Kinga:
Turbuly Lilla 1965-ben született, végzettsége szerint jogász, de a bölcsészkart is elvégezte. Jogászi pályafutása mellett tanárként is működött. Írásai korán megjelentek, majd kisebb-nagyobb megszakításokkal 2002-től rendszeresen publikál a Holmiban, a Parnasszusban, a Pannon Tükörben és a Kortársban. Szabó T. Anna írja a szerzőről: „A jogász írók hagyományait folytatva… írásaival rokonszenvesen, szerényen, egyre markánsabban van jelen az irodalomban. …Nemcsak figyelemre méltó tehetségű író, de immár profikhoz illő elszántsággal és kitartással dolgozik.” Gyermekversei Lackfi János bevezetőjével jelentek meg a Csodaceruzában, majd 2010-ben a Lackfi által szerkesztett Aranysityak című antológiába is bekerültek. Első önálló gyermekverskötete Titkos(s)írás címmel 2008-ban látott napvilágot.
A Talált szív című meséje nemrég jelent meg a Manó könyvek kiadványaként, Horváth Ildikó illusztrációival. Horváth Ildikó 2001-ben végzett a Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán. Munkái igen eredeti stílust képviselnek. A mű 2013-ban az Aranyvackor-pályázaton a III. helyezést érte el, tovább a Manó Könyvek és a Scolar Kiadó különdíját is elnyerte.
A szív régóta az érzelmekhez, a szeretethez, szerelemhez kapcsolódó jelkép. Stilizált ábrázolási formája világszerte közismert jele a szeretetnek, szerelemnek. Az irodalomban, népművészetben gyakran említett, ábrázolt téma. A Talált szív megírásának kiindulópontjául egy valós történés szolgált: a szerző a kedvenc helyén, a Vizslaparkban talált egy plüss-szívet, valamelyik kisgyerek veszíthette el a közeli óvodából jövet. Ehhez az életeseményhez írt mesét egy 4-5 éves kisfiú hangján. Ez a fajta szerepbe burkolózás ismert a szerző korábbi gyermekverseiből.
Pepe szívet talált a lehullott őszi falevelek alatt. A történet egyes szám első személyben bontakozik ki, egy nagycsoportos óvodás kisfiú hangján. „Éppen akkora volt, mint a kezem, ha ökölbe szorítom, és valami finom, bársonyos anyagból varrták, anya szerint plüssből, a szélén pedig apró, fehér öltések látszódtak.”
Pepe hétköznapian egyszerű kisfiú, nem kelt különösebb feltűnést környezetében, mégis érezzük, hogy tele van érzékenységgel, segíteni akarással és végtelen szeretettel. A történet már az első bekezdések után Margery Williams Bársony Nyusziját, Balázs Ágnes Menjünk világgá! című gyerekkönyvét idézi fel bennem; az óvodáskorú gyerek sajátos, animisztikus világát tárja elénk.
A történet a csoda és a hétköznapiság határán mozog. Ezt a kettősséget egyrészt a szimbólumra épülő történet eredményezi, másrészt a gyermeki szemmel való láttatás. A hétköznapiság a valós helyszínekből, az időkezelésből, valamint a szereplő kapcsolatrendszeréből fakad. A csoda, mely a történetből kibontakozik, a mágikus világképnek és motívumkezelésnek köszönhető. Így kapcsolódik a mű a klasszikus gyermekirodalmi vonulathoz.
A történet klasszikussága ellenére mégis mai. Mai a nyelvezete miatt, és attól is, ahogyan a történetmesélő gyakran kiszól a meséből („ugye tudjátok”, ha még ezt sem mondtam volna” stb.), és ezzel bevonja a hallgatóságot az eseményekbe.
A történet az elveszett rend helyreállításaként is tételezhető, mint ahogy azt a klasszikus meseirodalomból megtanulhattuk. A hiány pótlása, a felborult rend helyreigazítása olyan, ismert motívumok egy mesében, amelyek a népmesei hőst is gyakran útjára indítják. Filozófiai értelemben Turbuly Lilla meséje kerek egészet alkot, ahogy a klasszikus hármas állomásokat számba vesszük. Erre utalnak a mese alcímei is (Tűpárna lenne?, Árulnak itt karácsonyfaszívet? és Vándorszív lesz belőle?). A lehetséges világ felállítása, majd megkérdőjelezése az óvodáskorú gyermek gondolkodását is tükrözi: a kérdésfeltevések, majd azok megválaszolása, cáfolata vagy igazolása, az emberi megismerés a gondolkodás fejlődésének fontos állomását képezi. Ezt a sémát követi a történetmondás is. Ez is klasszikus vonalvezetésre utal.
A mű nyelvezete a mai nyelvhez közelít, ezzel hozza közel, teszi szerethetővé a klasszikus történetmondás mentén megalkotott, abszurditásba hajló narratívát a mai kis olvasók körében.
Ruki:
Az Aranyvackor-díjas mesekönyv a szív útjáról, az örömszerzésről, a szeretetről szól. Pepe, az elveszett szív megtalálója olyan gyerek, akinek helyén van a szíve. Az októberi levélhullás idején, a zörgősre száradt platánlevél alatt talált pirosló bársonyszív bár belesimul tenyere hajlatába, tudja, hogy minden szívnek otthon a helye, ennek is feltétlenül vissza kell kerülnie a gazdájához. Szív nélkül aligha lehet örömteli, teljes életet élni. Pepe kissé lehetetlennek tűnő útra indul, hogy felkutassa a szív gazdáját, olyan utat jár be, ahonnan fontos ismeretekkel, tapasztalatokkal tér vissza, és a végére a rend is helyreáll.
A találkozások lényege, hogy akik találkoznak, nemcsak kapnak, hanem adnak is egymásnak. Ettől mosolyok születnek, szomorúságok tűnnek el a szemüveg mögött, élet költözik a szívekbe, a szó szoros értelmében is. Pepe útja először a színház volt jelmeztervezőjéhez, Róza nénihez vezet , ahol elhangzik egy fontos mondat: „Sohasem szúrnék tűket egy szívbe”. Ezzel a bölcsességgel indul Pepe tovább keresni, és közben kiolvassa Róza néni szeméből azt is, hogy ajándékozni öröm: amikor piros mintás, puha sálat kap ajándékba a nénitől, eltűnik a szomorúság Róza néni hatalmas, barna szeméből.
A szeretet, a szív hatalma mindent felülír. Hiába divat az arany és a lila szín a karácsonyi ünnepkörben, a bársonyos piros szív karácsony napján több családban is a fára kerül . Nem csupán vizuálisan, külsőleg működik ez a jelképes értelmű forma, szín, nem csupán mutatósak a darabok: láttukra a szíveket is szeretet, jóság tölti meg. No, és ki más varrná ezeket a jelképes értelmű karácsonyfadíszeket, mint egy kezdetben szomorú szemű, munkanélküli hölgy. Pepe tehát létbizonytalanságban élőkön is készségesen segít, nyitott szívvel jár.
A harmadik próbálkozás tűnik a legnehezebbnek, hiszen egy kisfiúnak nem egyszerű feltűnés nélkül bejutni a kórházba és ott megtalálni a szív gazdáját. A találékony, talpraesett Pepe ezúttal egy anyához és gyerekeihez csatlakozik, velük együtt surran be a labirintusnak tűnő épületbe. A kardiológiára siet, mert már megtudakolta, hogy a szíveket ezen a furcsa, bonyolult, kardigánhoz hasonló nevű osztályon gyógyítják.
Az óvodás kisfiút egy ápolónő bevezeti a sápadt Gyöngyikéhez , aki szívműtétre vár. Bár kiderül, hogy a szív nem a beteg nagylányé, Pepe megérzi, hogy ennek a kis bársonyszívnek gyógyereje van. Így válik vándorszívvé a talált kincs, amely akkor és ott segít, ahol szükség van rá. A szív végül otthonra talál, útja egészen megható módon visszakanyarodik Pepe szűk környezetébe. Mindenkinek, aki része a történetnek, helyére kerül a szíve; mindannyian megígérik, hogy vigyáznak a magukéra, és soha nem szúrnak tűt egyetlen szívbe se.
Könyvmutatványosok 