Nem így terveztem, de végül örülök, hogy így alakult. Két éve karácsonykor éppen a Holnap Kiadó Tündér a vonaton című könyve mellett őriztem egy kis beteg álmát.

Most szintén egy Pásztohy Panka által illusztrált kötet mellett ülök, őrzőként látszólag csak a levest vigyázom a strázsán, amibe hirtelen ötlettől vezérelve nem éppen szokványos módon betűtésztát dobtam.

Őrizni kell a holnapot, vigyázni a kultúrát, s imádkozni, hogy a következő év (is) hozzon szellős márciust. Tersánszky Józsi Jenő mesekönyvétől verssorok kezdtek zsongani a fejemben. A kötet kiállítása gyönyörű, ebben még mindig nagyon jó a kiadó, Panka pedig nem egészen új oldaláról mutatkozott be, legalábbis a Subterranean címet viselő illusztrációja után. Mindenesetre a könyv illusztrációi finomak, érzékenyek, az óvodás korosztályhoz is közel hozzák a kicsit szokatlan nyelvezetű szövegeket. A széken hátradőlve abban a rendkívül kényelmes állapotban vagyok, hogy mivel minden negatív, kifogásolható aspektust felsoroltak mások a könyvvel kapcsolatban, (Pagony, Meseutca) így nekem marad a kissé szubjektív, pozitívumokra koncentráló hivatásos olvasó szerepköre.

Kezdhetném tehát úgy is, mint Nóri:

„Mindenki, de tényleg mindenki arra panaszkodik, hogy rohan, repül, pörög az élete, és ettől lihegés van, jajj-nemgyőzöm van, idegbaj van és mélabú. Mindenki mintha egyszerre, egyszólamban kiáltaná: hé, idő, megállj, hé, világ lassulj, hé, naptár, ne moccanj. Na jó, igazatok van, a “mindenki” (csak) metafora, és ráadásul már a mindenki se a régi, hiszen soraiból kiléptek a keresni indulók. Ők az eltűnt idő nyomába eredtek, s úgy tűnik, sikerülni látszik számukra legalább kicsi szigeteiben, töredékeiben, parányi rezdüléseiben találni meg az itt-és-most jóízű pillanatait.”

A rejtelmes bábu borítóján álldogáló kislány is a mélázás, keresés pillanatában lett megörökítve, ahogy a szálló falevelek után nézve szorítja magához féltett kincsét, a becsomagolt babát. A kötet változatos hosszúságú, műfajú és stílusú, nagy odafigyelést kívánó szövegeit leginkább talán a tapintható tanító szándék, a mindenkori tanulságok fűzik össze. A kötet olyan, mintha Misi mókus, vagy Kakuk Marci vándorlásai során minden állomásán elmondana egy történetet, ami az adott helyről eszébe jut. Tersánszky meséi azonban nem állnak meg Misi mókusnál és az örökké termő fánál…

Tagadhatatlan, hogy a kötet korosztályos besorolása kissé nehéz, néhány gyereknek már nagycsoportban olvasható, de a legtöbbjüknek csak kisiskolásként.

A szövegek némelyike, pl. A síró babák hasonlóképpen átirat, újragondolás (Hamupipőke), mint a másik kedvenc mesekönyvemé a Debreczeni Gyöngyi – Ottlik Géza féle Garabó Gerebené. Közös vonása a két kötetnek, hogy a nyelvezete miatt egyik sem könnyű esti mesekönyv. De Tersánszky erős iróniája, cinizmusa miatt mégis inkább kisiskolásoknak ajánlható a kötet, mert például A parittya, Pimpi a csíz vagy a Mese a fecskéről című mesék stílusa az iskolai tankönyvszövegekével rokon, de közeli ismerőse Gárdonyi, s még inkább Fekete István szövegeinek is. (És itt most ne a Tüskevárra és a Bogáncsra, hanem a rövidprózára gondoljunk.)

Érdekes párhuzam, hogy éppen most adta ki a Holnap Kiadó a kötetet, amikor egyre inkább a meseszövegek, a narráció dekonstrukciójának vagyunk tanúi, amikor a mesehősök deheroizálódnak, az antihősök, (gonoszok)szerepválságba csúsztak. Az értékvesztés begyűrűzött a gyerekirodalomba is.

Kell hát olyan könyv is, ami kiegyensúlyozza ezt a folyamatot. Erre hivatott a Tersánszky-kötet, ahol a túl egyszerűen felfedezhető didakszis eltakarja a lényeget. Ezek a mesék úgy lépnek diskurzusba az irodalmi kánon ismert műfajaival, hogy a hősei valódi hősök maradnak közben, azonosulhatók, értékállók. Úgy építi a szövegeket, hogy tapinthatóvá teszi egyes elemeit.

Pontosan ezek miatt a jól azonosítható elemek miatt lesz könnyű, az iskolai tanmesékre irányuló irónia miatt pedig élvezetes olvasmány. Az, hogy az apró részletek miatt röpke kutatómunkát kell végezni, és még többet olvasni a tökéletes megértéshez szerintem inkább extra nyereség a könyvvel kapcsolatban.

Az elbeszélő benne van a történetében, de nem, mint önmagát vagy a szövegét kereső (de)konstruáló narrátor, hanem mint mesélő, aki tanúságot tesz története tanulsága mellett, miközben néha bizony igencsak görbe tükröt tart elénk a bűvös-bájos történetei mögött.

De mi már régóta tudjuk: Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde!

Idézetek:

Ady: Intés az őrzőkhöz
Radnóti: Himnusz a békéről
Gogol: A revizor