”A költészetben csak egy igazi metafizikai elemet ismerek: a nyelvet; ahogy a zenében csak a hangot, a képzőművészetben csak a színt, vonalat és a felületet, vagyis a legfizikaibb, egyúttal a legmetafizikaibb is (…) ez olyan csoda, mintha egy tündér testet öltene előttünk. Ez a költészet egyetlen metafizikája… a szót akárhányszor úgy… egymás mellé rakni, hogy a verssor csaknem felrobban a feszültségtől, és mégis tökéletes egyensúlyban van…, ha létrehozzuk: csoda.” (Weöres S.: A költészet metafizikája)

Szabó T. Anna ezt a csodát képes megteremteni nemcsak felnőtt-, hanem gyermekköltészetében is. Verseivel közelebb enged minket a titokhoz.

A József Attila-díjas erdélyi születésű költő, író, műfordító Szabó T. Anna elkötelezte magát a Magvető kiadónál, hiszen négy felnőtteknek írt verseskötete után az idén megjelent első gyermekverskötete szintén ennél a rangos kiadónál látott napvilágot, és ez önmagában is sokatmondó gesztus. Kiforrott egyéni stílusú költészetéből elsősorban az esztétikum, a könnyed elegancia, a magas fokú nyelvi megformáltság az, ami a gyermekverseiben is megjelenik.

Némileg ellentmond ennek a tudatosságnak az ösztönös, önfeledt játékosság, a wittgensteini értelemben vett „művészetjáték”, az esztétikai lét alapeleme, mely ezekből a gyermekversekből kiszüremlik. Szabó T. Anna játszik. Játszik akkor is, amikor a felnőtteknek ír, és akkor is, mikor a gyermekeket hívja önfeledt, örömteli játékra.

A Tatoktatok[V1]  című kötet egészében a derűt, a boldogságot, az örömöt hozza magával, a gyermeki lét optimizmusából, a világ megtapasztalásából, annak sajátosan gyermeki látásából és láttatásából fakadó gyönyört. Kifinomult versnyelv, szubjektív, érzékeny, ugyanakkor fegyelmezett költői attitűd, a megismerés izgalma, derűs világkép, a láttatás és az adhatás gyönyörűsége: mindaz, ami felsejlik verseiből. Gyermekversei igazolják a gadameri axiomát, mely szerint a költő leleménye egy közös igazság megmutatása, hiszen itt is, mint minden költői alkotásban, maga a nyelv (világ) kínálja fel önmagát a játékra. Ezért rejtőzik ennyi izgalom a kötetben: a nyelvben rejtőző végtelen játéklehetőségek felkínálása az, ami izgalmat rejt a költői alkotásban.  A költő, maga is gyermek, benne él még a játékban. „A tudós tudja, a költő érzi” – fogalmazta meg Arany a világ megismeréséből és annak megmutatásából fakadó esztétikai izgalmat. Szabó T. Anna a kiváló kolozsvári nyelvészprofesszor, Szabó T. Attila lányaként mondhatni, tudja is, de inkább érzi a nyelvet. És azt is tudja, hogy ebben a világban, ahol a játék a legkomolyabb létezési forma, a gyermek otthonosan mozog, mintegy magára lel.

A megismerés örömével átitatott versek a világ kerek egészét tükrözik, és önkéntelenül ahhoz a felismeréshez vezetnek újra és újra, hogy egyedül a gyermeki világlátás, ez a tiszta, éteri, előítéletektől mentes, ösztönös kíváncsisággal áthevített életfilozófia képes erre a derűs, optimista létérzésre. Ebből merít Szabó T. Anna kötete is.

A kötet megjelenése nem előzmény nélküli, hiszen Szabó T. Anna gyermekverseit eddig is a legrangosabb gyermekverskötetekben, gyűjteményekben olvashattuk, így a 2004-ben a Csimota kiadó által megjelentetett, Alföldi Róbert által szerkesztett Formák a tubusból és a 2008-ban a Csimota és a Magvető által közösen megjelentetett Kerge ABC című kötetekben. A mostani kötetbe két korábban megjelentett, Pagony/Csimota és a Csodaceruza kiadók által napvilágot látott, reprezentatív mai magyar gyermekvers-antológiából, a 2005-ben megjelent Friss tintá!-ból, illetve a 2010-ben megjelent Aranysityakból is kerülnek be gyermekversek, az előbbiből a Nyelvtörő, a Kalapács-dal, a Hóhullásban, a Kézmosó-vers, a Famese és a Nemzetközi medve-induló, az utóbbiból az Így sétálnak a varjak, a Körforgás, a Teázik a tearózsa, a Szél és a Pitypang című versek. A Tatoktatok, amely tehát közel tíz év gyermekversterméséből állt össze, egységes, jól meghatározott koncepciót tükröző, kiforrott gyermekköltészetről tanúskodó kötet, a szerző első önálló gyermekverskötete.

A kötetben található hatvan vers nyolc ciklusba szerveződik (Nyelvpörgető, Családláda, Mosolymosó, Nyártél, Tearózsa, Varázsdalok, Állatkertész, Vadulás). Az első és utolsó ciklus erőteljes megformálást, fokozott zeneiséget tükröző verseket rostáll egybe, méltón indítva és zárva, egységes egészbe szervezve, nyelvi keretbe foglalva a közbeeső hat ciklus darabjait. A versekben bemutatott mikro- és makrokozmosz mellett jelen vannak a képzeletvilág különleges szüleményei (Fakatica, Kalap-ács, Űregér). Ebben a világban, ahol a valóság apró részletei éppolyan fontos helyet kapnak, mint az univerzum makroelemei, a kötet versei egyensúlyt, harmóniát sugallnak. A ciklusok tematikája követi a gyermeki világ legfontosabb valóságrészleteit: a nyelv/beszédelsajátítás folyamatát, a családot, a higiéniai szabályok betartásával kapcsolatos kellemetlenségeket, az évszakokat, a természet elemeit, jelenségeit, az állatvilágot, a varázslást és az egykori vagy képzelt világokat. Benne van ebben a kötetben mindaz, amit a kisgyerek szemével, elméjével befog: a világmindenség.

A kötet bravúros rímjátékra épülő címadó verse (Tatoktatok) mindjárt az első, a tizenkét mondókaszerű verset tartalmazó Nyelvpörgető című ciklusban foglal helyet. Ez a toldalékok igei származtatásából nyert hapax legomenon (tatoktatok) alkotja a kitűnő nyelvi leleményre, a ragrímre épülő vers kérdés-felelet játékát. A játékosságot fokozza a toldalék magas és mély hangrendű változatának variációja („tatoktatok”-„tetektetek”). A kötet első verse tehát izgalmas nyelvi játék-sorozatra invitálja az olvasót, aki a számos agy- és ejtéstorna folytán akár „be is vadulhat” a kötet záró ciklusáig (Vadulás). A kötet első ciklusában foglalnak helyet a címükben is nyelvi hangjátékra utaló versek: a Pisszegős, melyben a csendre intő hangutánzó szavak képezik a sorvégek hangzásbeli összecsengését (Psszt!, Ssss!); a Három nyelvtörögető, melynek darabjai külön-külön is megérnek egy-egy nyelvi-stilisztikai elemzést; a mássalhangzó-torlódások gyakoriságára és az egyetlen magánhangzóra hangszerelt szakaszok által érzékeltetett felnőtt-kamasz szellemi pingpong-játék, a népi névcsúfolókat idéző Pörölő című vers; az idegen hangzású főnevek és jelzős szerkezetek felsorolására, vagyis egyetlen nyelvi-stiláris eszköz dominanciájára épülő Na ezt jegyezd meg!, a „fa” főnév nem hétköznapi szókapcsolataira, szóösszetételeire és jelentésmezőjére rájátszó zseniális verses mese, a Famese;a kalapács/kalap-ács kínrímet felidéző  Kalapács-dal;az ötletes (nemez-nem ez) nyelvtani homonimára épülő Nemezelés;valamint akancsalrímeket segítségül hívó játékos Kicsi kéz.

Kaotikus romantikus,

szarkasztikus skolasztikus,

eklektikus statisztikus,

hipnotikus politikus

(Na, ezt jegyezd meg!)

A kötet öt versből álló második ciklusa (Családláda) a családot idézi a hétköznapok és az ünnepek valóságában. A ciklus címében rejtőző szólánc bravúrja játékos családbemutatást ígér. Olyan humoros versek, mint a refrénre épülő Származás, a szabályos 4/3-as lüktetésű Apa mondja, a szigorú anyaképet idéző Anya mondja, a ragrímes, melegséget sugárzó Gatget és a meghitt családi ünnepi hangulatot megjelenítő 4/3-as, 3/2-es váltakozó ritmusú Gyertyaég kerülnek ebbe a ciklusba. A humor forrásait itt is rímfaragás, a játékos szóhasználat, valamint az erőteljes ritmus képezik, melyek a jó gyermekvers zeneiségének elmaradhatatlan kellékei.

Mama mindig mosogat,

gat, gat, gat,

állandóan rakosgat,

gat, gat, gat.” (Gatget)

Tudjuk, hogy a kisgyermek olykor erős ellenállást tanúsít a higiéniai és egyéb napirendi szabályok betartásával szemben. Az ilyen helyzeteket teszi örömtelibbé a következő ciklus, a Mosolymosó, melynek darabjai: Almajáró, Kézmosó-vers, Fogmosóvers, Öltözővers.

Cuk-ros, raga-csos, ta-pa-dós, ma-sza-tos

ez a kicsi tappancs.

 Hozd hát ide most, nos hát, gyere, mosd,

Adom a szappant.

(Kézmosó-vers)

Veszem a zoknim –

de ne vedd zokon

megáll az eszem,

míg ezt megszokom!

  (Öltözővers)

A legtöbb (tizennégy) verset felölelő ciklus, a Nyártél négy évszak jellegzetes történéseit, jelenségeit örökíti meg gyermeki látással, érzékletes, hangulatos megjelenítéssel.

Télidőben jó eséllyel

számolhatsz a hóeséssel,

csúszós faggyal, csípős dérrel,

sziszegősen szúró széllel

(Télidőben)

Az évszakokkal kapcsolatos ismeretek, akárcsak a természettel, állat- és növényvilággal kapcsolatosak, kétségtelenül nem hiányozhatnak egyetlen gyermekverskötetből sem. A gyermeki elme mágikus, antropomorfizáló gondolkodással közeledik az őt körülvevő világhoz, annak magyarázata foglalkoztatja, akárcsak hajdanán a primitív embert. Az emberré/felnőtté válás, az önmagunkra ismerés folyamatának fontos lélektani kellékei ezek a szemlélődések, eszmélkedések. A ciklus minden darabja egy-egy évszak díszletét vázolja fel a gyermeki kíváncsiságból táplálkozva, mely olykor titokzatos világot sejtet:

Langyos ködbe balzsamozva,

mint az őszi csillagok,

néznek – titkon sejted őket –

gyermekarcú angyalok.

(Leskelődők)

A Tearózsacímű ciklus könnyed, finom, lírai darabokat foglal magába a természetben uralkodó állandó mozgást, a körforgást érzékeltetve: Teázik a tearózsa, Szőlő, Szélkalap, Pitypang. A versekben kibontakozó képi világ az antropomorfizáló gyermeki természetszemléletet tükrözi. Megkapóan szép költői képek villannak fel a ciklus utolsó versében:

„Derengő ezüstport szitál

a holdvilág.

Szenderegnek a fű között

puhácska bóbiták.

„Az álmos képű telehold

felettük őrködik,

óvja mezők és ligetek

jó szagú fészkeit”  

(Pitypang)

Izgalmas ősi világot idéza kilenc versből álló Varázsdalok ciklus. A hagyományos népi élet ismert elemeit vagy az archaikus világ feledésbe merült ismérveit jelenítik meg a Kiszehajtás, a Lucázás, a Boszorkánydal, a Varázsdal, a Sámándal című versek:

„Luca napján nincsen munka,

dolgoztatok eleget!

Ne mossatok, ne fonjatok,

ne süssetek kenyeret

(Lucázás)

Állatokról írni, állatokat megénekelni nagyon hálás feladat, hiszen az állatvilág a gyerekek kedvenc témája. A következő ciklus, az Állatkertészvarjakat, cinegét, lovakat és egyéb érdekes állatot soroltat fel. Továbbá a Ki ez itt? című versben szereplő,több darabból álló, négysoros találós kérdésre emlékeztető, párbeszédre épülő versikékből a nünükéről, a makiról, a Hanamanamáról, a nanduról, az albatroszról és a sakálról tudhatunk meg roppant szellemes és érdekes dolgokat.

– Ki ez itt, mondd, mama! Na, ki?

– Ez bizony egy mama-maki.

– De mért van két feje neki?

– Mert a kölykét felemeli.

(Ki ez itt? )

A szerző dalszövegíró képességéről tesznek tanúbizonyságot az utolsó ciklus (Vadulás) zseniális dalai (a swing vagy a blues lüktetését imitáló Vitézdal és a Kalózdal), melyek olyannyira frissek és fülbemászóak, hogy lehetetlen nem dúdolni őket egy-két felolvasás után. Az utolsó ciklusban az előbbieken kívül a különleges figurákat bemutató Két vérnyúl és Az űregér, valamint a szerencsejátékokban rejlő szeszélyt megéneklő Szerencsejáték című versek foglalnak helyet, illetve a Friss tinta antológiából jól ismert, kitűnő nyelvi bravúrt rejtő Nemzetközi medve-induló, amely különböző magánhangzókra variáltan ismétli meg a költemény első szakaszát. Ez az eszperente-játék kitűnő nyelvtörő, az egy-egy magánhangzóra hangszerelt refrénszerű szakasz különös hangélményben részesíti az olvasót, ugyanakkor egy kedves kis mackó-dal is egyben, hiszen a játék mackó minden kisgyermek életében fontos kabala.

 A költő a felfokozott hangulat tetőfokán hagyja abba ezt a végeérhetetlen játékot. Erre utal a kötet záró akkordja („és a töb/bi”), mintegy érzékeltetve, hogy ez a nyelvi játék, rímes tréfa a végtelenségig folytatható, nyelvünkben ugyanis kiaknázhatatlan játékforrás rejlik.

A kötet erénye a tartalmi szempontokon (a gyermeki, kedves világ bemutatásán) túl a versmondás, a versszöveg megformáltságában, akusztikai-zenei kifejezőerejében rejlik. Szabó T. Anna nagyszerűen uralja a nyelvet. Erről tanúskodik kitűnő rímtechnikája. Verseiben valamennyi ismert rímfajtával zsonglőrködik, pl. páros rímű a Nagytakarítás, félrímű a Leskelődök, keresztrímű az Ünnep, egész rímbokrokat találunk a Vattahóban. Leleményesen aknázza ki a rím lehetőségeit is ragrímekkel, kínrímekkel, csacska vagy kancsalrímekkel.

A költemények verselése általában hangsúlyos, a hagyományos népdalformák mintájára épít, a népdalok egyik leggyakrabban előforduló nyolcas (Télidőben), tizes (Zenebona), felező tizenkettes (Augusztus) verssoroktól a tizennégyes hosszúságú sorokig (Űregér), az újszerű rövid ötös szótagszámú verssoroktól (Fogmosóvers)  a képversig (Körforgás). Gyakran találkozunk a kötetben refrénszerű versekkel (Származás), de váltakozó ritmusú verssel is (Gatget). Álljon itt példaképpen a Származás című vers refrénjének megkapó ritmusa (tá-ti-ti-ti/ti-ti-ti//tá-ti-ti/tá-ti-ti-ti//tá-ti-ti/tá-ti-ti-ti//tá-ti-tá-ti/tá-ti–ti ):

Édesapa, nagyapa,

dédapa és ükapa,

szépapa és ősapa,

papparappapappara…

Formai szempontból nemcsak a verssorok felépítésére jellemző a változatosság, hanem a versépítkezés, szövegtagolás másik jellemzőjére, a versszakaszok struktúrájára is, melynek gazdag palettájával kísérletezik a szerző. A strófatípusok a kétsorosaktól (Augusztus) a harminckét soros versformáig (Famese) terjednek. E két szélsőséges hosszúságú tagoláson belül megtaláljuk a hagyományos, szabályos négysoros (Gyertyaég, Kicsikéz) és a modern strófaszerkezetet (Körforgás) is.

Ugyancsak nyelvi leleményességre utal a szóválasztás. A szógrammatika stiláris lehetőségeinek kiaknázása mellett a költő különleges hangzású szavakat választ, melyek a versek zeneiségét erősítik, akusztikai telítettséget kölcsönöznek a versek hangzásvilágának. Egyéni alkotású szavak nemcsak a címekben érhetők tetten (a metaforikus „vattahó”, a szokatlan szóösszetételek, mint az „állatkertész”, a „nyártél”, a „mosolymosó”, a „szélkalap” vagy az éppen közönségességével ható predikatív viszony egy szóba sűrítése: „gyertyaég”), hanem a versszövegben is: „fatanáruraság”, „almajáró almaság”, „napernyővirágok” stb. Tudjuk, hogy a versek igen fontos tartozéka a szóhangulat, melynek forrása lehet a szó fogalmi tartalmán kívül  a szó hangalakja vagy eredete. Különös hangulatot hordoznak az olyan szavak, mint: „ispilángi”, „szipákolsz”, „kupál”, „fattyat”, „csikizés”, „hékás-békás”, „macera”, vagy a mai köznyelv kifejezései: „ne pörögj be!”. Kedvencem a Kiss Ottó Bandarinjára emlékeztető nyelvi lelemény a Fogmosóversben, ahol a köznyelvi ejtés színezéséből nyert evokatív forma kölcsönöz tréfás hangulatot a költeménynek:

Mofom a fogam,

habof a fám.

„Jó alapofan!”

Fól a fafám.

Derűs, gyermeki világ bontakozik ki előttünk a kötet lapjairól, és ebben a hatáskeltésben nagy szerep jut a nemzetközileg elismert Kárpáti Tibor  összetéveszthetetlen stílusú rajzainak. Egyedi formateremtő művészete jól illik Szabó T. Anna nyelvileg igényesen megformált, a képzeletvilágból és a nyelvből építkező humort magában hordozó gyermekköltészetéhez.

Az egész kötet egy nagyszerű nyelvi játék. A létezés örömének, a világ felfedezésének, megélésének gyönyöre az, ami a Tatoktatok kötetből sugárzik. Modern nyelvi ötletei, rímtréfái, szógyötrései könnyed játékosságról, ösztönös rátermettségről, költői tehetségről vallanak. Szabó T. Anna kötete komolyan veszi a gyereket: ezt bizonyítja a nyelvi megformáltság igényessége. Gyermekeknek írni nem holmi gügyögést jelent, hanem a legkomolyabb feladatot, hiszen a gadameri értelemben vett játék csak akkor mutatkozik meg, ha komolyan vesszük. Ez a játékos komolyság és igényesség avatja Szabó T. Anna kötetét az utóbbi években megjelent egyik legrangosabb gyermekvers kötetté.

Reklámok