ez_egy_konyv_borito_lane_smithNem egyszer dobálgattuk már a jelzőket egymásnak, amikor a jó gyerekkönyv jellemzőit igyekeztünk meghatározni. A számos fontos elem közül egy azonban kivétel nélkül mindannyiunknál szerepelt, ez pedig a humor. Én fenntartom, hogy néha van az úgy, hogy egy gyerekeknek szánt könyvben nincsen helye semmilyen humornak, sem viccelődésnek (Lili), de elismerem azt is, hogy néha egy játékos ötlet kibontása önmagában elég lehet egy kiváló gyerekkönyvhöz (Pötty könyv). Ha nem lenne könnyen félreérthető az a kijelentés, hogy „ez a könyv egy nagy vicc”, bátran harangoznám be ezzel a mottóval Lane Smith Ez egy könyv című, a Csimota Kiadó gondozásában megjelent könyvét.

Így inkább csak annyit mondok, hogy ez a könyv egy nagyon vicces könyv. 

Mindemellett persze azt is tudni érdemes róla, hogy egy egészen sok nézőpontból érdemben megközelíthető, komoly jelenséget, sőt inkább problémakört vet fel: a nyomtatott könyvek világa és a számítógép, az Internet alkotta birodalom összefeszülését. Ez a probléma egyelőre csak nekünk, a Gutenberg-galaxisba született generációnak jelent problémát, a technológia fejlődésére kevésbé érzékenyebbeknek vagy sokkal nyitottabbaknak inkább csak érdekes jelenség, a thumb-culture[1] nemzedékének pedig a színtiszta valóság.

A könyv a humor számos formáját felvonultatja. A kiindulási helyzet is abszurd (még talán az ifjú nemzedéknek, sőt a gyerekeknek is), hiszen az egyik főszereplő, a szamár (nota bene: szamár!) még soha életében nem találkozott nyomtatott, kötött-fűzött könyvvel. Ezzel szemben a majom (nota bene: majom, aki mégiscsak a leginkább emberszabású az állatok között!) egy régimódi, kalapos úriember (türelmét, szófukarságát, jellemét és gesztusait tekintve valódi gentleman) képét ölti fel. Ő mást sem tesz a történetben, csak hangsúlyozza, hogy ami az ő birtokában van, az önmaga egyszerű mivoltában (hogy ugyanis „ez egy könyv”) bármilyen hivalkodást lesöprő erős, magabiztos válasz bármilyen techie kérdésre. Persze könnyű dolga van a majomnak, hiszen tényleg csak szajkóznia kell a választ, mert a szamár folyamatosan kérdez, méghozzá okosakat. Ilyeneket például, hogy az a valami, ami a majomnál van, és amit ő nem ismer, nos, azzal például lehet e blogolni. Vagy tud-e zenét lejátszani? És így tovább.

(Persze ide most elférne egy hosszú bekezdés arról, hogy van-e vagy a belátható jövőben lesz-e mondjuk Magyarországon olyan gyermek, aki előbb fogja megismerni és kezelni a táblagépet annak minden alkalmazásával, mintsem hogy könyvet fogjon a kezébe. Sajnos, akármennyire is fáj kimondanom, azt hiszem, lesz. Az Amerikai Egyesült Államok Hawaii és Indiana államában például már el is törlik alsó tagozatban az írás oktatását, helyette gépelni tanítják a gyerekeket. És erről beszél egy nagyon vicces, de még inkább bölcs előadó, Sir Ken Robinson  is egy hihetetlenül jó előadásában (részlet 02:15-től): „Ha belegondolnak, az idei elsősök 2065-ben mennek majd nyugdíjba: senkinek sincs fogalma […], hogyan néz majd ki a világ öt év múlva. És mégis erre [az ismeretlen jövőre- a szerk.] kéne tanítanunk a gyerekeket.” Szóval igazából nem tudhatjuk, de a szívünk mélyén egy kicsit szorongva sejtjük: lesz ilyen.)ez_egy_konyv_04

Ki tudja, Lane Smith talán a félősebbek közé tartozik, és túlontúl belegondolt, mi lenne, ha. És előreszaladt az időben. Vagy éppen találkozott már ilyen gyermekkel. És amellett, hogy feltételezem róla, hogy tart a szép új elektronikus világtól, vagy csak épp fenntartásai vannak az eljövetelével szemben, azt is ki kell jelentenem: Lane Smith szereti a könyveket, és már most, úttörő módon megfogalmazott a védelmükben egy nagyon komoly kiáltványt. Az pedig, hogy ezt ennyire viccesen tette, még nagyobb súlyt ad a mondanivalójának. A kiáltvány lényege pedig csak egyet kérdés jól felépített kibontása: mi győzhetné meg, mi ragadhatná magával a táblagépek mesterét a leegyszerűsített karakterek, a szmájlik és egyéb érzelemjelek, a kívülállók számára majdhogynem értelmezhetetlen rövidítések világából? A kiáltvány – ha már így neveztem – nem csak kampányplakát. Nem csak kérdést vet fel, hanem választ is ad. A könyvekben igazából nincs más, csak SZAVAK. Érthető, szépen fűzött, izgalmas, értelmes, érzelmes szavak. Szavakból fakadó képek, képekből táplálkozó hangulatok, hangulatok talaján nőtt érzelmek, érzelmeken átszűrt tanulság. És még valami van a könyvekben: idő. Amikor hirtelen a kis szamár is kiszakad a saját univerzumából, megtapasztalja, hogy néhány kötve-fűzött, festett papírlap sokkal többet tud, mint bármilyen laptop a világon: olvasóját elmélyedni hagyja, és segít átlényegülni egy másik világba.

Az illusztráció azért érdemel méltatást, mert úgy tölti ki az oldalakat, hogy bár a történet jellegénél fogva nem lehet túl változatos, mégsem lesz unalmas. A szépen ívelő, kontúron túlszaladó krétarajzok szépen ötvözik a számítógépes világ szögletes hiperprecizitását és a kockás tweedzakós úriemberek kekszes teadélutánjainak finom, rendezett melegségét. Könnyedén fejeznek ki érzelmet csupán a közel-távol perspektívájának változtatásával, továbbá egy harmadik szereplő megjelenésével, akiről most nem írok többet, mert a poéngyilkosokat még a könyvek barátai sem szeretik. Sőt, azok legkevésbé.


[1] Glotz, Peter & Bertsch, Stefan, eds. Thumb Culture: The Meaning of Mobile Phones for Society, 2005

Advertisements