Bazsó és Borka: a Hanadeka generáció, az anti-hős és a vége-nincs mese

Jól azokkal érezzük magunkat, akiket szeretünk, és rosszul azokkal, akiket nem. Ezért kerüljük az utóbbiakat vagy végletes esetekben, akár borsot is törünk az orruk alá.  Nincs ez másként ez Bátky András iker szereplőivel sem: Bazsóval és Borkával, akik nyűgnek érzik azt, hogy ketten vannak, és nem egykeként élhetik életüket. Ha az embernek testvére van, sajnos osztoznia kell mindenen: a helyen, a minőségi időn és és pénzen is. Bazsó sok mindent megtesz azért, hogy lánytestvérét és egyben szüleit is bosszantsa, sokszor csak szórakozásból, vagy azért mert unatkozik. Ha túl csendes a délután, Borkát a sötét pincébe zárja, zuhogó esőben a Duna-parton elásott arany után kutat, lakásuk szobáit csatatérré alakítja, semmit és senkit nem kímélve.

Borka, Balázs ikertestvére, jobbára elszenvedője ezeknek a csínyeknek, de Bazsó néha az ő közreműködésével hajtja végre viccesnek vélt turpisságait: egereket csempésznek be a lakásba azért, hogy egy kismacskát is bevihessenek később (mint megoldást a problémára), vagy épp nevet cserélnek, és egyforma ruhába öltöznek, hogy édesanyjukat elbizonytalanítsák.

Hírdetés

Bátky András: Morci

Mottó: „Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyant kérdeznek, amire van válasz.” (x)

Amikor könyvet vásárolokn két szempont a döntő. Az egyik a gyermekeim iránti elfogultságom, a másik a könyv esztétikai, művészi értéke. A Morcit karácsonyi ajándéknak szántam nagyobbik fiamnak, a 7 éves Marcinak. Már a könyv címe is felkeltette érdeklődésemet, nem különben a könyv illusztrátora, Takács Mari, akinek nagyon kedveljük stílusát.

A könyv elérte a várt hatását, mert elolvasása után  beszélgetést kezdeményezett kisfiam a lét és nemlét kérdéséről.

ARC-MÁS-KÉP(P): Bátky András

Újonnan útjára induló rovatunkban megkíséreljük listába szedni a kortárs magyar gyerekirodalom szerzőit, és illusztrátorait. (A listák jelentőségéről érdemes Umberto Eco és/vagy Nóri írását elolvasni.) Most a szerzők közül mutatunk be egyet.

Bátky András: Pipogya és a Városvédő Szent

Egy sima Nóri, egy fordított Eszter

Valaki hangosan nevet. Csodálkozva kapom fel a fejem: – “Itt van a fiam is?”. Nem, nincs itt. Rajtam kívül senki sincs a kávézóban, túl reggel van még a tömegekhez. Ezek szerint én röhögtem. Disztingvált neveltetésben volt részem, de a hangos röhögés visszatarthatatlanul többször is kibuggyan belőlem. Nincs mit tenni. Bátky András második Pipogyáját olvasom, a Pipogya és a Városvédő Szentet.

Nincs mit tenni, menthetetlenül elzsibbadtak az ülőgumóim, noha alig egy órája tettem le magam az amúgy kényelmes olvasófotelba. A tévénézőket biztosan vizsgálták sportközvetítés közben, de vajon végeztek-e ilyen vizsgálatot az olvasó emberekkel is? Zsibbadok, néhány izmom fáj is, leginkább a rekeszizmom, a nevetéstől. Én is Pipogyát olvastam, egy ültő helyemben elejétől végig.

Bátky András: Pipogya és a Városvédő Szent – Ajánló

Mi történik, ha a szuperhősök elunják a világ megmentését? Mi lesz az “angyalokkal”, ha “Charlie” az unokaöccse esküvőjére Új-Zélandra(sic!) utazik? Hol a bizalom határa a varázsgolyók varázstalanítása és a teljes láthatóvá válás között? Helyrehozhatják-e a gyerekek a felnőttek hibáit? Szentek-e a szentek?

Pipogya “én” vagyok… de legalábbis hasonlít… – Interjú Bátky Andrással

Könyvhétre kiballag Pipogya a nyomdából. Nem kapkodta el a dolgot, de mintha meg is komolyodott volna. Mikor dőlt el, hogy lesz folytatása a kalandoknak?
Már akkor, amikor az első rész első változatát folytathatatlanul írtam meg, és Kovács Eszter újraíratta velem, hogy lehessen folytatni. Aztán persze át kellett úsznom néhány tengeren, mire könyv lett a második részből, de nem csüggedtem…

BátkyAndrás:Pipogya, a budapesti medve

(Egy sima: Eszter, egy fordított Nóri)

Rakosgatom ide-oda. Gondolatban téblábolok körülötte, olvasgatok róla itt-ott, meg amott is. Pedig aztán nem is olyan bonyolult. Mármint történetileg.
Jaj, hát nem tudjátok, hogy a láthatatlan vadállatok köztünk élnek? Á, hova figyeltek ti történelem és természetrajz órán?

Hát, ezen a könyvön mi (a két gyerekem meg én) mindig hajba kapunk (nem szószerint, de azért rendesen). Négyéves fiam állandóan arról próbál meggyőzni, hogy fejezeteket kihagyva rontsunk rá egyenest a tortacsatás részre, és olvassuk azt.