712123Cseppet nehéz ajánlót írni egy sorozat harmadik részéről, miután az első és a második kötetet hosszan és lelkesen ajánlottam itt a Könyvmutatványosoknál.

Egyrészt biztos vagyok abban, hogy akiben felébredt az érdeklődés, és elolvasta az első két részt, annak Phyllis Reynolds Naylor Tappancs-sorozatának harmadik része is megvan már.

Másrészt ajánlót írni nemcsak emiatt „furcsa” e harmadik kötetről. Ismerve a könyv amerikai hátterét, fogadtatását, az elnyert díjakat és a társult művészeti alkotásokat (ifjúsági kalandfilmek), olyan érzés fog el, mintha a mogyoróvajat kéne a becses vásárló(olvasó)közönség figyelmébe ajánlanom a hazai piacon. Odaát milliók imádják, része a mindennapjaiknak, itthon pedig (bár minden nagyobb üzletben ott van egy kevésbé frekventált polcon) a legtöbben elsétálnak mellette. Pedig tényleg nagyon jó. Legfeljebb egy kicsit szokatlan. Ráadásul miközben a mogyoróvajat helyettesítő termék hozzáférhető nálunk – hogy a hasonlatnál maradjak –, ez a könyv olyasvalami, ami kifejezetten hiánycikk ma a kortárs magyar gyermekirodalomban: a kiskamaszok gondolat- és érzésvilágát, vívódásait bemutató REALISTA regény.

Itt nincs alternatív univerzum, sem varázsképesség, nincsenek démonok, vérfarkasok, vámpírok, sem angyalok: csak a tiszta, valós világ, illetve annak egy észak-amerikai szelete egy tizenéves, átlagos, középosztálybeli amerikai kisfiú szemszögéből. A magyarországi sikert valószínűleg pontosan ez hátráltatja: hogy a könyv amerikai. Érezhető ugyanis a kulturális környezet különbözősége, nem teljesen azonos a táj, a közösséget mozgató erők, a szokások, és e különbözőségek miatt a magyar olvasó nem feltétlenül tudja behatárolni, hogy pontosan mikor és hol játszódik a történet. Az eredeti, amerikai célközönséget ez valószínűleg nem zavarja, hiszen érezhetik úgy, hogy játszódhat a hazájukban bárhol – egy mai magyar olvasó számára viszont zavaró lehet.

A történet halad szépen tovább, mintha csak egyet lapoztunk volna az előző kötet utolsó lapjához képest. A mesélő s egyben főhős, Marty azonban már megváltozott. Nem egyik napról (egyik lapról!) a másikra, hanem ugyanolyan észrevétlenül, ahogyan a gyerekek, a kamaszok változnak a felnőtté válás útján. Figyelme már egyre inkább kifelé irányul, hiszen a saját személyiségének legfőbb, önmaga számára is zavaró hibáit kiismerte, elfogadta, vagy sikeresen küzd ellenük. Jobban aggódik a rosszfiú Judd Traversért, mint amennyire korábban félt tőle, szinte barátok lesznek, így az olvasó figyelme is Juddra irányulhat. Ahogyan Marty korábban sokat tett azért, hogy a viszonya normalizálódjon Juddal, most saját testvérével, Dara Lynnel kell bejárnia ugyanezt az utat. A könyv egyik – számomra legszebb – üzenete, hogy el lehet szakadni a határtalan önzéstől és a folyamatos önreflexiótól, és válhat a mindennapi cselekedeteink mozgatórugójává a másik ember javulásába vetett hit.

Természetesen ebből a kötetből sem marad ki az izgalom, még egy halvány krimiszál is felsejlik, de ez nem olyan erős, hogy a regény jellegét a krimi irányába hajlítaná. Pattogós, feszes a sztori, nem engedi lankadni a figyelmet, és az utolsó lapokig nem lehetünk biztosak abban, hogy Tappancs életének utolsó vagy csak egyik ijesztő, nagy kalandját olvassuk-e.

A befejezés, ami lehetett volna sziruposan hollywoodi, nem lett az. Talán azért is arathatott ekkora sikert a sorozat, mert ahogyan az egész történet, a befejezés sem merül el a nagy amerikai álomban. Nem minden szép, jó és tökéletes, korántsem biztos a megváltás és a megváltozás. Csak az biztos, hogy mindenkinek szabad a választása abban, hogy mit akar és mit tud megvalósítani a lehetőségeiből.

Reklámok