Mondhatnám, hogy a két boszi szerelem első látásra, szerelem, amiben a köröttem egyre kritikusabb szemmel vizslató gyerekeim nem osztoztak. Eleinte. Náluk ugyanis a hosszú történetekhez Tasnádi Emese nyelvtörő Julijuli és Mackója a mérce. De aztán belopódzott a fejükbe a két boszi is, amiben nagy szerepe volt az illusztrációknak. (Lapozz bele!)

Azok ugyanis viccesek, színesek és kimondottan érződik rajtuk valami új íz. Mindegyik illusztráción, mindegyik karakterben van valami általam meghatározhatatlan egyediség, amitől felismerhetővé válik a képek Dániel Andrássága. Maga a stílus azonban jól illeszkedik a Pagony kiadó képi profiljához, azon belül is leginkább talán Pásztohy Pankáéval rokon.

A történet is felismerhető rokoni szálakat mutat más mesékkel. A két kis boszorkány a Bármi utcában és az Akármi fasor sarkán lakik, és az Egyszerboltban meg a Holnemboltban vásárol. Ezek az utcák szinte biztosan valahol a Fehérlófia utca környékén (Békés Pál), a Domboninneni lakópark mellett (Lackfi János) találhatók, és nem esnek túl messze a Négyszögletűtől sem. Az is biztos, hogy a mesében nincsenek lehetetlenek, így Bátky ma még talán túl közel lakó láthatatlan vadállatairól átugráló, olykor öncélú szóviccbolhák csipkelődése miatt a Bármi utca és az Akárki fasor remélhetőleg kissé közelebb húzódik a fent emlegetett helyekhez. Ami ugyanis jól áll Bátky Andrásnak, nem igazán mutat jól Dániel Andráson.

Matilda és Margaréta két boszorkány, kicsit olyanok, mint Stan és Pan vagy Terence Hill és Bud Spencer. A sovány, mondhatni piszkafa boszi a gömbölyűvel, a komoly, felelőségteljes vicces és kaotikussal. Sütnek tortát, szöszkommandóznak, háziállat helyett, mellett felhőt tartanak – aki persze elfogy. A szerző eredeti ötletekkel és régi ötletek megújított változataival áll elő, vicces, néhol keserédes sztorikkal.

Az egyetlen problémám, amivel a kis tesztelőcsapatom is egyetértett: néhol a kevesebb, rövidebb több lett volna. Sok az olyan szóvicc, nyelvi játék a szövegben, ami a szerző és/vagy a felnőtt olvasó szórakoztatására szolgál. A célközönség, azaz az óvodások – akármennyire nyelvileg determinált korban élünk is – még mindig inkább történetfixáltak. Az én gyerekeimet is jobban érdekelte, végül mi lesz a szöszökkel és pöszökkel („mert azok olyan édik, anya!“), mint a beszélgetés a szöszkommandó tagjai között.

A varázsvilág azonban, amit Dániel András megteremtett, a lehető legnagyobb természeteséggel simult bele a hétköznapjaik amúgy is varázslatos világába. Aztán végül a saját felhővel is megbékéltek:

“Kicsit furcsácska, nem lehet SAJÁT felhőjük! És a Margaréta a kedvencem, mert tetszik a neve, és a szöszök, pöszök és porcicák olyan viccesen néztek ki.”

„Tetszett, vicces volt, főleg a gumisárkány… anya, sütünk mi is olyan tortát ma? Anya, elolvasod még egyszer? Naaaaaaaa!“

Akartam velük rendes interjút a könyvről, de nem álltak kötélnek. Sajnos.