Tag Archive: Lackfi János


Lackfi János - Robban az iskolaLackfi János Robban az iskola című gyerekverskötete remek humorral és könnyedséggel játszik a gyakran elhangzó, jól bevált frázisainkkal, amelyekbe sokszor, mint megannyi puha fotelbe süppedünk bele élvezve az általuk nyújtott kényelmet. A Robban az iskola azonban kimozdít a komfortzónánkból, udvariasan felsegíti elpuhult tagjainkat, kiugraszt a biztonságot és lustálkodást is lehetővé tevő ülőhelyünkből, és arra ösztökél, hogy poroljuk le a fotelunk, majd vegyük le róla a huzatot és rázzuk azt jól ki, utána az alatta levő szivacsot fejtsük le és szellőztessük át, majd a vázat tisztítsuk le a rárakódott porszemektől.

Lelepleződnek és láthatóvá válnak az időnként mindnyájunk által használt klisék egymásba tapadó jelentésrétegei. A kötet kifogyhatatlan leleményességgel és frisseséggel fejti fel és forgatja ki ezeket. Ebbe a játékba csábítanak vizuálisan Molnár Jacqueline vegyes technikával készített illusztrációi is, amelyek a különféle textúrájú és mintájú anyagokat építik össze. Az illusztrációk arcot kölcsönöznek a könyv szereplőinek, újraélesztik, illetve új értelemmel ruházzák fel a különféle mintájú papírdarabkákat. Rendkívül izgalmas, ahogy a kötetben nemcsak az egyes (jelentés)rétegek, hanem a közöttük és bennük rejlő feszültség, sőt az ellentmondások is felszínre kerülnek, miközben mozgásba hozzák és lendületben tartják ezt a játékot.

A közhelyek hűséges kísérőink, az iskolában is kiváló társai felnőttnek és gyereknek egyaránt, viszonthallhatjuk őket a tanárok ismétlődő mondattöredékeiben, ahogy a Tanári ária vagy az Évnyitó című versek példázzák. Következzen pár kiemelt részlet belőlük: „Lehet, hogy szigorú vagyok / de miattad teszem, / hiszen az életnek tanulsz /és biztos nem nekem.” (Tanári ária), „iskolánk egy nagy hajó / az élet vizén… rettenet! // És kapitánya a diri, / és vitorlája a tudás; / mi fújjuk a passzátszelet – / baromi jó vers, nem vitás”. (Évnyitó) Az utóbbi részletbe beszűrődik a diákok nézőpontja is, ahogy ironikusan rámutat arra, ma mennyire életszerűtlen „az élet vizén hajózunk” sztereotípia. De a diákok is kritikus lencsén keresztül láttatódnak például A fiúk és A lányok című párversekben: „úgy hiszik, minden rohadt vicces, / amit csak csinálnak, és ez már / inkább rohadtul unalmas” (A fiúk), „pici szíveket rajzolnak, / és azt kérdezik, mi bajunk /a pici szívekkel, és különben is / minden, amit róluk terjesztünk, / hazugság, és tüntetni fognak / ellenünk, mert nekik egyenlő / jogaik vannak!” (A lányok).

A közhelyek rétegei viszont nemcsak egymásról fejthetők le, hanem az irónia és önirónia játékba hozása révén fordíthatók ki, ahogy teszi ezt a Szívszaggató szerelmi sztori című versben. „A szívem megszakad, / meg kell ragasztani, / van pillanatragacs, / lehetnénk boldogok! // A szívem dübörög, / hangszigetelni kell, / mert megsüketülök, / ez rettentő dolog!”

Lackfi tehát görbe tükröt tart gyereknek és felnőttnek egyaránt. Megmutatja többek között a haverok/barátok elvárásainak visszásságait: „feleltettek reppelésből, / de nem készültem semmit, cigizésórán köhögtem, egyest kaptam, mint mindig. // Bézbólsapkám otthon maradt, / az ördögvillát elrontottam, / tök béna lett a káromkodásdogám, / s a gördeszkázás se ment jobban.” (Feleltetés reppelésből) Az Oktatófilm, Százezer matchbox, Bicikliügy vagy a Mese a drogról című versekben pedig kendőzetlenül nevén nevezi problémákat, figyelmeztet a veszélyekre, amivel egy mai gyerek vagy család kényszerülhet szembenézni, így például arra, hogy az erőszak milyen sokféle köntösbe bújva felbukkanhat a mi életünkben is.

A Robban az iskola két versblokkjában az iskolán kívüli világ és a hétköznapjaink rejtett zugai is helyet kapnak, ezzel pedig a kötet által teremtett verstér határtalanná válik miközben Lackfi gyerekversei borotvaéles humorral, s nem ritkán kíméletlen iróniával és öniróniával felfegyverkezve játékosan járják körül az ismert és megszokott helyzeteket, a kényes témákat és a tabukat.

 

Lackfi János: Robban az iskola. Móra Kiadó, Budapest, 2016.

Reklámok

4. ablak: Karácsonyi vándorok

karacsonyi-vandorokHogy kik a karácsonyi vándorok? Királyok. Milyen királyok? Aranyban és ezüstben dúskáló, sorsukkal elégedetlen királyok, akik egy nap úgy döntenek, maguk mögött hagyják  a tejben-vajban fürdést. Azért kerekednek fel, hogy megkeressék a leghatalmasabb Királyt, aki megveti a gazdagságot. Hosszú vándorútjuk során sok veszedelem éri őket, túlélnek egy homokvihart, s bár  csak egy tevéjük marad, kiválasztanak maguknak egy csillagot, és azt követve, folytatják  útjukat. Kalandból kalandba csöppennek, míg meg nem érkeznek ahhoz az istállóhoz, ahol találkoznak egy igen talpraesett, vicces angyallal, és szemük elé tárul az, amit onnantól kezdve minden karácsonykor megünnepel a világ.
Lackfi János a tőle megszokott humoros, ékes nyelvezettel mesélt történetét Makhult Gabi gyönyörű illusztrációi díszítik.

Nehéz és egyben felemelő is megírni ezt a bevezetőt. Ha emlékeztek még a Pagonynak adott interjúra, ott jeleztük, hogy féléves szerkesztői váltásban dolgozunk. Eltelt  fél év, rengeteg kitűnő írással, és most egy erőssé kovácsolódott társaságot bízhatok rá Katára. A meglévő dolgokat, sorozatokat visszük tovább, a felelősök változatlanok, de mostantól tehát Kata ötleteit, elképzeléseit látjátok viszont. Fogadjátok őt nagy szeretettel!

Hogy ne csupán prózai, de szimbolikus is legyen az átadás: régóta forgatjuk Lackfi János Bögre család című kötetét a Csimota Kiadótól, kétkezes ajánlóként.

És egyúttal mintegy jelképesen átnyújtom a mi kis bögre családunkat Szabó-Tasi Katának. Kívánom neki, hogy legalább annyi szeretetet, sikerélményt, és örömet kapjon a következő fél év alatt, mint amit én kaptam tőletek, kedves olvasók, és amit ezúton hálás szívvel köszönök!

Következzék: Lackfi János Bögre család olvasásának folytatása

%d blogger ezt kedveli: