Category: Zólya Andrea Csilla


83124772_2580824445537955_1300501481455091712_nVannak könyvek, amiket érdemes úgy olvasni, hogy átcsúsztatjuk az óévből az újba,összeolvasztva olvasásukkal e kettőt. Minden bizonnyal közéjük tartozik az épp elbúcsúztatott év vége előtt alig néhány héttel a Cerkabella kiadónál megjelent Dödölle is. A Lovász Andrea szerkesztésében megjelent kötet alcíme rávilágít arra, hogy belőle nemcsak a magyar konyha laktató, számos vidéken közkedvelt étele elkészítésének csínját-bínját ismerhetjük meg, hanem egy gyerekirodalmi és hagyományőrző kalendáriumot tarthatunk a kezünkben. A kötetet fellapozva szembeötlő, hogy a kortárs írók, költők művei mellett előtűnnek Benedek Elek, Hervay Gizella, Lengyel Dénes, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos vagy Zelk Zoltán alkotásai is, de a külföldi szerzők művei felé kitekintve A. A. Milnétől is olvashatunk benne szöveget.

olvasásának folytatása

80107449_546690222578519_3756680659700023296_nA méltán népszerű évszakos böngészők mellett igazi csemegének számítanak azok a tematikus böngészők is, amelyek az ember által létrehozott világ és a szűkebb környezetünk működéseibe, a legapróbb részleteket is megmutató felépítettségébe és kialakulásának folyamataiba avatnak be. Közéjük tartozik Anne-Sophie Baumann és Didier Balicevic szerzőpárosnak a Kolibri Kiadónál utóbbi években megjelent háromrészes sorozata. A Forgó-mozgó járműveim, a Sürgés-forgás az építkezésen és az Izgő-mozgó nagyváros című nagyformátumú böngészők nemcsak a szemlélődő felfedezést teszik lehetővé a kisgyerekek és a felnőtt olvasók számára, hanem a felfedezésben való aktív részvételt is a mozgatható,      csúsztatható, forgatható, ki/be/áthajtható részleteken és füleken keresztül.

olvasásának folytatása

Homokszemek között, szabadon

covers_252837Időnként érdemes lepallani a régi könyvekről a port. Mi tagadás, abszurd módon közéjük tartoznak az alig két-három éve megjelentek is. Tegyünk így Molnár Krisztina Rita 2013 és 2017 között megjelent háromrészes Maléna-sorozatával is, nem bánjuk meg, ha együtt újraolvassuk a Maléna kertjét, a Kréta-rajzot és a Derűs hétköznapokat. A háromrészes meseregény három negyedikes gyerek (és családjaik) barátságának történetét bontja ki egy fordulatos és változatos megoldásokkal élő sokszorosan rétegzett regényfolyamban. olvasásának folytatása

Amikor a hangszer mi vagyunk

Képtalálat a következőre: „Dunajcsik Mátyás: A szemüveges szirén”

Dunajcsik Mátyás első ifjúsági regényében, A Szemüveges Szirénben tájékozott idegenvezetőként kalauzol el bennünket Izland sejtelmes, titkokat rejtő világába. A Szemüveges Szirén nemcsak felejthetetlen olvasmányélményben részesíti az olvasóit, hanem igazi olvasókőként segít teljesen más perspektívá(k)ból szemlélni a saját életünket, kapcsolatainkat, gyökereinket és az előttünk álló feladatokat. A tízéves kortól ajánlott regény egy tizenkét éves kislány, Atlanta történetét meséli el, aki ezeregyszáztizenkét napja él kettesben az édesapjával az óceán közepén egy aprócska, Szelesszirt nevű sziget világítótornyában. Az apa és lánya szárazfölddel és egyáltalán a világgal való kapcsolatára egyszerre van hatással az óceánnak a szelek által legkülönfélébben borzolt hullámrengetege és a család egységének megtörése, azaz Atlanta édesanyjának három évvel korábban bekövetkezett halála és az azt követő mindent átható űr. Ez a szomorú esemény sodorja a megtört apát és kislányát önkéntes száműzetésbe e távoli kis szigetre, hiszen Atlanta édesapja már „nem tudna többé olyan földön élni, ahol egykor boldogok voltak Anyával”. (11.)

Megrendítő, ahogy egymás mellett, sok szempontból teljesen eltérő módon igyekeznek (túl)élni az anya elvesztése után. olvasásának folytatása

A nagyváros falain innen és túl…

50819634_378897569606676_5829071275590418432_nAz utóbbi években megjelent böngészők közül több is remek segítség lehet, ha szeretnénk megmutatni egy kisgyereknek, milyen a város, hogy épül fel, kik a lakói, vagy egyáltalán milyen az élet a városban. Talán a legismertebb városfelfedező böngészők a Tesz-vesz város sorozata és Rotraut Susanne Berner szintén gyerekeknek szánt, magyarul is több kiadást megélt, remek sorozata a Téli böngésző, Tavaszi böngésző, Nyári böngésző, Őszi böngésző, illetve az Éjszakai böngésző. E kötetek kiválóan alkalmasak a közös családi összebújós olvasásokra és böngészésekre, ahol a legkisebb gyerekek megismerhetik, felfedezhetik a városi élet történéseit és szokásait, a nagyobbak pedig már önállóan összefűzhetik a legapróbb epizódokat, és elképzelhetik a szereplők egy-egy napját, a velük történő események fordulatait és bonyodalmait. Eközben megismerkednek a várossal, mint egy olyan térrel, ahol sok és sokféle ember él egymás mellett/egymással párhuzamosan, ahol nemcsak nagy kertek vannak, hanem emeletes házak, melyeknek szintjein többen és többféle ember, család él. Alapvetően e böngészők a kisváros miliőjét elevenítik meg, így szellősebb, tágasabb élettereket ábrázolnak, még ha helyenként láthatjuk azt is, hogy felépül egy-egy újabb épület vagy egy friss út. E városi közeg ugyanakkor természetközelinek tűnik, nemcsak mert nem különösen meglepő vendégek e kötetek oldalain a szántóról a házak közé betérő rókák vagy az olykor itt megpihenő vándormadarak, hanem mert a képein körvonalazódó épületek hátterében gyakran látszik a városon túli világ, a mező, az erdő és a még dús növényzettel borított dombok. Ezt a városi tablóképet bővíti tovább Tom Schamp kétezres évek elejétől megjelenő Ottó-sorozata, ahol a figyelem központjába elsősorban az európai/nyugati világ nagyvárosa kerül, annak nyüzsgése, forgataga, a besűrűsödő és ezáltal be is szűkülő terek, amelyek mégis igen változatos és gazdag lehetőségeket biztosítanak a város rendkívül sokszínű lakosságának vagy az éppen azt meglátogatóknak. olvasásának folytatása

Időutazás és gibanica Szentendrén

Képtalálat a következőre: „hurra szentendre”

A Hurrá, Szentendre ékes színfolt a gyerekeknek szóló játékos városfelfedező kézikönyvek között. Felejthetetlen múltbeli kalandokra invitálja az olvasókat és velük együtt a F.Ü.G.E. Időutazási Iroda munkatársai által szervezett utazásra benevezőket, akik így Szentendre számos titkos helyét és legendáját ismerhetik meg.

Más városi kalauzoktól eltérően elsősorban nem a ma látható épületek és az utcák bejárásán, aprólékos feltérképezésén keresztül mutatja be a várost, hanem a régi idők megidézése révén, amikor megjelennek a város korábban élt lakóinak alakjai, miközben az akkori utcák és épületek képe is körvonalazódik. Velük szembesül és találkozik a kötet két főszereplője: a F.Ü.G.E. Időutazási Iroda Szentendre alapítója és idegenvezetője a lassan tizenegy éves Füge, azaz Fülöp Gerzson és az utazási iroda első ügyfele az első osztályos Rozi, aki nyári vakációját tölti Fügééknél Szentendrén. A különböző történelmi korokba tett időutazásaik során bontakozik ki az olvasó előtt (is), hogy a városban melyik évszázadban éppen melyik népcsoportok éltek és mik voltak a szokásaik. A kötet ilyen értelemben a ma bejárható Szentendre fontosabb épületeit úgy mutatja be, hogy folyamatában láthatjuk, ahogy a különböző történelmi korok lenyomatai egymásba simulnak és egymásra rakódnak rétegekként. Így lehetünk tanúi magának a város formálódásának a római kortól kezdve a középkoron át napjainkig. Remekül követhetőek rajtuk keresztül Szentendre történelmi korszakainak változásai, és ezzel párhuzamosan azt is láthatjuk, hogy az itt élt/élő népek hagyományai és történései milyen erősen fonódtak össze a város utcáinak és épületeinek alakulásával. olvasásának folytatása

Lackfi János - Robban az iskolaLackfi János Robban az iskola című gyerekverskötete remek humorral és könnyedséggel játszik a gyakran elhangzó, jól bevált frázisainkkal, amelyekbe sokszor, mint megannyi puha fotelbe süppedünk bele élvezve az általuk nyújtott kényelmet. A Robban az iskola azonban kimozdít a komfortzónánkból, udvariasan felsegíti elpuhult tagjainkat, kiugraszt a biztonságot és lustálkodást is lehetővé tevő ülőhelyünkből, és arra ösztökél, hogy poroljuk le a fotelunk, majd vegyük le róla a huzatot és rázzuk azt jól ki, utána az alatta levő szivacsot fejtsük le és szellőztessük át, majd a vázat tisztítsuk le a rárakódott porszemektől.

Lelepleződnek és láthatóvá válnak az időnként mindnyájunk által használt klisék egymásba tapadó jelentésrétegei. A kötet kifogyhatatlan leleményességgel és frisseséggel fejti fel és forgatja ki ezeket. Ebbe a játékba csábítanak vizuálisan Molnár Jacqueline vegyes technikával készített illusztrációi is, amelyek a különféle textúrájú és mintájú anyagokat építik össze. Az illusztrációk arcot kölcsönöznek a könyv szereplőinek, újraélesztik, illetve új értelemmel ruházzák fel a különféle mintájú papírdarabkákat. Rendkívül izgalmas, ahogy a kötetben nemcsak az egyes (jelentés)rétegek, hanem a közöttük és bennük rejlő feszültség, sőt az ellentmondások is felszínre kerülnek, miközben mozgásba hozzák és lendületben tartják ezt a játékot. olvasásának folytatása

én sem vagyok…

Képtalálat a következőre: „németh eszter kötéltánc”Németh Eszter Kötéltánc című ifjúsági regénye nemcsak a blogregény és a hagyományos naplóregény mezsgyéjén lavíroz, hanem a lányregény és az antilányregény műfaji jegyeit is ütközteti. Voltaképpen egy olyan naplóregény, amelyik csupán csak formailag imitálja a blogregény néhány vonását a webes elérhetőség megadásától az egyes bejegyzések webes megjelenési időpontján át, azonban mégsem tekinthetjük a Kötéltáncot blogregénynek, hiszen annak legfőbb vonásai hiányzanak belőle. Egyrészt nincs egy tényleges webes felület, ahol valóban elérhetőek lennének Lia, a főhős naplóbejegyzései, másrészt hiányoznak az olvasói kommentek, amelyek továbbformálhatnák a regényt. Viszont kétségtelen, hogy ez az elképzelt, virtuális blog mint keret, valamint a gyakori csetes párbeszédek beillesztése a naplóbejegyzésekbe gazdagítják a kötetet és közelebb hozzák azt az olvasóhoz. A főszereplő egy tizenhét éves, érettségi előtt álló lány, Konrád Lia (Cecília), akinek négy hónapon keresztül követhetjük szám szerint 68 naplóbejegyzését. Ő egy igazi antihős, aki körül egyre jobban összekuszálódnak a szálak.

Az olvasó e könyv révén egy olyan érzelmi hullámvasút utasává és egyben tehetetlen nézőjévé válik, ami szélsebességgel repít a zuhanásba, egyre mélyebbre és mélyebbre. Innen a felfele kapaszkodást csupán az akadozó és kapkodó lélegzetvétel teszi lehetővé, hogy a következő zuhanásnál épp hogy még kitartson a szusz. Lia a fullasztó kisvárosi háttérrel és annak előre sejthető következményeivel indokolja döntéseit és meg nem tett lépéseit, azonban egyre világosabbá válik bejegyzései olvasásakor, hogy sokkal inkább a saját fullasztó családi miliője dereng döntései mögött, vagyis az érzéketlen és utálatos anyja elvárásai, vágyai, amelyeknek ő és az apja is ki vannak szolgáltatva. A család félrecsúszott erőviszonyai már elsőre kirajzolódnak: az anya egy kiégett és megkeseredett domináns családtag, aki uralja a férjét és a lányát, a gyermekét rendszeresen bántja verbálisan; az apa konfliktuskerülő, aki a vágyott békesség kedvéért kivonja magát a döntésekből. Érzékletes az, ahogy a kamasz lány szemszögén keresztül átszűrődnek az otthoni kiabálások: „Örültem, hogy az otthoni ordítozások után végre csend van, néha hónapokig. Meg annak, hogy nincs tesóm, mert akkor kettőnk hülyesége miatt duplaannyit üvöltöznének. Vagyis anyám. Apu nem kiabál. Apu ott sincs. Olyan, mint én. Ha velem ordít valaki, például az Erik, akkor én sem vagyok ott. Olyan, mintha kilépnék a testemből, és felülről nézném magam.” (8.) Több szempontból is súlyos mondatok ezek: rámutatnak arra, hogy mennyire ördögi kört teremt egy ilyen családi helyzet. Hiányoznak ebből a családból a valódi párbeszédek és a valódi problémamegoldások. Elszigetelődik és magára marad mindenki ebben a szereposztásban: az anya a dühével, az apa a sértettségével és a lány a megalázottságával. Ráadásul ezek a kapcsolati sémák áthagyományozódnak a szülőről a gyerekre. Lia ebben nő fel, a szüleitől tanult viselkedési minták ivódtak a zsigereibe, csak ezeken keresztül tud viszonyulni a világhoz és önmagához, annak ellenére, hogy lát egészséges és harmonikus családokat és párkapcsolatokat. Mint ahogy lát olyan elvált családokat is, ahol a szülők között nem konzerválódott beteges összetartó erőként a napról napra felgyülemlő feszültéség. Lia az apától látott hallgatást és belenyugvást teszi magáévá, és leblokkol, ha olyan viselkedési mintával találkozik, mint amilyent az anyjától megszokott. Nem meglepő módon első párkapcsolata is ennek a családi miliőnek az árnyékában formálódik olyanná amilyenné, vagyis egy alá-fölérendeltséggel és erőszakkal terhelt, a látszatteremtésre és látszatfenntartásra berendezkedő beteges viszonnyá, megmutatva, hogy Lia otthon szerzett lelki sérülései mély, helyenként el- és felülfertőződő sebeket ejtettek az én- és világképén.

Ha arra próbálunk választ találni, hogy Lia számára az anyjának az éveken át tartó érzelmi zsarolással vegyített verbális szapulásai, vagy az apa tehetetlenségének folyamatos megtapasztalása volt a rombolóbb, akkor egyértelművé válik, hogy egyszerre mindkettő, hiszen a kettő elhúzódó összjátéka okozza a lány érzelmi és lelki sérüléseit. Alapvető kérdés innentől, hogy mi segíthet(ne) Lián és a hasonló helyzetbe kerülő gyerekeken, kamaszokon. Mi valójában ilyenkor az igazi segítség? Hogyan kell jól segíteni? Ki(k)nek lehet feladata ez? Hogyan és miről ismerjük fel, hogy valakinek segítségre van szüksége? Mit tehetünk, ha érzékeljük a problémát? Hogy lehet elfogadni, feldolgozni, ha egy közeli hozzátartozónk/barátunk/ismerősünk nem fogadja el a segítséget? Fontos azt is felismerni, ha éppen nekünk van szükségünk mások segítségére. Hogyan és kitől kér(het)ünk támogatást? Németh Eszter kötetét olvasva joggal merül fel a kérdés: vajon szűkebb és tágabb környezetünkben hány kamasz/fiatal lány és fiú küzd (meg) a Liáéhoz hasonló nehézségekkel. Jó esetben megtalálják a kivezető utat a berögzült, korábbról ismert kapcsolati sémák fogságából, rosszabb esetben továbbéltetik, átmentik azokat a saját párkapcsolataikba, majd későbbi családjukba, így a gyerekeiknek is meg kell küzdeni ezzel a szülői hagyatékkal. A szerző nem ringat álságos reményekben, nem nyugtat meg, nem kínál megoldást, nem mutat kiutat, nem óvatoskodik, de kíméletlenül, élesen és pontosan mutatja meg Lia történetén keresztül azt, hogy a traumák mekkora rombolást végezhetnek bennünk és körülöttünk.

Németh Eszter regénye nehéz olvasmány, mert kegyetlenül szembesít több súlyos kérdéssel, és  mert a kötet olvasásakor (is) el kell viselnünk Lia barátainak, a szerelmének és a magyartanárának a tehetetlenségét. Lia egy nyüzsgő baráti kör aktív tagja, a Bencéhez fűződő szerelme kölcsönös és beteljesedő, tanárnője pedig többször is felajánlja a segítségét. Lia mégis képtelen elfogadni, hogy neki is szabad/lehet boldognak lenni és élni. Hogy lehetséges, hogy ennyien körbeveszik figyelmükkel, szeretetükkel, és mégis magára marad? Miért pörög le róla minden egyes pozitív megerősítés? Miért nem tudják kimozdítani a mélypontról?

A Kötéltánc többek között figyelmeztet arra, hogy a tabukat muszáj felszámolni, és figyelni kell egymásra – különösen a gyerekekre –, ideje szembenézni és beszélni a fájó problémákról (is). Arra is felhívja a figyelmünket, hogy mennyire fontos felismerni a környezetünkben, ha valaki valamilyen lelki betegségben szenved, illetve megtanulni elfogadni a segítségnyújtást. Ajánlom ezt a kötetet minden kamasznak, szülőnek, tanárnak, barátnak, ismerősnek, és valójában mindenkinek, aki valamelyik oldalról megtapasztalta Lia vívódását, annál is inkább, hogy nehéz eltávolodni a hozott, rossz viselkedési és kapcsolati minták automatizmusaitól és következményeitől.

 

Németh Eszter: Kötéltánc. Móra, Budapest, 2015.

A tollas bagoly és a kék szem nyomában

tc3b3thkrisztina_a-lc3a1ny-aki-nem-bor200Tóth Krisztina A lány, aki nem beszélt című kötete megrendítően gyönyörű mese a teljesség megtalálásáról. Három rövidebb, egymással összefüggő meséből szövődik össze a főszereplő lány története, amiben úgy mutatkozik meg a mindenség, mint ahogy egy vízcseppben maga a tenger. A teknő, Az emlékező forrás és Az erdei emberek című mesékben egyaránt megtalálható a születés-, az elhagyás-, az örökbefogadás-, az egymásra találás- és az önazonosság meglelésének története. Az eredetmítoszokból és a cigány népmesék gazdag szimbólumrendszeréből táplálkozva egy letisztult meseként bontakozik ki A lány, aki nem beszélt, aminek központi gondolata az, hogy a szeretet által a hiány hogyan fordulhat át teljességgé. olvasásának folytatása

„az utolsó legenda csakis én lehetek”

zolya_1Zólya Andrea Csilla szövege másodközlés, INNEN. Köszönjük a lehetőséget!

Fodor Veronika harmadik kötete, a Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről lebilincselő mesevilágba vezeti az olvasókat, mégpedig az emberiség történelmének és az ipari felfedezések hőskorának emlékezetes, de olykor mégis feledésbe merült mozzanatai és meghatározó pillanatai közé. A kötet különlegessége, hogy egyszerre tekinthető mese- és kalandregénynek, de igazi ínyencségként egyfajta kultúrtörténeti útleírásnak is.

Azonban minden egyes történetben és megidézett korban a bemutatott találmányokon túl az ember kerül a középpontba. Ennek jegyében az egymásba kapcsolódó epizódok mozgatói és egyben összekötői az emberi érzés és érzékelés legkifinomultabb formáinak megragadása. A teljesség utáni vágy, máskor pedig a szabadság hiánya tartja mozgásban a szereplőket és rajtuk keresztül az eseményeket. Így kaphat például több alkalommal kiemelt helyet az illatok érzékelése vagy épp azok hiánya, vagy a legbensőbb érzelmeknek és gondolatoknak a keresése/megtapasztalása: úgy az (el)használt játékok javítóműhelyében, mint a megalkotott gépek születésekor. Ezeknek köszönhetően lehetséges Fodor Veronika könyvében, hogy a különböző korok nagy felfedezőinek szelleme összetalálkozhat, és eszmét cserélve segíthetnek egymásnak az éppen formálódó találmányuk létrehozásában. Jó példa erre a 18. században élő Ciprián szerzetes és száz évvel későbbről Ferdinand von Zeppelin gróf találkozása és párbeszéde egy felhő szélén ücsörögve miközben mindketten épp repülni próbálnak a fejlesztés alatt álló szerkezetükkel. Ki így, ki úgy. olvasásának folytatása

%d blogger ezt szereti: