ragyogRagyog a mindenség, avagy a kivételesen muzsikáló könyv

A csíkszeredai Gutenberg Kiadó rendkívül igényesen illusztrált gyermekvers-antológiája hiánypótló kötet. Vers, zene és rajz különleges találkozása, varázsa. Makkai Kinga, szerkesztő huszonnégy erdélyi költő két évtizednyi munkásságából szemezgetett. A közel kétszáz vers tematikailag tizennégy ciklusra oszlik, ezeket a fejezeteket tizennégy Erdélyben élő illusztrátor teszi színessé, látványossá. A kötet vizuális, akusztikai és lelki-szellemi élményt nyújt nem csak kisgyerekek számára. Az antológiát a Kossuth-díjas Kaláka együttes új albuma teszi hangzóvá, minden szerzőtől egy-egy verset szólaltat meg.

A kötet a 2013-as Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Joggal érdemelte volna a ki a Szép Magyar Könyv-díjat. Úgy vélem, a könyv útja a versek zengésében és a gyermekszemek ragyogásában teljesül ki, s ez elismerés szerzőknek, illusztrátoroknak és kiadónak egyaránt.

A ciklusok a magzati kortól a nagyobb gyerekkorig követik nyomon az adott életszakasz sajátosságait: fókuszban a lelki-szellemi-szociális fejlődés, a játékosság és a nyelvi tudatosság áll, az olvasóvá nevelés különböző szakaszai. Az első ciklus, a Szóvarázs nyelvi gyermekjátékok, kiszámolók, mondókák, tréfás versek fűzére; a versnyelv zeneiségére épül: rímek, ritmusok, alliterációk összhangzására. A nyelv teremtő, Weöres Sándor-i értelemben vett varázsereje (rigmusok, mondókák, igézők) jut érvényre benne. Értelem nélkül is vidámság, léleküdítő muzsika árad a versekből; beléjük költözik valami lélek, alliterációra épülő csicsergéssel, csacsogással köszöntik a tavaszt, a gyermek beszédfejlődését (is). Weöres Sándor írja, hogy „a gyermek versigénye ősi jellegű, kissé úgy fogja fel a képet, a zenét, a ritmust, mint az ősember. A gyermekversnek sokszor varázsige jellege van, éppen mert közel került a nyelv ősi világához, de ennek semmi köze a gügyögéshez.” (Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak, 40.)

A vers zeneiségéhez nagy mértékben hozzájárul, hogy a versek nagy része ütemhangsúlyos magyaros verselésű. Ferenczes István Kiszámolója (6) például felező négyes ütemű. A vers nemcsak ritmusában marad hű a hagyományokhoz, hanem gondolati síkon is visszarepít a táltos lovak, a magyar népmesék hagyománya, azaz az ősi hitvilág idejébe. Akárcsak a mesékben, a versekben is érvényesül a képzelet határtalan, időt és teret áthidaló lehetősége: Holdra lehet szállni hópitypangon (6). Ferenczes sajátos humort sző a versekbe, amivel a kiszámoló végén visszavonz a gyermeki játék jelenébe: „Aki nyáron /marad hoppon/ bohóckodjon/ a porondon.” (6)

A ritmus lendületbe hoz, magával ragad. A megszokott ritmusból való kitérés viszont – akárcsak a zenében a csend – nyomatékosítja a lényeges üzenetét egy versnek. Balázs Imre József Varázsigék című költeménye az elcsendesedés, a befele fordulás, a biztonságot adó ölelés, elringatás vágyát fogalmazza meg. A szakaszok első három sora kétütemű hetes sorokból épül fel, és a világ, a természet elcsendesedésének igényét fejezi ki. A strófák negyedik sora a többitől eltérően csupán négy szótag, mégis tömören a lényeget mondja ki: „ S hunyd le szemed! (…) Maradj velem!(…) Ringass engem!”. A vers, a dallam az esti összebújás során, szárnyakat könnyeddé tevő, biztonságosan betakaró, elringató, ködoszlató erejű: „Dalod magába göngyöl.” (12) Az esti mesék, összebújások mellett a közös vacsorának is felemelő ereje van. Egy közösen eltöltött vacsoraidő fenséges, általa elérhető az elérhetetlen: Kovács András Ferenc Kilcs-kulcs című versében így fogalmaz: „ha megvacsorálunk, holdkaréjon hálunk.” (12).

Az erdélyi gyermeklíra – úgy tűnik – különösen kedveli a gyermek- és népdalok ritmusának vagy szövegének variációit, intertextualitását. Egyed Emese „kergetőzik” a dallamokkal: az „Elvesztettem zsebkendőmet” mondatot egybeolvasztja a szerelmi dalok (s talán az élet) lényegével, a szerelem beteljesülésének örökérvényű vágyával: „soha el nem válnék tőled”.(10)

Az antológia leleményes rímtechnika-gyűjtemény is egyben. Tompa Gábor a Lányrímek című versében különös rímtechnikát alkalmaz. A nyelvtörőnek is nevezhető kínrímek hangzásban nyújtanak élményt: „Ha a Rami a/ haramia…Ír ma Irma/ Rami, Mari-/ a rím ama/ ima ma” (11.) A hangzás mellett azonban sokatmondó gondolat fogalmazódik meg: az összecsengés kvázi felemelő, megszentelő jellege, azaz a rím ima, olyan eszköz, amely összekapcsol a szakrálissal, a teremtővel.

A Kérdezgetők című ciklusban a gyermek rácsodálkozása a világra, valamint a valóság határainak képzeletben való kitágítása kap hangot. Jánk Károly a Láttál-e már? című versében abból az evidenciából indul ki, hogy mesében s álomban a képzelet valóra válhat, a csodák láthatóvá válhatnak – és a kisgyermeket a tapasztalhatatlan megálmodására szólítja fel. Cseh Katalin továbbviszi a gondolatot az Esti kérdésekben. Az esti beszélgetések során a felnőtt is belehelyezkedik a mesei világ valóságába. A gyermek „álomillatú szobában/ Tündér énekét hallgatja”, vagyis nagyanyó meséjét, amelyben az égi táltos felhőabrakot eszik, éjanyó csillagablakot fényesít, a kobold gyöngyharmatteát iszik, a hableány a hullámok haját fésüli. (15.). A gyermek világról alkotott képe, érzelmei kifejeződnek rajzaiban is. De a rajz ennél több: mágikus világteremtés: „rajzolok egy folyót is,/ vízsodrása messze visz…” (Nagyálmos Ildikó: Panna kérdez-válaszol, 19.).

A harmadik ciklus, a Kinek talál a neve?  névcsúfolókat, név-ábécéket tartalmaz. A humoros rímek vidámsága („Szállj le már a kőről, Julcsa,/ alatta az eszed kulcsa”. Lászlóffy Aladár: Névcsúfoló, 22.) mellett érdekes, hogy a gyermek vágyai, kívánságai a Naphoz, a ragyogáshoz kapcsolódnak: „a holdlakó gyerek (…) ablakából látod a Földet: most sok óhajt Nap felé görget.” (Cseh Katalin: Magor, 26.)

A Családi fészek ciklus talán a lelket legmélyebben érintő, legfinomabb fejezet. A szülők egymásra találásától a gyermekáldásig, a kistestvér érkezésétől a nagyszülővel való bensőséges kapcsolatig, a családi élet nehéz pillanataitól az igazi otthon megtalálásáig sok téma felmerül a versekben. Szavak értelmeződnek újra, nyernek új értéktöbbletet. Fekete Vince Apukám lelke, mint egy csupor kakaó című verse a szülők ismerkedésének korszakát írja le. A gyermek bizonyos fogalmak képszerű, szó szerinti értelmezése adja a vers érdekességét: „kiöntötte a lelkét, mint egy csupor kakakót reggel nekünk.”(32). Az egymásra találás, a szerelemben való kölcsönösség lehetőséget teremt arra, hogy két ember egymásban otthonra leljen. Visky András Tükör-éneke gyönyörű metaforikus képekkel fogalmazza meg az érintések, tekintetek, a gyöngéd szerelem beteljesülését, amely elválaszthatatlan a fénytől, a csengő dallamtól: „hajad fénye hajnalom, … fényed szó az ajkamon, ….szíved boldog otthonom”.(33). A gyermekáldás talán egyik legszebb metaforáját olvashatjuk Egyed Emese tollából. A Névkérőben a magzat szemszögéből halljuk, hogy a születésre való készülődés „csöndből születő ének”. A magzati időszak várakozás és reményteli vágyakozás a boldog találkozásra, a kölcsönös szeretésre, mosolyra. A születés kerekebbé, teljesebbé teszi a mindenséget: „kerekítem a szögletes világot.”. „Várakozom, de mindent hallok, látok,/ várom, hogy megérkezzem, készülhetek:/ bút-gondot szívetekből kivethettek:/ járjunk ösvényén megváltó reménynek.” (34).

Ebben a fejezetben átértelmeződnek fogalmak. Balázs Imre József Nem nyitom ki az ajtót című versében otthon lenni nem csupán fizikai jelenlétet jelent, hanem együttlétet, közös elfoglaltságot. A dolgozó anya hiába van otthon, ha a gyermek csak várakozik arra, hogy minőségi időt töltsenek, tevékenykedjenek vele együtt: „Ha kinyitom (az ajtót), egy kicsit mindig úgy néz rám, mintha nagyon messze volna.” (39). Cseh Katalin Meghatározás című versében a családi fészek azonossá válik a szülők közti üldögéléssel, (test)melegségük érzésével. A szeretet pedig az, amikor karácsonykor fenyőillattal telünk színültig.

A családi élet nem csupán melegségből, gyöngéd szeretetből, meséből, dalból, játékból áll. A napos oldal mellett bizony megfogalmazódnak a gyermek fájó tapasztalatai, olykor a szülők rejtett bírálata is. A szülők veszekedése, bántó mondatai, például a „Bár sose láttalak volna” (Jánky Béla: Mikor az ember árva, 42.) komoly szomorúságot, érzelmi válságot okozhat, hiszen a gyermek továbbviszi a gondolatot. Ha korábban azt mondták neki, hogy attól van a világon, hogy a szülők „szerették egymást nézni”, a meggondolatlanul, dühből  elhangzó mondatot úgy fordítja le magának, hogy már megbánták a nézésüket, azaz őt, a gyermek születését is. A vers szerint a családban megbomlott harmóniában létezni, veszekedni, haragudni annyi, mint elveszíteni a látás képességét: „ő ronthatta meg anyáék látását”. Ettől a gyermek lassan eljut ahhoz a következtetéshez, hogy árvának érzi magát: „mintha már nem is volnék az övék” (uo.). A veszekedések mellett a szülő hiánya is igen nehéz élmény, ráadásul a gyermek, aki örök jelenben él, végeérhetetlen, kimerevített időnek érzi a szülők hiányát: „úgy várok, mintha lényem a várakozás szobra lenne, mintha a várakozás bennem otthonára lelne” (Cseh Katalin, 47.) A szülői távollét Cseh Katalinnál befele fordulással, az emlékek felidézésével, újraátélésével hidalható át: „Apa elutazott,/ S én azóta várom./ Ha behunyom a szemem,/ magam előtt látom:/ Együtt focizunk éppen,/ rúgjuk a labdát,/ vagy mesél valamit,/ hallom a hangját…”(uo.).

A Játékok című fejezet a képzeleti, alkotó játékok, szerepjátékok és ábrázolási tevékenységek sokszínű morzsáiból szemelget. A játék az ember lényegéhez tartozik, belső szükséglet, az (ön)megismerés és kreativitás útja. A személyiségfejlődés alapja, hiszen általa alakul, fejlődik a megfigyelés, a képzelet, az emlékezés, a problémamegoldás, az esztétikai érzék, a kézügyesség, a kreativitás stb. A játékban a képzelet által tágul a világ, a megismerés tértől és időtől függetlenedik (Jancsik Pál: Játékok). A korai kisgyermekkorban az érzelmek irányítják a képzeletet, amelynek fő funkciója a vágyteljesítés, valamint a hiányzó ismeretek pótlása. Így az elképzelt világ kvázi valóságként élhető meg. Az ábrázolás is egyfajta (világ)teremtő folyamat: lerajzolni valamit annyi, mint létbe hozni fantáziánk tárgyát. Tolnai Éva Gergő rajza című verse a hal és a macska ellenséges viszonyát körvonalazza szó szerint, megrajzolja őket egymásnak, majd a halacska szorongását azzal oldja, hogy csupán játékmacskát rajzol mellé. Az is fontos, hogy a rajzolásban az önkifejezés szavak nélkül, szimbolikusan kap utat. A képzeleti-teremtő játékokon kívül nagy szerepe van (kis)iskolás korban például a konstrukciós játékoknak, amelyek akár nagy történelmi harcok, korszakok eljátszását is lehetővé teszik. Erről ír Farkas Árpád a Várépítők c. versében: „…gyertek,/ védjük meg a havas kertet!/ Itt a tatár, jő a török,/ …mindjárt támad./ Építsünk a hóból várat!” (56).

Az Autónk lábnyomai című fejezetet nézegetni is csodás: gyönyörűen kidolgozottak a képek részletei, mint ahogy azt már megszokhattuk Keszeg Ágnestől. A ruházaton a textúrák, az alapos tervezésű és karakteres arcok, a frizurák, a különlegesen szép kalapok, a részletgazdag utcajelenetek, a járművek stb. láttán az az érzése a könyvet lapozónak, mintha egy gyerekdivatlapban járna. Szívmelengető sétát tehetünk kutyusokkal, pöttyös ruhás kislányokkal, mackókkal, forgalmistákkal.

Ez a fejezet jatékos-humoros, ellentétekre épülő és filozofikus egyben. Sínen vannak kincses Kolozsvár kótyagos villamosai, döcögő szekerek, pöfögő mozdonyok, a csigabiga-expressz, valamint papírhajók, merész hajók, amelyek a kék hullámokon kifeszülő vitorlával szelik a szelet, s viszik hírét a híres-neves utazóknak: Kolumbusznak, Robinsonnak, Gullivernek. Az autókázás nem minden gyereknek leányálom, az apa „benzinszagú szerelme” a gyereknek a szédülés, a rosszullét terepe is lehet, viszont ezt a prózai jelenetet különösen szép hasonlattal érzékelteti László Noémi az Apa valahogy kocsit című versében: „Rosszullét környékez, mint óriás, hulló tollú madár.” (62.)Fekete Vince cikluscímadó verse a metaforikus átviteleken alapuló filozofikus gondolatok miatt különül el a többitől. Kiindulópontja, hogy az autó keréknyoma a hóban az autó lábnyoma. A metaforában megfogalmazódó azonosítást anya elszomorító mondata tetézi: „mi is ilyen nyomok vagyunk csak, mint a mi piros autónk lábnyomai a hóban.” (63.) Az emberi lét mély filozofikus elgondolása fogalmazódik meg ebben a sorban, miszerint csupán nyomok vagyunk, az örökkévalóság vágyához képest tűnékeny, illékony valamik.

A Kívánságok című fejezet a népi mesterségek (fazekas, kovács, kéményseprő, szabó-varró, ács, szakács stb.) és a gyerekek számára vonzó, mesebeli, valamint vicces foglalkozások tárháza. Szinte hallható, ahogy a patkó készül. P. Buzogány Árpád: Patkó készül című versében ütemhangsúlyos magyaros ritmusú, páros rímű sorok és a k betűk kattogása idézi a kovácsmester kalapálását: „A kalapács alatt patkó készül,/ a szénen az újabb vas már kékül.” ( 72.) Cseh Katalin Bohóc-verse külső-belső ellentétre épül. Féltett titkokat fed fel: aki állandóan nevettet, éjszaka az is szembenéz a szomorúsággal: „Én szomorú csak álmomban lehetek, máskor folyton-folyvást nevettetek.” (uo.) László Noémi hőse a dacos, megfelelni nem akaró gyermeket mutatja be. Hiába a sok nagyszerű példa: Kolumbusz, Spartacus, Napóleon, fáraó, tudós, táncosnő, fátylas kisasszony az ősi várban, a gyermeknek csupán az fontos, hogy hagyják nyugton, hogy kedvenc időtöltésének élhessen: „Öcsémnek mindegy, csak/ ez a család hagyja békén./ Én általában semmi (nem szeretnék lenni)./ Jusson időm sétára, csendre, olvasásra, / és ne kelljen sehogyan viselkedni.” Demény Péter A szakács dala című verse igazi csemege. Az Ízek Országa mesebeli csodás helyszín, ahová a konyhák tündére-boszorkánya varázsfakanálon repül. Mindenki ismeri az idézett filmbeli lecsó(ka)t, amelyek nem csak a habcsók rímpárjaként kavarodnak bele az ízek világába. Az is kiderül, hogy azért jó szakácsnak lenni, mert „akkor nem dönt búba semmi,/ elvarázsolnak az ízek…/fakanállal vízisízek.”(77.). Sőt, az üstben akár a tavasz is kikavarható. (Balázs Imre József: Boszorkány)

Az Elvisz az iskolatáska című ciklus egy életszakasz lezárulását és az új kezdetét, az iskolakezdés nehézségeit, szorongásait, aggodalmait fogalmazza meg. Ezekben a versekben az élet napos és árnyékos oldala kézen fogva jár: „borzongató az élet és veszedelmes,/ de játékos is és pajkos és vidám,/és valahogy olyan tele van, mint a május mosollyal” (Demény Péter: Apa levele Ágóbágónak, 86.). Nem csupán a gyermekben kialakult (pl . a fegyelem, az iskolai szigoriránti) ellenérzéseket, szorongásokat, matematikai nehézségeket, hanem a szülők olykor megható aggodalmait, kívánságait is szavakba öntik a sorok. Az iskola nemcsak az új közösség, az új készségek kialakulásának helye és ideje, hanem a gyermeknek a szűk családi kötelékekből való kibontakozásáé is. Éppen ezért az iskolakezdés a tanulmányoktól, a közösségbe való alkalmazkodástól független, más távlatok felé is irányítja a figyelmet: „meddig tarthat még szívünk bálja,/ meddig gondolsz még szívesen, /derűsen anyára s apára…” (82.) Demény Péter Utolsó év című versében a szülők keserűen reménykednek, aggodalmaskodnak: meddig tart a gyermeki ártatlanság, a szülőkkel való legszorosabb kötelék? A felnőtt, aki ismeri az élet keserű lépéseit, „a magányt rímekbe hazudja”, félti gyermekét, azt kívánja neki: „legyen könnyű/ ez a sötét világosság.”, és mindenek ellenére a szíve nevetős maradjon. Ennél többet nem kívánhat. Az iskolás gyermek szorongására jó gyógyír, ha tudja, hogy a szülők lélekben vele vannak: „az ellenőrződben vigyorgunk anyával együtt.” (86.)

A Milyen állat kell nekünk? fejezet ismét az Óperencián túli, meseszerű világba repít. Képzeletbeli állatok, emberként viselkedő intelligens lények sorakoznak fel ezeken az oldalakon: katicabogárszárnyú zsiráf vonít éjszaka, művészi egér vászonra skiccet karcint, felhőket fércel a fecske, hogy ragyoghasson a nap, s ő örömében kipenderülhessen a játszótérre, a széncinke titkokat harsog rügyfakadás idején. A képzelt világ színes és hangos, ragyog és zenél. A versek ritmikája, a rímek hangjátéka, a szójátékok itt is hangsúlyos szerepet kapnak, s a pörgős vidám játékba, hangzásba ötvöződik az élet keserűsége, az elvágyódás, a jobb tulajdonságokra vágyás is. (A pepita hangya, Csigabánat).

A Csodakert elbűvölő vizuális és szinesztetikus világ, amely az évszakok és gyümölcsöskertek csodáit, apró szépségeit, fényeit-árnyékait, jelenségeit mutatja be. „A rét … esti fényben ázik, tüskés bokorágon ökörnyál hintázik” (113.), az almát „fények becézik, amíg beérik”(Jancsik Pál: Alma. 113.), „sistereghetnek a liliom-lángok, zuhog a szélben az aranyeső, (…) füvekkel táncol az ég!” Eggyé válik a fent és a lent, nincs elkülönülés: „Ragyog a mindenség/ épp a házunk felett,/ itt van minden csillag,/ itt világít neked.” (Markó Béla: Balázs kertje. 118.) Éppen ebből az egységből adódóan a bánat is kozmikius méretűvé nő: „Hull a könny az égből.” (László Noémi: Rózsa, 118.)

Az Elhajlik az ég az ágtól című ciklus a hétköznapok zűrzavarát, a természet ritmusát, az összetartozó dolgok különválását szövi a „mindenségbe”: „homokpart a víz kékjétől./ Elhajlik az ág az égtől/ víz kékje a fenti kéktől/ Elhajlik az ég az ágtól/ szürkeség a szivárványtól/ mint élő el a haláltól…/ mint a való a világtól.”. Nincs egység, darabokra tört a világ, „mintha egy lenne több részből”. (Jánk Károly cikluscímadó verse, 125.). Ezekben  a versekben is ötvöződik a természeti jelenségek szépsége és a gyermekek képzeletvilágába bevonzó mese: Farkas Árpád Levéleső című versében „levéleső hull az égből,/ szállingózik a mesékből/… A boszorkány nyűgölődik:/ lovával az utcát söprik.”(121), Egyed Emese mesebeli erdejében holdsugárból, ezüstcsillagokból ajándék kakukkszó, orrpirosító kapható. Az évszakos verseket tartalmazó ciklusban zeng a természet: szajkó rikolt, szél hegedül, levél zizeg, fény pereg stb. A természet ritmusát, az évszakok váltakozását hangsúlyozza a muzsika, a hangzás, a versritmus. Lászlóffy Csaba Felhőszakadás című versében a pörgős ritmus (3-as, 4-es ütemű sorok váltakoznak) hangzásában és hangulatában támogatja a vers témájának átélhetőségét. Alliterációk segítségével (is) „verset fabrikál” a zivatar: „Zúgva zúdul, záporoz”.(126.) Az őszi fényben lesben áll a fagy, az aranylevelek táncra kélnek a széllel, „zenét zizegnek.” (127) Mesei logikával átjárható a valós és a képzeletbeli világ, animisztikus módon megelevenedik a természet, bejárhatóvá válik az égbolt, a Naprendszer. Balázs Imre József versében az égbolton járunk, holdkörtében csillagital várja, hogy valaki hörpöljön belőle. P. Buzogány Árpád versében a ragyogás, a fénylés a mosolygással  válik azonossá: „hold ébresztgeti téli világom. (…) mosolyog le erre a világra.”(132) Az éghez, a Holdhoz, a csillagokhoz, a magassághoz gyakran kapcsolódnak különféle vágyak, álmok. Demény Péter Ég című versében különleges kívánság fogalmazódik meg: a kisgyerek arra vágyik, legyen egy kis saját ege Nappal, széllel, esővel: „csak nekem és csak velem, mindig, hogy ha az ember mérges vagy szomorú vagy csak úgy/ álmodni szeretne, mint anyáék, ha lenne idejük,/ akkor tudjon felnézni, és tudja,/ hogy van mire felnézzen”. (130) A vágy, hogy az ember felfele nézzen, kapcsolódjon a magasság(os)hoz, az éghez, vagy hogy elszakadjon a valóság fárasztó, olykor bánatos, magányos világától, a nyugalomra, belső békére  vágyó ember alaphangja.

A cikluscímben kiemelt elhajlás, különválás ellentétpárja is megtalálható a versek közt.  Kányádi Sándor Tél derekán című versében a lent és a fent összenő, eggyé válik. A farkasordító hidegben mintha ég és föld ölelése melegítené a világot: „Összenőtt a föld az éggel,/ csupa fehér, csupa szürke,/ Ég és föld közt oszlopokként/ feszül a kémények füstje.” (139). A lelket didergető télben „csírát óvnak a réteges havak” (Egyed Emese: Tavaszvarázslás, 143), és várják a tavaszcsalogató madárdalokat.

Az Elidőz az ünnep ciklus nem feltétlenül az évközi ünnepekhez kapcsolódó verseket fűzi össze, inkább a téli ünnepkört költözteti versbe: a karácsony, az újévet és a farsangot. A karácsonyi várakozás az elcsendesedés, a lélekben születő csodák ideje: „közeledik a szentesti hajó,/ közeledik, javulásunkat hozza,/ hírt hoz örök csodákra nékem is.” (Egyed Emese: Játszótársunk születik, 153.). A világban dúló békétlenség láttán ilyenkor a szív csöndre vágyik, szelíd szembenézésre, együttlétre, hiszen együtt örülni gazdagabb öröm: „Ahol sokan vannak, vidámabb az ünnep,/  örömük gazdagabb,/ ha együtt örülnek.” (157)

Az Esti harmónia a világ elcsendesedésének, a kisgyerek  elringatásának verseit tartalmazza. Életképszerű pillanatok sora elevenítődik fel a versekben, amelyek a természet színes, hangos, lassan elcsendesedő világából merítenek ihletet. „Csönd ül a tájon, este van, este/ a lámpafényben röpköd a lepke.  Csak a tücsök hangol/ éji muzsikára,/ de ő is elalszik/ tőle nemsokára” (160). A cikluscímadó versben (de nem csak ott) az álomba ringató harmónia csendből és muzsikából áll: „az idő, fészke alatt puha csend ül”, a hold fuvolázik, „békasereg s léha tücsök dala zendül”, gerlice búg, „sáska suhan, szárnya zizeg, citerázik”, „csönd-fuvalom lóg szakadón a sötétben.” (Jánk Károly: Esti harmónia, 164)

A kötet utolsó ciklusa, a Mese, mese, mátka „történetes” versek, verses epikai szövegek gyűjteménye. Ezek a szövegek kifigurázzák az állatbőrbe-szőrbe bújt emberek negatív tulajdonságait is: a szarka butaságát, a nagyravágyó csuriverebet, a fagylaltért áhítozó toszkánai Uszkár Oszkárt, Ordas Ferencet, aki ritka nehéz páciens, ezért Medve Doktor végül fejcserét, azaz mentalitásváltást javasol. Jancsik Pál A tó, a szarka meg a gyűrű című szövegében a tolvaj szarkát tréfálja meg a tó: a tóba ejtett gyűrű miatt bánatos szarka könnyeit hullatja, mire a tó tréfaképpen ezer gyűrűt vet tükrén. Kovács András Ferenc Nagyravágyó csuriveréb verse a porban pancsoló, járdaszélen csirregő verebet „leckézteti meg”. A szirteket sasként hódítani vágyó veréb a szemétláda magasában feszít, fecseg a „szemtelen verebeknek”, mígnem beleszédül a kukába, és „mire onnan kikecmergett,/ kigyógyulta sasságát,/ s pirult csőrrel restellette/ szirtisasi nagyságát.” (177.)

Az antológiában helyet kapó erdélyi gyermeklíra változatos téma-, forma- és hangzásvilága minden korosztálynak különleges élmény lehet. A különféle nyelvi játéktechnikák, a torzító és humoros rímek, a tájnyelvi elemek mosolyra fakasztóak, a mélyebb gondolatok olykor megkönnyeztetnek. Ettől válik teljessé a „mindenség”, amely a kötetben fénylik és muzsikál: a mosolynak is fénye, ragyogása van, a fény pedig  dalol: „feljön a hold- fuvolázik” (164). Kívánom, hogy ragyogjon-daloljon bennetek is!

Szerző:  Kőrössy Erika

Szerk. Rét Viki

Reklámok