Biztosan mindenki emlékszik még a Liza és Micsodáról írtakra, s arra hogy Nóri és a többiek is mennyire szeretik a Mikor életemben először megszülettem című könyvet. Most pedig a fordítójukat, és még sok remek könyv fordítóját, Hotya Hajnit kérdezem. Nemcsak fordításról…

Hajni, hogy kerültél kapcsolatba a francia és az angol nyelvvel?

Kislányként kezdtem angolul tanulni privát csoportban, egy hideg garázsban, apukám ösztönzésére. Az iskolában az orosz volt kötelező, mindenki Mókus őrs-tag volt, nejlon iskolaköpenyben járt és zsigulit mosott hétvégente. Ebben a zárt miliőben angolul tanulni éppolyan underground dolognak számított, mint Pál Utcai Fiúkat hallgatni. És engem minden vonzott, ami underground…
A francia pedig egyszerűen rámzuhant – egy hónapokig tomboló plátói szerelem formájában. Merő poézis és szenzualitás az egész nyelv, bármit mondunk, szinte magától költészetté válik. Az első franciatanáromat anyukám fedezte fel nekem. Marie-Anne néni kilencven éves volt, amikor elkezdtem hozzá járni. Igazi pedagógus szerény panellakásban, egykori grófkisasszony talpig rúzsban-parfümben, comme il faut. Maga volt a csoda: a humánuma, a humora, a műveltsége… Barátságunk 14 éven át tartott. Én szakadt farmerben, ő kiskosztümben: végig elkísért és én is végig elkísértem őt.
Közben már folytak a budai gimnáziumi franciaórák, ahonnan egyenes út vezetett a Debreceni Tudományegyetem francia szakáig. Tobzódtam a francia irodalomban és nyelvészetben, éjszakákat vitatkoztunk át Balzacról, Proustról, Gide-ről, Julien Gracqról… Szellemi paradicsom, nagy formátumú tanárokkal.

Itt muszáj közbeszúrnom, hogy én évekig voltam plátóian szerelmes egy fiúba, akivel egy franciaórára jártunk. Pacskovszky Zsolt mondta, hogy ő meg nőktől tanult franciául. C’est la vie, c’est français – mondhatnánk. Apropó előző interjúk: te hogy éled meg a szerző – fordító – szöveg hármasságát?

Minden fordító más attitűddel dolgozik. Van, aki képes kívül maradni, lerakja a szöveget magyarul, kicsit kijavítja a központozást és kész. Az olvasó pedig unottan rakja félre a könyvet, holott a magyar fordítással van probléma: áttetsző, lélektelen. Sajnos, nem csak lektűrszerzőket fordítanak középszerűen, de jelentősebb írókat is. Ismerek olyan fordítót, akinek a fordításait sokan – például én és könyvtáros barátaim – képtelenek vagyunk a kezünkbe venni, inkább olvassuk eredetiben. Léteznek persze fordítói mestermunkák is, többek között oroszból. Óriási a felelősségünk.
Én szerencsés vagyok, a Vivandra Kiadótól nagyszerű szépirodalmi műveket kaptam, mindegyik megérintett. Az érintettség alapvetően fontos, hiszen a műfordítás amolyan alkalmazott művészet – alkotói folyamat, akár az írás. Az, hogy értelmesen megfogalmazol egy szöveget magyarul, még semmi. A valódi alkotás azzal kezdődik, hogy már nem borulsz le imádattal a szerző előtt, hanem azt mondod, a szöveg a tiéd is. Akkor vagy igazán jó, ha hozzá mersz nyúlni az eredetihez: átszabod, újraírod, emelsz rajta vagy egyszerűsíted, beleadod önmagad, hozzászövöd tudásod, humorod, sajátos nyelviséged, történeted. Fordítottam Paolo Coelho egy írását is egy magazin számára, az író népszerűsége egyáltalán nem zavart abban, hogy csiszoljak rajta itt-ott… A fordítás bizalmi munka, a szerző kiszolgáltatott, ezzel a bizalommal nem szabad visszaélnünk, de kár eltagadni: minden fordítás egyszersmind értelmezés is. Önálló világot alkotsz és ezért vállalod a felelősséget. Maximalista vagyok, villámgyorsan megírom az első verziót, hogy azután ezerszer újraírjak minden egyes mondatot. A születő szöveg szakadatlan választások eredménye.

A Vivandra kiadónak a Partick Ness könyveket is te fordítod a Liza és Micsodán kívül. Melyiket élvezted jobban? A Liza és Micsoda nyelvi játékos kihívásait vagy a Kés a zajban nyelvezetét, összetettségét?

A Liza és Micsoda-sorozat szövege tömör, minimalista, minden szó számít. Egyedi humora az eredeti műben nagyon jó működik, de magyarul talán túl puritán. Nyilván a lényemből is fakad, de nem hagyhattam ki egyetlen ziccert sem apró nyelvi játékokra, sziporkákra, hogy idehaza is népszerűvé tegyem. Ebben rengeteget segített Ágoston Alexandra, a kiadó vezetője, aki finom ízléssel válogatott az ötleteim között, gyengéden terelgetve az egyszerűség felé. Lizát és Micsodát nagyon szeretjük. Kislányommal, Lilivel ezredszer olvasva is végignevetgéljük. Ez a munka inkább szórakoztató volt, mint megerőltető.

A Kés a zajban egészen más – életem legszebb fordítói munkája. Annyira megtalált, annyira belőlem szólt, hogy akár én is írhattam volna. Lázas önkívületben éltem hónapokig, módosult tudatállapotban, én voltam Todd, és én voltam Viola, velük gondolkodtam, lélegeztem, rettegtem és örültem én is. A saját kamaszkorom mélyen belémivódott, a regény minden mondatával tudtam azonosulni. Patrcik Ness irodalmi gyöngyszemet alkotott, olyan mélységgel és nyelvi többrétűséggel, melyhez hasonlót keveset találni az ifjúsági irodalomban. A regény korunk Zabhegyezője. Két kamasz az elidegenedett felnőtt világ romlottságával szemben: csupa lázadás, önkeresés és humor.
A könyv szerkezete hihetetlenül tudatos, olykor szaggatott, máskor hömpölygő mondatokkal.

Nyelvezete briliáns: brutalitásában is költői, egy hosszan kígyózó szabadvers. Külön élvezet volt megalkotni az első fejezetek filozofikus-örvénylő gondolatsodrait, később a különféle nyelvjárásokat, majd az őrülettel táncoló Todd pszichedelikus látomásait.
Amit ma az olvasó lát, hosszú kísérletezés végeredménye. Hildy dialektusára 8 féle verziót készítettem, Wilfnek is legalább egy tucatnyit. Todd jellegzetes szubkulturális kifejezéseiről és szándékos nyelvtani rontásairól is rengeteget vitatkoztunk Alexandrával, számítottunk rá, hogy a “nem van” néhány olvasónál kiveri a biztosítékot, de a fiatalok imádni fogják. A könyv alapvetése provokatív, határfeszegető, a stílusa, nyelve is az. Hatalmas munka volt, de megérte, kimagasló kritikát kaptunk, jólesett, hogy többen a ,,fogalmazás bravúrját” emlegették. Például itt: Mancs, Oriási freeblog, Nem unatkozom blog, Pagony

A Kés a zajban második része idén ősszel jelenik meg, de nem én fordítottam, kíváncsian várom.

Ugyancsak elég humoros könyv az Amikor életemben először megszülettem. Meddig tart megtalálni a megfelelő kifejezést, szót? (Én napokat gondolkodtam a La Niche poénjain (Liza és Micsoda), s még mindig nem tökéletesek.)

Furcsán hangozhat, de egy ilyen rövid szöveggel épp annyi ideig elbabrál az ember, mint egy szakfordítással, akár egy-két hónapig is… Nyilván a megérzéseknek, az intuíciónak van nagy szerepe, játszom a szavakkal, papírra firkálom a beugró ötleteket, azután jön a kisiparos technika: a már kiforrott verziót kinyomtatom, szétvágom, beragasztom az eredeti könyvbe, összeolvasom a képekkel, elégedetten hátradőlök, hogy kész… majd néhány álmatlan éjszaka után szétszedem az egészet, és kezdődik minden előlről. Az első olvasóim mindig a szerelmem és a gyerekeim: a kislányom és a nagyobbik fiam. Az Amikor életemben először megszülettem c. könyvön is sokat dolgoztunk és amikor azt éreztük, így a legszebb, elengedtük. Ez a könyv az egyik kedvencem, legszívesebben minden anyukának odaadnám, gyönyörű, bölcs, megható. A La Niche fordításodra igazán kíváncsi lennék, Eszter… Ha van kedved, játszhatunk olyat, hogy mindketten lefordítjuk, és összevetjük.

Hát ebből kizárólag én profitálnék. De köszi! Két nyelvből fordítasz, tényleg „könnyebb” nyelv az angol?

Nyilvánvaló, hogy nincs könnyebb vagy nehezebb nyelv, az számít igazán, mekkora az adott nyelvből a szövegrutinod, mennyit olvasol eredetiben és milyen minőségben írsz az anyanyelveden.
Számomra a francia abban az értelemben ,,könnyebb”, hogy bölcsész múltamból fakadóan érzem minden árnyalatát. Fordítástechnikailag teljesen más problémákat vet fel a két nyelv. A francia szakszövegek például – éppen a nyelv poétikussága miatt – sokszor túlírtnak, redundásnak hatnak számunkra, az ál-információk egy részét ki kell szedni, különben a magyar olvasó megőrülne tőlük. Az angol ennél lényegretörőbb, bár ott is akadnak a magyar szemnek szokatlan dolgok, például egyes narrációs formák sematikusak a magyarhoz képest, ezeken színesíteni kell.

Honnan jött az ötlet a Tanulj Másképp Műhely létrehozására? Áttanulmányoztam az oldalt, s csak tapsolni tudok nektek!

A bölcsész-énem boldogan gubbaszt könyvtárakban, de az én életem a tanítás. Minden tanítvány a legfontosabb tanítvány, az ő sikerük az én sikerem.

Tizenhat éves korom óta tanítok, számomra a tanítás életélmény, öröm, felfedezés, és elsősorban: játék. A Tanulj Másképp Műhely sok éves tapasztalat formába öntése, csodálatos kollégáim (Tóth Ildikó, Belák Viki és Kővári Zsolt, Radics Máté) segítségével. A Műhelyben terveim szerint mindent lehet majd másképp tanulni, irodalomtól kezdve környezettudatos életmódon át egészen a matematikáig… egyelőre nyelvi és csillagászati műhelyfogalkozásokat tartunk.

Köztudott, hol kullogunk mi magyarok nyelvtudás tekintetében. Sokakat a hibázástól való félelem blokkol, évekig tartó tanulásuk során sem kapnak lehetőséget a megszólalásra. A nyelviskolák dermesztően pénzcentrikusak. A mai iskolai nyelvoktatás sok helyütt még mindig nem mer elszakadni az elavult nyelvtancentrikus, szómagoltató módszerektől, a gyerekek jegye azon múlik, hányas szódolgozatokat írnak. A legapróbb helyesírási hiba is főbenjáró vétek, de a kutyát nem érdekli, a gyermek meg tud-e szólalni, képes-e gondolatait átadni, szándékait közvetíteni, külföldön egy fagyit kérni. Én pedig fagyipárti vagyok…
A témát kutatva azt látom, az idegen nyelv tanulása és használata sok (fiatal) felnőtt számára is kudarcélmény. Ez tarthatatlan. Egy idegen nyelv használata nem lehet görcsös. Más nyelven kicsit más emberré válunk, kicsit más szerepet játszunk, ez pedig felfedezés, kaland és öröm. A hibáknak nincs jelentősége, hiszen anyanyelvünkön is rengeteget hibázunk, mondataink gyakran elvarratlanok.
A nyelv lényege a másik ember megértése és a beszéd produkálása, gazdag gesztusnyelv kíséretében. Azok, akik az írásbeliséget, a nyelvtant tolják előtérbe ahelyett, hogy minden erejükkel tanítványaik beszédkészségét fejlesztenék, csak saját szorongásaikat örökítik tovább.
Nem én vagyok az egyetlen, aki másként gondolkodik, sok nagyszerű tanár dolgozik a szakmában, később a Műhely afféle szakmai fórummá is válhat.

Mi az, amit másképp csináltok? Mi a szerepe a tanítási folyamatban a természetes anyagoknak?

Örömmel tanítunk, gyermekcentrikus, empatikus élménypedagógiai módszerekkel. Kompetenciákat fejlesztünk, nem halmozunk értelmetlen tudásanyagot. Nem a tananyagból indulunk ki, hanem a tanítványból, annak érdeklődéséből, igényeiből, hiszen azt, ami érdekel, sokkal gyorsabban befogadjuk. Nyitottságra, kreativitásra, együttműködésre ösztönözzük tanítványainkat, későbbi boldog életük múlhat ezen. Pozitív, érzelmileg biztonságos légkört teremtünk, oldjuk a szorongásokat, önbizalmat adunk, aktívan használjuk a nyelvet.
A Műhelyfoglalkozásokon nincs néma feladatmegoldás, folyamatosan közösen létezünk, beszélgetünk, alkotunk, énekelünk, színjátszunk, életközeli helyzeteket gyakorlunk. Ha például élelmiszerekről tanulunk, egy nagy kosárból előkerül a krumpli, répa, alma. Mindent megérintünk, a szavakat mondatba ágyazva, kínálás-elfogadás közben, sok ismétlés révén sajátítjuk el. Természetesen, ahogy a valódi életben.
A nagyobb gyerekek saját báb-, vagy színelőadásokat készítenek, a kicsik kavicsfigurákkal játsszák el a tőlünk hallott meséket. A természetesség nemcsak a módszerekben, hanem a kiegészítő anyagokban is jelen van, segédeszközeinket iparművészek, textiltervezők készítik, engem is vonz a képzőművészet, amilyen tanító játékot csak tudok, kézzel megfestek. Szeretjük a textilt, a nemezt, a fát, a kavicsokat, a terméseket – mindent, ami környezetbarát, és amivel a gyerekek szívesen alkotnak, játszanak, így tesszük a vizuális nevelést a nyelvi munka hatékony részévé.
Foglalkozásaink amolyan összművészeti események, ahol nem a műhelytanár a főszereplő, hanem a gyerekek. Ez az alternatív módszer látszólagos könnyedsége ellenére tízszer annyi felkészülést és teljes személyiséggel való jelenlétet, figyelmet, szaktudást, biztos nyelvismeretet kíván meg a műhelytanártól. De megéri. A tanítvány felszabadul, fejlődik, kiteljesedik. Fantasztikus érzés.

Hogy kapcsolódnak ehhez az általad fejlesztett társasjátékok?

A beszédkészség-fejlesztő angol nyelvű társasjátékok ennek az élménypedagógai szemléletnek a tárgyiasult formái. A Smart Cards-sorozat egyedülálló a világon – legalábbis nem ismerek hasonlóan komplex játékmódszert a kommunikációs készségek fejlesztésére. Három tudásszinten jelent meg: alap-, középhaladó és haladó szinteken és saját vállalkozásunk, az Európai Tudástranszfer Kiadó terjeszti. Gazdag, átfogó szókincset aktivizál, sok tanár kolléga használja és szereti, köztük egyre több külföldi, aminek nagyon örülünk. Ezek a laza, humoros hangvételű játékok spontán beszédre ösztönzik a résztvevőket a fontosabb témákban.
Két egykori kollégámmal, Bakonyi Györgyivel és Köteles Dórával változatos nyelvi feladatokat alkottunk, személyes kérdésektől a kultúrán át a rejtvényekig, de a kérdések csak apropót adnak arra, hogy a résztvevő játékosok beszéljenek, gondolkodjanak, kooperáljanak. Iskolákban és otthon is sokan használják, szerencsére a szülők egy része nyitott az otthoni közös játékos angolozásra, amit én az egyik leghatékonyabb tanulási formának tartok, indítunk is szülőkkel, nagyszülőkkel közös műhelyfoglalkozásokat.
A másik három általam készített társasjáték, a Barangolás Magyarországon, a Kalandozás Budapesten és a Csillagvadászat is mind erről a ,,másképp tanításról” szólnak, csak a téma más: kis földrajz, kis történelem, vagy éppen a csillagok rejtelmes világa – és ami még fontos: igazi családi társasjátékok, korosztálytól függetlenül játszhatók.

Tudod, ha a közelben laknánk én biztos hozzátok járnék gyerekestül.
Köszönöm a beszélgetést, sok és inspiráló sikert kívánok!

Előzmények:

A műfordítás rejtelmei – Bába Laura, Győri Hanna, Dóka Péter, Hotya Hajni,  Kamper Gergely, Pacskovszky Zsolt, Rét Viktória, Ruppl Zsuzsanna, Wekerle Szabolcs,

A műfordítás rejtelmei – Bába Laura, Győri Hanna, Dóka Péter,  Kamper Gergely, Pacskovszky Zsolt, Pék Zoltán, Rét Viktória, Ruppl Zsuzsanna, 

Hírdetés