Tag Archive: Meseterasz


Meseterasz – Csernik Szende

Csernik Szendét az első Holnemvolt Fesztiválon ismertem meg, de olyan volt, mintha már ezer éve ismerném. Majd ellátogatott hozzánk Grazba mesélni a lábbábjaival. Az előadást számos közjáték akadályozta, de mondhatom felejthetetlen lett.
 
Akkor lett új meseszoknyád is. Sikerült összeszoknotok? 

Egy éve hogy ellopták a fellépő bőröndömet de azóta szerencsére újra gyűjtöttem a kellékeket és új székely mellénykét csináltattam Erdélyben. Minden újra éledt, felújultak a bábok és én is. Egy kedves ismerősöm azt mondta hogy nem a bábok tesznek azzá aki vagyok hanem én teszem a bábokat élővé. Ez a mondat azóta is cseng a fülembe.

Amikor nálatok jártam akkor volt egy olyan meseszoknyám amit az azelőtti éjszaka csináltam gyorsan , az nem vált be annyira azóta varrtam egy másikat , terebélyesebbet . Láb-bábozni nem akármilyen szoknya jó.  olvasásának folytatása
Reklámok

Meseterasz: Bere Róza és Borsos József

A Meseteraszon ezúttal teakedvelők ülnek, Bere Róza és Borsos József egyaránt tagja a Jókai Klubban helyet kapott mesekörnek, de a közös mesemondáson túl is összefűzi őket egy s más.   (A Meseterasz  mesemondó interjúi: Bumberák Maja, GárembuckaSer Gergely, Tóth Kriszta, Zalka Csenge)

Hogyan lettettek mesemondók? Honnan jön ez a késztetés?

Róza:  Nem tudom, hogy mesemondó vagyok-e. Szoktam mesélni, de még nem neveztem magam soha mesemondónak…

Volt egy baráti kör, ahol közismert volt, hogy én a kulcsi tévében szoktam mesét olvasni. Tóth Kriszta, aki akkor már elvégezte a Hagyományok Háza mesetanfolyamát, próbált rábeszélni, hogy ne olvassam, mondjam fejből. Ezt akkor még elképzelhetetlennek tartottam. Azt hittem, meg kellene tanulnom szóról-szóra… Ő csalogatott a népmese-tanfolyamra. Érdekelt a téma, bár korábban inkább Lázár Ervin meséit olvastam inkább. Gondoltam, hogy a tanfolyam hasznos lesz majd a tanításban is, arra viszont nem, hogy én valaha mesét fogok mondani. olvasásának folytatása

Meseterasz – interjú Zalka Csengével

A mai Meseterasz, ha úgy vesszük az ős-meseterasz. Zalka Csenge Virággal egy volt tanítványom ismertetett meg, aki annak idején együtt játszott vele a győri Arrabona Diákszínpadon. Ez az interjú még az első Holnemvolt Fesztivál előtt készült, most kicsit aktualizálva mutatjuk meg nektek, néhány kérdéssel kiegészítve. Köszönet a Papiruszportálnak érte. 

„A storytelling sokkal többet jelent egyszerű mesemondásnál. Ez egy színes, különeleges nemzetközi műfaj, mely nemcsak a tündérmeséket és népmeséket foglalja magába; egy storyteller elmesél és színpadra visz bármit, mindent, ami történet és elmondható. Ezért aztán nincs is két egyforma közöttük: mindenki más kultúrából érkezik, mindenki mást hoz magával; mindenkit más és más történetek, szereplők érdekelnek. Egy nemzetközi storytelling fesztivál szépsége abban rejlik, hogy rengeteg különféle személyiséggel, kultúrával és stílussal találkozhat az ember, miközben kényelmesen hátradől és meséket hallgat…”

Zalka Csenge Virágot faggatom a részletekről. A Tarkabarka Hölgy nemzetközi mesemondó. Külföldi fellépésein magyar meséket mond három nyelven; cserébe hazahozza más országok, más kultúrák történeteit. Kellner- és Fulbright-ösztöndíjas; több nemzetközi mesemondó szervezetben ő képviseli Magyarországot. Könyveket ír, énekel, táncol, utazik. Éli a vándormesemondók kalandos életét. olvasásának folytatása

Meseterasz – interjú Ser Gergellyel

A mai igazi jutalombeszélgetés. A történet régen kezdődik, amikor is éppen megtanulva olvasni, rögvest bele is pistultam a lovagkorba. Sok évvel később a riegersburgi sasfészek bevétele után azonnal belefutottunk egy Mittelalterfest-be. Eltelt megint pár év, és amikor Mariannal leültünk ide a Meseteraszra, rögvest mondtam, hogy én Ser Gergellyel mindenféleképpen beszélgetni szeretnék.

Legelőbb is arról, hogyan lett Sir Lancelotból Szent László? Vagy fordítva? (Arra gondolok, hogy a honlap címe elsolovag.hu, és az a köztudatban inkább Lancelot.)

Inkább fordítva, Szent Lászlót az utókor lovagkirálynak hívja, holott a lovagság intézménye később alakult ki Európában, de az erényei és adottságai alapján utólag lovagnak kiáltották ki. Így a mi csapatunk éppen annyira „lovagrend“, mint amennyire Szent László lovag volt. Belülről, az értékek szintjén az, de felépítését tekintve nem igazán. Mondjuk úgy, hogy megtiszteltek bennünket egy címmel, mihez igyekszünk felnőni. olvasásának folytatása

Meseterasz… Interjú Tóth Krisztával

Meseteraszunkra ezúttal Tóth Kriszta mesemondót, tanárt, fordítót invitáltam. Akadnak olyan, látszólag nyílt emberek, akikkel azonnal órákig tudunk beszélgetni, és mégis rengeteg dolog csak hosszú idő múltán derül ki róluk. Kriszta számomra pontosan ilyen.

Eredeti foglalkozásod neked is magyartanár, aztán meg négy évet töltöttél, hol is?

Észtországban, Tartuban éltem négy évet, az egyetemen én voltam a magyar lektor, észt diákoknak tanítottam magyar nyelvet, irodalmat, folklórt, nyelvészetet, művelődéstörténetet, fordítást, meg mindenfélét, most így hirtelen ezek jutottak eszembe.

Miért éppen az észt nyelv?

Szerelem volt első hallásra. Miskolcra jártam egyetemre, magyar szak lévén kötelező volt vagy finnt vagy észtet tanulni egy félévig. Finnórán ültek negyvenen, észtórán meg talán öten, nekem meg teljesen mindegy volt, melyik nyelvet nem fogom megtanulni egy szemeszter alatt. Úgyhogy észtórára mentem. Nagy Judit volt a „tanittónéni” (azóta is ez a megszólítás járja köztünk, neki meg én vagyok a „kisdiák”), talán előtte évben került ki az egyetemről, lelkes, okos tanárunk volt, az első órára egy magnóval érkezett. Bekapcsolta, és valami észt mese szólalt meg, a barátait kérte meg egy kis hangfelvételre. Volt benne erdő apó, meg nem tudom még, miféle lények, mindenesetre az első óra végére beleszerettem a nyelvbe. A szerelem azóta is tart, Miskolcon tanultam tovább a nyelvet, majd cserediákként egy kicsit Észtországban, aztán lektorként dolgoztam Tartuban. És azóta is vissza-visszajárunk minden évben, csavargunk egy kicsit, végiglátogatjuk a barátainkat. A nyelvet pedig sok olvasással, fordítással próbálom megtartani. olvasásának folytatása

Elképzeltünk tehát egy nyári teraszt, jegeskávét, teát, limonádét, napernyőt, libbenő szoknyás, rövidnadrágos sétálókat, szökőkút mellett ugrándozó vagy fagyizó gyerekeket és beszélgetünk. Beszélgetésünkben felidőződnek a régi mesemondás alkalmai. A nyári diófa alatt ülő, pipázó férfiemberek, a fejkendős asszonyok szoknyája mögül hallgatózó gyermekek.  Ha a mesebeszéd újraéled, a teraszon ott terjeng a diófa jellegzetes illata.

Üljetek ti is az asztalunkhoz!

„Szia, zavarhatok fél pillanatot?” A képzelt kávéházi teraszunkra ezúttal Gregus László mesemondót, a Gárembucka egyik tagját ültettük. A másik fele, Kriván Andrea Gyopárka később érkezvén a végén kapcsolódott a beszélgetésbe. olvasásának folytatása

%d blogger ezt kedveli: