósághű történetet tár elénk a könyv. A kisgyerekeket nevelő szülők elé állított mindennapi kihívásokat, nehézségeket fikciós fantáziává alakítja át, és élezi ki a parodisztikus továbbgondolás mentén születő történetben, miközben úgy viccelődik kedvére, hogy egyértelművé teszi az olvasó számára: a világ kerek, és ebbe a családba születni egészen nagy mázli volt.

Ez azért is érdekes mozzanat, mert a könyv perspektívája nem követi a klasszikus családmodell képét, a történteket az apa-gyerek viszony szempontjából meséli el, miközben ez a narratíva nem a hiányt, felbomlást, kiegyensúlyozatlanságot tematizálja. A modern, nukleáris család szempontú elbeszélésen túllép ugyan, de azt nem törli el, hanem más, társadalmilag nem domináns formájában teremti újra. Ezt a könyvek záróakkordjában felbukkanó anya figurájával éri el, aki bár csak egy-egy mondatnyi szerephez jut a végén, hermeneutikai szinten mégis nagyon sok lényegit tesz hozzá az elmeséltekhez. Azt sugallja például, hogy egy aktív munkát vállaló anya nem szükségszerűen hiányzó része a családnak, viszont talán épp karriervállalásának köszönhető, hogy a specifikus apa-gyerek kapcsolat életre kelhet. A szelíd és megértő anyamondatokból bár kibontható némi irónia is, mégis sokkal inkább egy harmonikus lezárás hangjai ezek. Arra utalnak, hogy a könyvben elmesélt történeten túl ennek a családnak van egy biztonságos és szerethető papás-mamás világa is.

Az Apa, vegyünk nyaralót! egy másik kulturális narratívát is megszólaltat. Kíméletesen, de egyértelműen figyelmeztet papás-mamás világaink szélesebb kontextusára, a természetvédelem diskurzusára. Nem a klímakatasztrófa forgatókönyvét ismételgeti, inkább egy álomvilágot fest arról, hogy milyen az, amikor visszanyerjük az éltető vizet. Majaluoma jól érti, hogy a környezettudatos nevelés ott kezdődik, hogy a gyerekekkel megszeretettjük mindazt, amit a természet jelent (a vizet, a levegőt, a napfényt), hogy felnőttként majd kiállhassanak mellette és érte. Ebben az értelemben fontos, hogy a könyvet a következő ajánlással indítja a szerző: “A világ madarainak, gyermekeimnek… és persze az éltető víznek, minden létező formájában.”

Markus Majaluoma: Apa, vegyünk nyaralót!

Fordította: Jankó Szép Yvette

Koinónia, Kolozsvár, 2020.

A fekete buborék

labulleHogyan lesz lelki észleléseink és tapasztalataink megértéséből, azok  feldolgozásából gyerekeknek szóló mese? Hogyan lesz a tudatos lelki munka folyamatából, a nyomasztó érzésekkel és gondolatokkal, traumákkal vagy lelki sebekkel való szembenézésből képeskönyv? Úgy tűnik, Timothée de Fombelle tudja a választ.

A nagy elbeszélőt lélegzetelállító, elegánsan szövevényes, filozófiai témákat feszegető regényeiről  ismerhettük eddig (Ágról szakadt Tóbiás I-II., Vango I-II., Perle könyve). A buborék (La bulle) című képeskönyvben, melyet a mesés és mitikus álomvilágokat láttatni tudó Éloïse Scherrer illusztrált, Fombelle azt mutatja meg, milyen mesteri módon tud tömör, végtelenül pontos, mégis költői érzékenységgel megformált mondatokból egyszerű, ugyanakkor mély történetet alkotni.

A képeskönyv egy kislányról, Misháról szól, aki, bár első pillantásra olyan mint a többi kisiskolás gyerek, valahogy mégiscsak más: a feje fölött ott lebeg egy fekete buborék. És ez a buborék túl nagy a kicsi és törékeny kislányhoz, ráadásul Misha, amióta az eszét tudja, mindig is ott lebegett a feje fölött a buborék, minduntalan ott volt a sarkában, lerázhatatlanul, pimaszul és nyomasztóan. Még olyankor is, amikor máskülönben szépnek és békésnek tűnt a világ Misha körül. Aztán egy napon történt valami. Sosem fogjuk pontosan megtudni sem az okát, sem a miértjét. Mert ahogy Fombelle írja, “az élet nagy pillanatai mindig meglepetésként jönnek”. Misha egyszerűen fogja magát, veszi kardját, plüssmackóját, és nekivág a buboréknak. A buborékban tett utazása során pedig lassan rájön az olvasó, hogy Misha tényleg olyan, mint a többi kisiskolás, illetve olyan, mint mi mindannyian, csak épp a mi fekete buborékjaink szabad szemmel nem láthatóak.

A buborékba érve Misha egy varázslatos világban találja magát. Lóháton indul el felfedezni a végtelen tájat, melyet, úgy érzi, mindig is ismert, hiszen ott lakott a szívében belül. Sokáig utazik, keresi a buborékbéli királyságban rejtőző ellenséget. Amikor végül rálel a szörnyetegre, rémült menekülésbe kezd, hogy saját és lova életét megmentse. Veszélyesebb vágtát elképzelni sem lehet. S bár lehet a lovunk csodálatos paripa, vannak szörnyetegek, akik elől nincs esélyünk elmenekülni. Ezt érti meg Misha is és rájön, hogy elég a veszedelmes szörnyeteggel szembefordulni, mélyen a szemébe nézni. A fenevad ekkor kezesbárányként kuporodik le a kislány előtt, a sötétség szerteszét oszlik, fénnyé válik.

Analitikus szemmel nézve több népmese cselekménye fordítható le hasonló mintára. Ezek a mesék félelmeink, szorongásaik, lelki vívódásaink megkövesedéséről, mozdulatlanná válásáról beszélnek szimbolikus nyelven, s mutatják meg a kiutat is belőlük, ami  nem a menekülés, elfutás, kiűzés, harag vagy hadakozás útja, hanem a szembenézésé, a szembenéző megismerésé (vö. Boldizsár Ildikó, Életválságok meséi. Mesekalauz útkeresőknek. Magvető, Budapest, 2017). Fombelle azt a reflektív, analitikus tudást fordítja vissza a narratíva nyelvére, amit például a mesék szimbolikájának értelmezéséből is leszűrhetünk. Misha buborékbéli útja a kislány belső dialógusának, lelki folyamatainak (esetleg tudatalattijának) narratív kivetítése egy olyan képi világba, ami a gyerekek számára is olvashatóvá, érthetővé válik. Fontos mese egy olyan korban, melyben az önismeretre törekvés nem a magától értetődő dolgok listáját gazdagítja.

A könyv hangulatába csábítóan vezet be ez a rövidfilm, ajánlom figyelmetekbe:  https://www.youtube.com/watch?v=-FMcvPHtIeM

(Timothée de Fombelle / Éloïse Scherrer, La bulle, Gallimard Jeunesse, Paris, 2015.)

11. nap – Dániel András: Kuflik a hóban

26428Az ablakokkal, nem az adventi kalendáriumbéli, hanem az üveges, keretbe szabott ablakokkal egy jó ideje már az a gond, hogy ha reggel kinézel rajtuk, nem látni a havat. Velük ellentétben a Kuflikban az a jó, hogy ők nyakig ülnek a hóban. Sőt a szánkójuk is olyan természetességgel csusszan a behavazott dombokon, mint… hmm… talán a fogkefe a fehérre habosított szádban. A Kuflik a hóban akkor is nagyszerű, boldogító olvasmány, ha azelőtt még sosem olvastál a Kuflikról, mert a legújabb részben egy tényleg téli történetben (annak fő-, és kevésbé sem elhanyagolható mellékszálain) ismerkedhetsz velük össze. És persze akkor is ellenállhatatlan, ha már rég beköltözött hozzátok a hét Kufli, mert nekik köszönhetően most megtudhatod, milyenek a teljesen értelmetlen fejtörők, és hogy nem minden behavazott kupac az, aminek látszik. A könyvben van egy tavaszi történet is, azt elteheted mondjuk orgonanyílásra. De úgyse fogod.

 

 

Dániel András, Kuflik a hóban

A szerző rajzaival

Pozsonyi Pagony, 2016

 

Minden évben eljön az ideje az emlékezésnek. Kicsit másként, mint ahogy a hétköznapokban emlékezünk. Ilyenkor hálatelt szívvel és áldott fájdalommal emlékezünk azokra, akik már nincsenek köztünk, de a szívünkben őrizzük emléküket, lelkük fényét. Mécsesek világolnak szemünk tükrében. Kisírjuk tengerek bánatát és hagyjuk, hogy a szeretés továbbéljen bennünk.

A Könyvmutatványosok több írással állít emléket szeretteinek. Fogadjátok szeretettel az érzékeny, szelíd, simogató szavakat!

Bátky András: Morci. General Press Kiadó, Budapest, 2011. Takács Mari

nekedapu1  Florence Jenner-Metz: Neked írok, Apu! . Csimota Kiadó, Budapest, 2009. 

Az ágkunyhó titkai, avagy a kisgyerek vallomásai halott édesapjához.

Dezső Andrea: Mamuska. Csimota Kiadó, Budapest, 2010. mitolv_kinga1

Búcsú Mamuskától.

a-halas-virag-boritoSzulyovszky Sarolta: A hálás virág. Csimota Kiadó, Budapest, 2010.

A hálás virág, avagy megszépítő emlékezés a nagyszülőkre.

Patrick Ness: Szólít a szörny. Vivandra Könyvek, 2012. szolit-borito

A szörny, aki fészket formál a tenyeréből.

Singer, boldogan eltekSinger Magdolna: Boldogan éltek, míg meg nem haltak… És azután? Móra Kiadó, Budapest, 2011.

Pernilla Staltfelt: Halál könyv. Vivandra Könyvek, Budapest, 2006. pernilla-halal-konyv-borito

asziv-es-az-uvegOliver Jeffers: The Heart and the Bottle. Harper Collins. London, 2010.

A szív és az üveg.

 Szabó T. Anna: Senki madara. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2015.senki_madara

Orpheusz és a darufeleség találkozása.

Elkezdődött az új tanév, a gyerekek iskolások, óvódások lettek, és mi, szülők is visszataláltunk a hétköznapjainkba a nyári szünet után. Ismét rutinból megy a reggeli kakaó, a zabkeksz az uzsonnásdobozba, „tornacucc rajzcuzz technikacucc bérlet zsepi megvan?”, és persze, ahogy a reggeli rutin, úgy az esti is: takaró, puszi, mese.

És az évi szeptemberi kötelező kérdés a többiekhez: Ti mit olvastatok a nyáron?

Megkérdezzük mindig egymást, hiszen ez a mi közösségünk elsődleges alapja: a gyermek- és ifjúsági könyvek iránti szeretetünk, és megkérdezzük azért is, mert szeretjük egymást, és törődünk egymással. Nem utolsó sorban pedig azért, mert merítkezünk is: nemcsak egymásban és egymásból, hanem merítkezünk egymás olvasmányélményeiből is.

Merítsetek ti is, kedves olvasóink!

Kata

A nyár legnagyobb kihívása nem is a mit olvassunk, hanem a mikor kinek mit olvassunk problematikája volt. A kettő és fél éves gyermek éppen Boribon– és Kipp Kopp – korszakát élte. A nyolcéves Gyűrűk urát és Narniát követelt, amikor épp nem a Rév Fülöp és Nyár Lőrincet. A középső gyereknek (hat és fél éves) pedig az egyik halmaz még túl korai, a másik pedig már lejárt. Így történt, hogy a közös halmazt az ő igényeihez szabtam: amíg Ottfriekisboszorkad Preusler Kis boszorkáját és Kis szellemét, majd Uni Lindell Rém Rozi és az éjjeli tanoda, és Will Mabbit Mable Jones és az Ijesztő Kukac című könyvét olvastuk, mindenki jelen volt, noha a legkisebb ilyenkor csak építőkockázott, vagy babázott csendben. Más könyveket pedig, amik csak a nagynak mentek, akkor olvastam, amikor a lányok már aludtak. Ilyen volt Timo Parvela Kepler 62 című könyve (elég egy csillagász neve a címbe, és a gyermek be van szippantva), ami egy erecfuloplég érdekes, kiskamaszoknak írt disztópia első része, és nem tudom, hogy én, vagy a fiam várja-e jobban a folytatást. Jeney Zoltán lovagregény-trilógiájának harmadik részét már hivatkoztam, és szándékkal nem befejező kötetet írtam, mert családilag bízunk a folytatásban. A nagyszülők jóvoltából a gyerekek megismerkedtek még Dr. Doolittle (Hugh Lofting), és A hétfülű szamár meg a háromfülű nyúl (Paulini Béla) kalandjaival is.

A nagyszülőknek hála én is olvastam, csak a magam örömére. A nyár legnagyobb hatású magyar könyve Elekes Dóra Dettikéről és más IsteNEkről című könyve volt. Ez egy kivételesen sokrétű, szellemes, igényes, sokat mondó, bölcs, szívszorító, vicces és felemelő írás, őszintén remélem, hogy sokan felfedezik maguknak. Felnőtteknek szóló irodalomban is találtam kincseket: F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve maga a szomorúságba oltott emberség (és nagyon megérdemelne egy szépen szer-memory-chalet-636x1024kesztett, igényes kivitelben nyomtatott változatot világraszóló promócióval). Tony Judt-tól a The Memory Chalet című könyve – amiben sziporkázó elmével egy beteg testbe zárva az élettől búcsúzik – volt az első, amit olvastam, de biztosan nem az utolsó. És végül: egész nyáron velem volt Tóth Gábor Attila Életfogytig szabadláb – alkotmányjogi karcolatok című kötete, amit nem egyszerűen olvastam, hanem hordoztam magammal, és hordozni szeretnék jó sokáig.

Kinga

Én azt hittem a Harry Potter-láz már teljesen kihunyt a 11 éves fiamban, aki a harmadik kötet után kijelentette, hogy abbahagyja a sorozatot. Mégsem így történt. A nyár elején végigkalandozta a szinte 700 oldalas meseregényt, majd egy másik sorozatnak fogott neki, ezúttal egy kortárs magyar írónő tollából. Bosnyák Viktória Tündérboszorkány sorozatának három kötetével pár nap alatt végzett. Miután pedig észrevette a legújabb Bosnyák-kötetet a kezemben, és meglátta a rajzokat, már nem is volt hajlandó letenni a nagyobb kamaszoknak szóló könyvet.a-cukrozott-omlett Most a Manó kiadó által nemrég megjelent (A) cukrozott omlettbe kóstolt bele.

Áront, aki 9 éves, még noszogatni kell az olvasásra. Az alkunk: 3 hónap vakáció, 3 könyv. Az első Kertész Erzsi merész nyelvi humorral megírt, poénos ÁllatZoojával (Cerkabella, 2016) kimg_6294önyve volt. A dzsungel után képzeletben Berlinbe utazott (Zágoni Balázs, Barni Berlinben, Koinónia, 2008), végül a Göröngyös Úti Iskola (Kertész Erzsi, Helló, felség, Cerkabella, 2016) II. B osztályba csöppent.

A tanító néni kérése a nyárra tíz, olvasónaplóba is rögzített mese elolvasása volt. Ezeket két új kötetből választotta ki: Boldizsár Ildikó Mesék az élet csodáiról (Magvető, 2015), illetve Bajzáth Marcsi Népmesekincstár sorozatának nemrég megjelent III. kötetéből (Így megyek az iskolába, Kolibri, 2016). Gyönyörű kötet mind a kettő.

Esténként pedig Robert Munsch Örökké szeretlek könyvét olvastam nekik: ez a csodálatos könyv mindent elmond helyettem arról, amit úgy hívunk hála és szeretet.

Rét Viki

Ezen a nyáron mi röhögtünk.

Valahogy folyton vicceseket olvastunk, és az egyik legviccesebb és legcukibb az Apa, irány a tenger! volt. mitolvastunk_2016_apa_irany_a_tengerNem tudjuk megunni, már látom, hogy évszakfüggetlenül fogjuk olvasni. A másik a Tündérbodár volt, amitől féltem a címe miatt, de őrülten vicces, jó könyv. A két régi mellé pedig akkor még egy újnál is újabb: A fürdők rémét nem lehet letenni, és olyan jókat kacagtunk rajta, hogy amikor vége lett, kezdtük elölről. mitolvastunk_2016_bergerMagamnak Polly James Diary of an Unsmug Married című könyvét olvastam. Imádom az angol (ez esetben wales-i) humort.

Nyulász Viki

Mi a nyarunk nagy részét Ruminiékkel hajóztuk végig, Berg Judit jóvoltából. Szívmelengető élmény volt a Balaton partján ülve habzsolni a szerintünk nagyon parádémitolv-3sra sikerült zárókötetet. A következő olvasmányunkat Esterházy Péter hangjával a fülemben olvastam fel… Per Olov Enquist: A három barlang hegye című könyvét, hiszen azt az ő előadásában hallottam először. Mit is mondhatnék most. A mesélést, a gyereket komolyan kell venni – ahogy ezt nagyapa teszi az unokáival, Minával, Moával, Iával és Marcusszal. Az utolsó könyv, amibe még éppen suli előtt vágtunk bele, a Sári, Samu és a titkok volt, Amitolv-1ndrus Kivirähk-tól. A megkapó történet, az eredeti fantáziával megáldott író meséje egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató. Nagyokat kacagtunk, és úgy elmerültünk a szöveg finoman árnyalt színeiben, ahogy a házmester a saját álmában.
Fő felnőtt olvasmányom a számos novella és vers mellett
Péterfy Gergely pikáns és magával ragadó regénye, a Kitömött barbár volt.

Réka

A nyarunk elég mozgalmasan telt, egyévesünkkel hoztuk-vittük, cipeltük is a kedvenc könyveinket mindenfelé. Magyarul szerettgettük Graffalót, Maszatot, Boribont, a Kerekítőket, Jakob Martin Strid Hihetetlen történetét az óriás körtéről. Kisvakond könyveit lapozgattuk otthon, repülőn, kocsiban, utcán, láthatatlanul is hozzánk nőttek. Nagy kedvenceink lettek Hanne Türk Alex kisegérről szóló könyvei, Klaas Verplancke katalánul megjelent könyve, a Què fa la gallina? (Mit csinál a tyúk?), 9788426359292-usRomeo P. , francia szerző könyvei a kis zebráról, Emilióról (a francia kiadásban Émile). És kaptunk két gyönyörűséges német nyelvű kö1365162834-6116-1nyvet ajándékba. Egyik egy pop-up könyv, Simona Dimitri rajzolta, Usborne Verlag írta,  So wohnen tiere (Így élnek az állatok)  címmel, a másik Mies van Hout könyve (ezt minden kisgyereknek megvenném!!!!), a Freunde (Barátok). Ezek mellett a nyárba robogtak velünk a tavaszi kedvencek is, Lucy Cousin katalánul megjelent pop-up könyvei Maisyről, a kisegéről.

Számomra a nyár egyik meglepetése Toon Tollegen mesekönyve, a Mindenki más születésnapja, Egri Mónika rajzaival. Friss, ízes humorú, váratlanul rövid és csattanó történetek. Egri Móni rajzairól csak áradozni tudok. Most is.

Nóri

Listába jegyzeteltem nyári olvasmányainkat, és lám, a lista váratlanul azt üzente, nézzek csak oda jobban, hisz ez itt mind ajándék. És tényleg! Óvodás, névnapi, testvéri, baráti, boldog-csütörtököt hozó ajándékokat olvastunk:

Olvastunk Majdnem egy tucat királylányt, mert királylányos mesékre olyan házban is szükség van, ahol a lánycsemete nem hord szoknyát, hajcsattot meg pláne nem. Simon Réka Zsuzsanna könyve úgy lazint a berögződött gender sztereotípiákon, hogy közben lányolvasóihoz hűséges marad és megértő tud lenni. Olvastuk Rose Lagercrantz boldogságos sorozatának harmadik részét, a Boldogság mostanában címűt, hogy megértsük, néha bizony sírás kövezi az öröm útját.lagercrantz Olvastuk és nézegettük Karina Schaapman csehül megjelent könyvét (Egerek háza), melyben egy cuki plüssegér-világ elevenedik meg afféle liliputi-mese-szobrpilatovaász-építész műremekként. Olvastuk Kertész Erzsi Állatkávézoo-ját, nagyokat derülve a friss nyelvezettel írt, fántaziadús és humoros szituációkon. Olvastuk a cseh Markéta Pilátová Kiko és a papírlepke titka című könyvét, amelyben egy japán kislány érkezik Csehország egy kis városkájába, hogy ott rejtélyek nyomába eredjen és meg is fejtse azokat. Olvastunk igaz mesét Krauss-ról, a gőzmozdonyról Demeter Éva képeskönyvében, amelynek varázsát többször el kellett ismételnünk: ebben a mesében minden szó a mi életünk paraméterei szerint is igaz.

Olvastuk Kamort, a Nyulász-trilógia befejező részét, álmélkodtunk a lezártnak hitt történet megannyi újonnan kinyitott ösvényén, kacskaringós fonalán, a halottakból való feltámasztás varázsán meg egyenesen nem bírtunk napirendre térni. Olvastuk Hamish és a rémdermesztőket. Dannyi Wallace könyve azért tetszett, mert a rémületet és undort páratlan humorral egyensúlyozza ki, s (szülői megjegyzés következik) az egyébként enyhén lusta olvasópalántákat is olvasásra bírja. S olvassuk, olvasgatjuk szájat tátva, lelkes szívvel a másik nagy igaz történetet, Ernst E. Gombrich Rövid világtörténet fiataloknak című zseniális könyvét (pontosabban annak cseh fordítását), melyben többek között az is kigombrichderül, hogy a történelmi múlt legalább olyan érdekfeszítő mint a legizgibb fantasy regény, csak legyen, aki értve és átérezve tudja megláttatni velünk a lényeget.

Felnőttként pedig Závada új regénye, az Egy piaci nap volt az az írás, ami a legnagyobb hatással bírt. Legfőképp talán azért, mert értjük nagyon jól, értjük szomorú szívvel, miért kell ezt a valóságban gyökerező történetet ma újra elmesélni.

product_9782070662937_244x0Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal király, aki rettegésben tartotta népét. Sértett, féltékeny szíve nem nyugodott, s egy napon száműzte királyöccsét. Véglegesen. Nem csak az országból, nem csak az egész birodalomból, az egész világból űzte ki. Kiebrudalta egy másik valóságba a fiút. Azt a másik valóságot akár a miénknek is mondhatnánk: van benne egy Párizs nevű város, annak egy utcájában egy cukrászműhely, abban egy férj és feleség, akik az idegen gyereket befogadják, szeretik. A huszadik század harmincas éveiben járunk.

Ezen korszak világába tanul bele a különös, múlt nélküli gyerek, ennek a társadalomnak nyelvét tanulja meg, és saját bőrén tapasztalja a gyötrelmeit, hogy Joshua Perle néven élni, harcolni, és főleg emlékezni tudjon benne. A rejtélyt, Joshua múltját, emlékezésének keserűvé minősült tárgyát sokkal később, a nyolcvanas évek derekán kezdi felgöngyölíteni egy fotográfus fiú. Egy elbűvölő lány iránt fellobbant szerelem vezeti őt Joshua útjába, s annak felismeréséhez, hogy párhuzamos világokban létezünk. olvasásának folytatása

pinterest.com

Bevezető: Mi, együtt, egymást faggatva készültünk a karácsonyra. Meghitt karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak!

 

Réka:  Csöritől kérdezem, hogy mi a kedvenc gyerekkori karácsonyi ajándékod, amit valaha kaptál, és mi az, amire gyerekként nagyon vágytál (természetesen karácsonyi ajándékként) és sosem kaptad meg?
Csöri: A legkedvesebb karácsonyi ajándékom természetesen egy baba volt. Nagyon babázós kislány voltam, komolyan készültem az anyuka szerepre, szinte minden ünnepi alkalomra egy -egy újabb babát kértem. Lizi babát Édesanyámék hozták Németországból, ami nagy szó volt, hisz akkoriban, ugye nehezen lehetett nyugati országokba utazni. Lizi olyan volt mint egy igazi kis újszülött, gyönyörű hófehér keresztelőruhában. Hatalmas öröm volt, amikor megtaláltam a fa alatt! Az egyetlen babám, amelyről még egy fotót is őrzök valamelyik emlékes dobozomban. 🙂 És bárhogy töprengek is, nem emlékszem olyasmire, amit nem kaptam volna meg. Különösebben sosem vágytam nagy ajándékokra, mindig könnyű volt örömet szerezni nekem, valószínű ezért nem maradt hiányérzet bennem a gyerekkori karácsonyokkal kapcsolatban.
olvasásának folytatása


Advent idején, ha szösz hullik a kabátunk ujjára, s mint hópihe, ottmarad, az jó. A nagy rohanásban, ha lelkünkben ott marad egy üzenet, még ha szösszenetnyi csak, az is jó.

A december mindenkori ellentmondását élve meg – elcsendesednénk, s hallgatnánk szívesen befelé, de közben egyre jobban kapkodóvá válik mindennapjaink rohanása – jutott eszünkbe Rét Vikink egy régebbi ötlete. Hiszen a jó ötlet nem vész el: türelmesen várja, hogy életre kapjon. Így lett ismét időszerű a gondolat, hogy beszéljünk szívügyünkről, a könyvekről, de csak röviden, az egypercesekhez illő lényegre törő módon. Ha máshogy nem megy, legalább villámgyorsan, részletnyit szóljunk, és a felvillanó látomás erejéig mutassunk. Mert a részlet beteljesedhet, a látomás kerek képpé és megélt érzéssé nőheti ki magát.

Adventi és karácsonyi témájú könyvekről hozunk hírt nektek. Olyan könyvekről, amelyek az ünnepre készülődés során segíthetnek a megállásban, az elcsendesedésben, az egymásra hangolódásban. Könyvekről, amelyek segíthetnek újrafogalmazni és megtalálni a karácsony üzenetét, esetleg tovább gondolni azt magunk, és gyermekeink számára, vagy amelyek egyszerűen megajándékoznak minket néhány könyves-összebújós pillanattal az adventi várakozás idején. Szösszeneteket hozunk: egy-egy könyvet jellemző benyomást, felnagyított részleteket, elfogultan lelkes véleményeket, felejthetetlen hangulatokat, olvasás-élményeket. Éljenek bennetek tovább! (Hamar Nóri)
olvasásának folytatása

A szomorú kacagány szomorúan aktuális

FullSizeRender-7Kacagányok és kacabajkák. Két szeretnivaló, színes, vidám népség, egymásnak szomszédai. Mindkettejük nevében ott bujkál a kacagás: e két játékos, remek fantáziaszó a nevetésre való utaláson túl azt is üzeni, hogy kacagányok és kacabajkák között sokkal több a hasonlóság, mint azt a név hordozói a történet elején sejtik. Merthogy a kacagányok és kacabajkák nem szeretik egymást, bármennyire is tarka virágos mindegyikük kobakja. Egyenesen irtóznak egymástól, pontosabban szólva főleg a kacagányok irtóznak a kacabajkáktól. Ennek okát azonban nem a másik tulajdonságaiban, szokásaiban kell keresni, hanem önmaguk megalapozatlan kultúrfölényességében, az úgymond civilizált kulturális tudat pökhendiségében. A történet, melyet Bosnyák Viktória szavai és Rippl Renáta illusztrációi mesélnek el A szomorú kacagány c. könyvben, arról szól, hogy bár a más népekre, kultúrákra vonatkozó sztereotípiák és gyűlöletbeszédek nagyon sokat tudnak ártani, a régi ellenségeskedések megszüntethetők, a másik igaz arca megismerhető. Legyen bármilyen is a világ, ezt a gondolatot, hitet feladva nem lehet gyereket nevelni, vagyis már csak emiatt is ott a helye A szomorú kacagány-nak minden nagyóvodás és kisiskolás életében. olvasásának folytatása

Mit olvastunk a nyáron? – 2015

Kata

Akárhogy is nézem, ami kicsiben igaz, az nagyban is. A „mit NEM olvastunk el a nyáron, pedig szerettük volna” címkéjű könyvek magasabbra tornyosulnak, mint az elolvasottak, akárcsak
összességében tekintve: mindig egyre több az olvasásra váró könyv a polcokon, amire sóvárogva nézünk. Most már nemcsak én, hanem a gyerekek is úgy nézik a polcot, hogy jajj, még ezt sem és ezt sem és ezt sem olvastuk, és nemsokára kezdődik az iskola, óvoda! olvasásának folytatása

%d blogger ezt szereti: