Nem titkolom, hogy családilag Otfried Preußler rajongók vagyunk. A szerelem a Torzonborz-trilógiával kezdődött, majd A kis boszorka és A kis szellem kalandjaival erősödött meg, és tart töretlenül. Ezért is csaptunk le azonnal a Kolibri új (2018-as) Preußler-kötetére. Valahogy mindenki (a 4, a 8, a 10 és a 41 éves is) tudta, hogy nem fogunk csalódni. Így is lett.
Pedig, ahogy a kötetet kézbe vettük, azonnal szembeötlött, hogy ez a könyv egy kicsit más lesz, mint az eddigiek. Mire pedig letettük, azt is tudtuk, hogy a más nem jobb, nem rosszabb, csak más, minden hozadékával és tanulságával együtt. olvasásának folytatása
De jó lenne időutazni – gondoltam magamban úgy a harmadik oldal tájékán járva, amikor Farkas Róbert Első könyvem a fénysebességről – Mitől világít a nap? című kötetét olvastam a gyerekeknek először (azóta sokszor). Sokat adtam volna négy éve egy hasonló kiadványért, amikor is az akkor hatéves gyermek naphosszat kérdezett aszteroidák felszíni hőmérsékletéről, a bolygók egymáshoz mért viszonyairól, légköréről, a Napról, annak keletkezéséről, a fényéről, a csillagok távolságairól (és az amerikai elnökválasztás szisztémájáról, meg a római jog senatus consultumairól is, de az most offtopic). Szóval, gondoltam, milyen szuper lett volna ez a könyv már négy éve is, de hálás vagyok érte ma is, mert az idővel tízévessé érett fiatalember ugyanolyan érdeklődéssel hallgatja a szöveget, mint a most négy és nyolc éves lányok. 
Jakob Martin Strid nevét nem ismerik otthon a gyerekek – nekik elég volt csak annyit mondani, hogy tudjátok, ő az, aki az óriáskörtés könyvet írta. A hívószó működött, és mind a három különböző korosztályú gyermek teljes egyetértésben ült le mellém (kis küzdelem az énülökanyuölébe-nemármegintte-nemférekoda-semmitnemlátok jegyében azért volt) a jól bevált szerző és illusztrátor új könyvét elolvasni. Az óriáskörtés könyvről nálunk, itt a Könyvmutin is jelent meg ajánló, 
Vendégszerzőnk, Kussinszky Anikó.
Amikor kimondjuk azt a szót, hogy „mese”, legtöbbször valamiféle gyerekekhez köthető, gyerekeknek szóló szövegre gondolunk. Pedig valaha a mese inkább szólt a felnőttekhez, hisz az autentikus népmesék szimbólumaikon keresztül a világmindenség alaptörvényeivel, az ún. „egyetemes tudással” ismertették meg a hallgatóságot. Ezt adta aztán tovább minden szülő gyerekének, ezen nevelkedtek a kicsik.
A világ legszebb mosolya nyilvánvalóan mindenkinek más. Másé. A könyv főhősének, Henriknek Kjersti mosolya tűnik a legszebbnek, akire egy egész nyáron át vágyakozva gondol, miközben melankolikus távolságtartással, de együttérzéssel nézi végig, ahogyan nagybátyja, a még ugyancsak fiatal Simon a halálba sorvad.
Kicsit előreszaladunk. Most nem egy karácsonyt, vagy épp a Mikulást váró könyvet ajánlunk, hanem egy olyat, amit akár az ünnepre készülés időszakában, akár a téli szünetben olvashattok: a tinik maguknak, az anyukák, apukák pedig bátran felolvashatják a kezdő olvasóknak, és garantáltan ők is jól fognak szórakozni. Kevés jobb dolog van, mint összebújni egy puha kanapén, jól beburkolózni egy pihe-puha takaróba, és kakaót szürcsölve izgalmas történeteket hallgatni.
d Preusler Kis boszorkáját és Kis szellemét, majd Uni Lindell Rém Rozi és az éjjeli tanoda, és Will Mabbit Mable Jones és az Ijesztő Kukac című könyvét olvastuk, mindenki jelen volt, noha a legkisebb ilyenkor csak építőkockázott, vagy babázott csendben. Más könyveket pedig, amik csak a nagynak mentek, akkor olvastam, amikor a lányok már aludtak. Ilyen volt Timo Parvela Kepler 62 című könyve (elég egy csillagász neve a címbe, és a gyermek be van szippantva), ami egy e
lég érdekes, kiskamaszoknak írt disztópia első része, és nem tudom, hogy én, vagy a fiam várja-e jobban a folytatást. Jeney Zoltán lovagregény-trilógiájának harmadik részét már hivatkoztam, és szándékkal nem befejező kötetet írtam, mert családilag bízunk a folytatásban. A nagyszülők jóvoltából a gyerekek megismerkedtek még Dr. Doolittle (Hugh Lofting), és A hétfülű szamár meg a háromfülű nyúl (Paulini Béla) kalandjaival is.
kesztett, igényes kivitelben nyomtatott változatot világraszóló promócióval). Tony Judt-tól a The Memory Chalet című könyve – amiben sziporkázó elmével egy beteg testbe zárva az élettől búcsúzik – volt az első, amit olvastam, de biztosan nem az utolsó. És végül: egész nyáron velem volt Tóth Gábor Attila Életfogytig szabadláb – alkotmányjogi karcolatok című kötete, amit nem egyszerűen olvastam, hanem hordoztam magammal, és hordozni szeretnék jó sokáig.
Most a Manó kiadó által nemrég megjelent (A) cukrozott omlettbe kóstolt bele.
önyve volt. A dzsungel után képzeletben Berlinbe utazott (Zágoni Balázs, Barni Berlinben, Koinónia, 2
Nem tudjuk megunni, már látom, hogy évszakfüggetlenül fogjuk olvasni. A másik a Tündérbodár volt, amitől féltem a címe miatt, de őrülten vicces, jó könyv. A két régi mellé pedig akkor még egy újnál is újabb: A fürdők rémét nem lehet letenni, és olyan jókat kacagtunk rajta, hogy amikor vége lett, kezdtük elölről. 
Magamnak Polly James Diary of an Unsmug Married című könyvét olvastam. Imádom az angol (ez esetben wales-i) humort.
Olvastuk és nézegettük Karina Schaapman csehül megjelent könyvét (Egerek háza), melyben egy cuki plüssegér-világ elevenedik meg afféle liliputi-mese-szobr
ász-építész műremekként. Olvastuk Kertész Erzsi Állatkávézoo-ját, nagyokat derülve a friss nyelvezettel írt, fántaziadús és humoros szituációkon. Olvastuk a cseh Markéta Pilátová Kiko és a papírlepke titka című könyvét, amelyben egy japán kislány érkezik Csehország egy kis városkájába, hogy ott rejtélyek nyomába eredjen és meg is fejtse azokat. Olvastunk igaz mesét Krauss-ról, a gőzmozdonyról Demeter Éva képeskönyvében, amelynek varázsát többször el kellett ismételnünk: ebben a mesében minden szó a mi életünk paraméterei szerint is igaz.
derül, hogy a történelmi múlt legalább olyan érdekfeszítő mint a legizgibb fantasy regény, csak legyen, aki értve és átérezve tudja megláttatni velünk a lényeget.
Kevés olyan könyv van, amit lassan olvasok. Mostanában kételkedtem, hogy tudok-e még egyáltalán rendes tempóban olvasni. A Max bebizonyította, hogy igen. (Eszter)
Van egy elméletem, vagyis inkább csak sejtésem a lélekről. Mégpedig, hogy nem öregszik olyan gyorsan, mint ahogyan a test, és ezt az elméletemet többek között közel nyolcvan éves nagynénikém bárhol bármikor és bárkinek szívesen igazolja. Nos, Liz Pichon Tom Gates (Kolibri Kiadó 2015) történeteinek hála a sejtésem újabb cáfolhatatlan bizonyítékkal erősödött. Az első laptól az utolsóig zökkenőmentes átmenet nélkül jött elő kilenc-tíz év körüli énem, és merült el teljes átéléssel Tom Gates kedves, bájos, vicces és elragadó világában. 
Könyvmutatványosok 