FullSizeRender-6Kisremeknek mondom, de nem azért, mert kicsire sikeredett benne a jó. Arról van inkább szó, hogy Olga Černá és Alžběta Skálová könyvében a remekség kis helyen is elfér. A könyv méreténél fogva kézbe való, retikülbe, kabát- vagy nadrágzsebbe, hisz akkora csupán, mint egy kisebb köteg boríték vagy képeslap. A hasonlat pedig nem véletlen, olvassunk csak bele:

“Kedves Klárikám! A kórházból írok Neked. Pontosabban egy kedves nővérke ír, én meg diktálok neki, mert írni most nem tudok. Nem kelhetek fel és sokat kell aludnom. 

Sajnálom, hogy nem lehetek veled, nagyon hiányzol. Aggódtam, hogyan fogsz főzni magadnak, hogyan hordod fel a pincéből a szenet, hogyan fogsz reggel elmenni az iskolába, de itt járt Sóherné és azt mondta, hogy majd gondoskodik Rólad. Sok minden mást is mondott, de azt már szerencsére elfelejtettem. Megállás nélkül fáj a fejem. Eléggé nagyon. 

Kedves Klárikám, talán eltart egy ideig, mire rendbe jövök, de rendbe fogok jönni, és akkor minden megint úgy lesz, mint azelőtt. Ki kell bírnod egy ideig Sóhernéval. Szólj neki, hogy ne etessen sárgaborsó-főzelékkel, mert nem szereted, és hogy engedjen fel a lakásba zongorázni.

Klári, kérlek, írj! A nővérke majd felolvassa nekem a leveleidet. Nagyon hiányzol, de ha írsz, az olyan lesz, mintha velem lennél. Mellesleg nem kívánom Neked, hogy itt legyél, mert dögunalom az egész, és fertőtlenítőszagtól bűzlik minden. De a leveleket ez nem fogja zavarni. Majd ideteszem őket az ágyam mellé, és nézem őket. 

Nemsokára írok megint. Puszillak, Tomáš

Szia Tomáš! Sóherné sárgaborsó-főzeléket főzött mindjárt harmadnapra, és amikor nem akartam megenni, azt mondta, hogy sok benne a FEHÉRJE, és ha nem eszem fehérjét, elgyengülök és a kórházban fogom végezni. Mondtam neki, hogy akkor legalább veled lehetek, mire azt válaszolta, hogy szemtelen vagyok. Felmentem hát inkább gyakorolni. Nagyon hideg volt fent nálunk, de azért játszottam, főleg azokat a dalokat, amiket te is ismersz. És skáláztam is, hogy a tanító néni ne szidjon le. Amikor visszamentem, a főzelék még mindig ott állt az asztalon, tisztára hideg volt és undorító. Megkérdeztem Sóhernétól, hogy nem adna-e egy kis tejet vagy kakaót, abban is van fehérje, meg még vitamin is és sok energia, de csak tovább nézte a tévét, és azt mondta, hogy hálátlan kölök vagyok, és hogy feküdjek le vacsora nélkül. Hát, lefeküdtem. 

Gyógyulj meg hamar! A te Klárid”

Ezekkel a levelekkel kezdődik Klári és Tomáš életében az az időszak, amit egymás nélkül kell eltölteniük. Unoka és az őt nevelő nagypapa kerül ebbe a helyzetbe, amikor Tomáš, aki kéményseprő, egy napon munkavégzés közben lezuhan a tetőről. A tét nem egyszerűen az, hogy a nagypapa (akit a kislány mindig a keresztnevén szólít) felépüljön, hogy valahogy kibírják egymás nélkül a hosszú hónapokat, hanem hogy Klári, akinek egyedül Tomáš jelenti a családot, senki mása nincsen, ne kerüljön a szociális intézményi rendszer karmai köré, ne dugják gyerekotthonba, mert ahogy Tomáš sejti, onnan kikerülni nem lehet. Sóherné túlkapásai után Tomáš mozgósítja régi barátnőit/szerelmeit, “a lányokat”, s ők szívesen segítenek. Ezzel elkezdődik a kislány kalandos vándorlása egyik “nagymamától” a másikig. Levelek, képeslapok sorozatából derül ki, miért és hogyan kerül Klári egyik helyről a másikra, hívott nagymamától a hívatlanig: más-más otthonokba, más-más életmódokba, más-más nagymamai tekintetek elé.

Az ifjúsági irodalom keretén belül az episztoláris regényforma gyakran az önkifejezés, identitáskeresés módja. Černá szövegében a levélforma viszont nem stilizált, a levelek nem is képzelt személynek íródtak, hanem az elválást, a két főhős közötti tényleges távolságot hivatottak áthidalni. Klári és Tomáš  leveleken és képeslapokon keresztül teremtenek kapcsolatot egymással, és a másiknak írt beszámolókon keresztül az olvasó nem csak a körülöttük zajló eseményeket ismeri meg, s a történet továbbgördüléséről kap hírt, de megismeri kettejük meghitt, szeretetteljes viszonyát is. Mindezeken túl a korrespondencia élteti bennük (és az olvasóban) a reményt, hogy a történetnek jó lesz a vége.

A könyv formája önmagában is sok mindent elárul Kláriról és nagypapájáról, a nem etnikai értelemben vett kisebbségi életstílusukról. A levélbeliség formájának köszönhetően a könyvben keverednek az idősíkok, pontosabban szólva a történetben együtt él a ma és a tegnap: amíg a szociális környezet sorok között megmutatkozó minősége és a megmutatott tárgyi kultúra részletei (pl. a postai bélyegek) a mai Csehországot mutatják, addig a levélváltás, annak hagyományos (postai) formája azokat a társadalmi rétegeket (csoportokat, egyéneket) jeleníti meg, akik nem szükségből, hanem szimpátiából, önként választják a kommunikációnak ezt a formáját, s ezen túl általánosabb értelemben is a korszerűtlent. Klári és Tomáš ennek a kulturális kisebbségnek minden manifesztálási ingertől mentes, szeretnivaló képviselői.

Klári élményein keresztül az a szélesebb társadalmi jelenség tematizálódik, mely a mai gyerekeknek végül is napi kenyere: a mindent magába foglaló hatalmas variabilitás és viszonylagosság, pontosabban a mércék, határok, életmódok, családi normák és szokások pluralitása. Amennyiben megfigyelésem nem csal, a mai gyerekgeneráció ezzel a pluralitással sokkal nagyobb mértékben kerül szembe, mint szüleik generációja, vagyis a szocializmusba még beleszülető, a rendszerváltást tinédzserként megélő szülők generációja. Az életstílusok pluralizálósádának képét közvetíti a történet, e pluralitással való gyermeki szembe kerülést, a viszonyulás, pozicionálás, elfogadás, kizárás lehetséges formáit. A megannyi életvilágot és habitust a tizenegy különböző típusú “nagymama”  közvetíti: a spórolós és pletykás nyugdíjas, az egészségmániás tornatanár, a hagyományos otthoni konyhát vezető kocsmáros, a civil társadalom állat- és környezetvédő aktivistája, a kommersz kultúrától független zongoratanár, a természetjáró, a testi szépségideálokhoz igazodó divathóbortos, a “Fürge ujjak” asszonya, a falusi ökogazdász, a temetőkertben meghúzódó hontalan. A hosszúra nyúló gyógyulás, lábadozás és rehabilitáció igazi megpróbáltatás a kislány számára, aki mindent összevetve azonban mégis talpraesetten lavírozik, élelmesen megold, gyerekként őszintén reagál a sok-sok hirtelen jött és változó helyzetben. Minderről legjobban Klári levelei számolnak be:

Szia Tomáš! Én tudom, hogy marhára beteg vagy és fáradt és szomorú, de kérlek szépen, írd meg, mit csináljak! Sántáné azt mondta, hogy felejtsem el a koncertet, mert helyette szombaton vele és a tornászlányaival versenyre kell mennem. Jánoshalmára. Azt mondtam neki, hogy nem utazom sem Halmára, sem semmiféle Malmára meg Bambára, mire azt mondta, hogy nevelhetetlen vagyok és hogy sajnálja, amiért nem küldött egyenest gyerekotthonba. És hogy úgysem lesz belőlem soha semmi, mert nem elég, hogy pimasz vagyok, de ráadásul lusta is és falábú. Arra gondoltam, megszököm Evához, de ott biztos megtalálna, és gyerekotthonba dugna. Így hát inkább belázasodtam, és ágyban fekszem. Nem is tudtam, hogy ilyet is tudok. De talán tudok, hogyha nagy szükség van rá. De hosszan biztos nem bírom lázzal. A te Klárid, 38,6C. 

(…)

Szia Tomáš! Talán nem fogsz nagyon haragudni, vagy tudod mit, nyugodtan haragudj, de már muszáj megtennem. Holnap megint piacnap lesz, Markéta szilvát visz majd autóval, meg almát és krumplit, én pedig összecsomagoltam a holmimat, és elutazom Hozzád autóbusszal. Markéta tud róla. Adott pénzt a buszjegyre, nagy adag tízórait, és azt mondta, menjek, ha nem félek, és ne haragudjak, hogy nem jön velem, de nem hagyhatja magára az állatokat. Merthogy Gabréta pénteken éjjel elment valahová és még nem tért vissza. 

Én nem félek, velem van Matoušek bácsi illatos dobozkája, és Gabréta, még mielőtt elment, adott egy kis batyut kilencféle szent-jánosnapi szárított gyógynövénnyel, és azt mondta, ezek jók utazási fáradság ellen. És Báró megnyalta az orromat. Hogy ez állítólag szerencsét hoz. Nagyon örölök Neked, nagyon! Klári

(…)

Szia Tomáš! Légyszi, írj Terezkának, hogy ne aggódjon miattam. Nekem most nem írhatsz, mert ILLEGALITÁSBAN vagyok. Ez azt jelenti, hogy senki sem tudhat rólam. Ezt Lelkecske magyarázta el nekem. Ő az a hosszú kabátos néni. Azt mondta, hogy azért költözött a temetőbe, mert már mindenkije meghalt, és az idegen élő emberek már nem érdeklik őt. Gondozza a sírokat, és kap érte egy kis pénzt. Valószínű, hogy nem sokat, mert főleg tegnapi kiflit szokott vásárolni, tüzifának valót meg a temetőben gyűjtöget: ágakat és száraz koszorúkat. Meséltem neki rólad, hogy nemsokára visszajössz, és kiszámítottuk a leveled alapján, hogy ez egy keddi napon lesz, majdnem pontosan 14 nap múlva. Lelkecske azt mondta, hogy biztosan vonattal érkezel, és hogy majd várni fogunk a pályaudvaron, de csak délután, hogy délelőtt senki se faggathasson, hogy miért nem vagyok iskolában, vagy este, hogy miért nem vagyok otthon. Ez eléggé értelmesnek tűnt nekem. Szóval akkor kedden a pályaudvaron kettő és öt között. Ha hamarabb jössz, akkor kérlek, várj meg. Ha pedig később jönnél, akkor is várj meg, visszajövök szerdán. Már vagyon várlak, Klári

Az eddig elmondottakat remekül egészítik ki Alžběta Skálová eredeti, sajátos rajzai. Érdemes az illusztrátor saját weboldalán keresztül belekerülni a könyv vizuális hangulatába, már csak az episztoláris irodalom episztoláris képi formájának eredeti megalkotása miatt is Klári képeslapjaiban: http://www.alzbetaskalova.com/klarka-11-babicek-0

Ami pedig a kisremekséget a választás szabadságával összeköti, az az, hogy a könyv borítója négyféle színvariációban jelent meg, négyféle árnyalatban kapható: rózsaszínben, sárgában, zöldben és kékben, csíkosan.

Olga Černá, Alžběta Skálová (2015): Klárka a 11 babiček. Praha: Baobab.