A műfordítás rejtelmei – Tótfalusi Ágnes

Az idei, 2015-ös Könyvfesztiválon jó néhány beszélgetésben előkerült a műfordítás kérdésköre, leginkább a Kolibri kiadó Magasfeszültség sorozatának bemutatója után, oda ugyanis majd’ minden kötet fordítója megérkezett.

A nyári szünet után Tótfalusi Ágnessel folytatjuk a beszélgetést.

A Max érdekes és nem könnyű olvasmány, sőt néhány szülő szerint, zsigerig hatolóan megrázó. Ahogy például Houellebecq is. Hogy állsz neki egy ilyen típusú műnek? Ugyanúgy?

A szöveg hatással van a fordítóra, de nem látható előre, vagy legalábbis én nem tudom felmérni előre, milyen hatással lesz rám. Tehát úgy állok neki, mint minden más szövegnek…

Két dolog ragadott meg nagyon a beszélgetés során. Az egyik, hogy te nem látod olyan elidegenedettnek, ridegnek Maxot. Miért?

Mert ez egy fejlődésregény: egy kisbaba szemszögéből látjuk a világot, és nagyon plasztikusan van megrajzolva például az anya-gyerek viszony, a szoptatás élménye, vagy ahogy a kisbaba érzékeli az anyukája szorongását, és ettől szerethető lett a számomra.

Másrészt milyen változáson megy át a fordító szöveghez/értelmezéshez való viszonya a fordítás aktusa során? Hiszen jó esetben a fordító a legmélyebb értője a szövegnek. Övé a legközvetlenebb viszony.

Amikor először olvasom át a szöveget, természetesen nem megyek bele olyan mélyen, mint fordításkor. Azt mindig tudni vélem, hogy tetszik-e nekem, élvezetes lesz-e fordítani (bár a nagyon primitív szövegeket leszámítva mindent élvezetes fordítani), de amikor mondatról-mondatra haladok végig egy szövegen, nagyon meg tud változni a hozzá való viszonyom. Minden fordító tudja, voltaképpen evidencia: senki nem ismerhet jobban egy szöveget, mint a fordító, szerintem még az író és a szerkesztő sem. Mi minden mondatot megrágunk, átforgatunk, minden oldalról megnézünk, és ha van valami hibája, vagy az író nem volt őszinte, amikor írta, azt mi észrevesszük. Ezért néha előfordul, hogy első látásra nagyon vonzó szövegből kiábrándul az ember, vagy első látásra közömbös szövegbe beleszeret.

A másik dolog – bár lehet, hogy ezt egy interjúban olvastam -, hogy az Elemi részecskék mekkora hatással volt a személyiségedre. Mennyiben? Miért?

Az Elemi részecskék – sok egyéb aspektusa mellett – nagyon pontosan ábrázolja a középkorú emberek, azon belül a férfiak szorongását. Ezt egy nőnek hitelesen visszaadni nagyon érdekes feladat, és nagyon érdekes folyamat. Mi, nők hajlamosak vagyunk valami titokzatos szörnyetegnek látni a férfiakat, ám az Elemi részecskék fordítása során én, úgy érzem, sokkal közelebb kerültem a férfiak megértéséhez.

Elmondható ugyanez a Max-ról is?

A Max nagyon erős regény, de nem volt rám ilyen hatással. Néhány éve lefordítottam Jonathan Littell Jóakaratúak című különös holokauszt-regényét, ami olyan súlyosan traumatizált, hogy máig sem hevertem ki, talán a Maxot ezért vészeltem át könnyebben –és megvallom, nem bánom.

Kiragadott példák persze, de azt figyeltem meg, mintha a franciák – talán a nyelv természetéből adódó érzelmesség miatt – bátrabban mernének igazán húsbavágó kérdésekről beszélni. A Maxot például szerintem, német szerző így nem írhatta volna meg. Mi a véleményed?

Az az igazság, hogy én nem ismerem elég jól a kortárs német irodalmat, ezért csak találgatok, de a németek olyan sokat küzdöttek és küzdenek a náci múltjukkal, hogy ha nem is éppen ezt a könyvet, de egy hasonlót talán német szerző is írhatott volna.

Hasonlót persze. Ebben egyetértünk. Állítólag franciáról fordítás esetén magyarul a fordító kénytelen valamennyire lecsupaszítani a nyelvet. Milyen a Max eredetiben?

Érdekes a nyelvezete, mert amikor Max még kicsi, egyszerűbbek a mondatok, és ahogy nő, úgy válik a nyelv is bonyolultabbá. Egyébként én nem tudom, hogy lekell-e csupaszítani a nyelvet a francia szövegek fordításakor, ez nekem így még nem jutott eszembe, vannak nagyon sallangmentes francia szövegek is. Például Houellebecq nagyon puritán nyelvet használ.

Lehet-e egy Maxot és egy Houellebecq-et egyszerre fordítani?

Soha nem fordítok több könyvet egyszerre, és remélem, nem is lesz olyan helyzet az életemben, amikor erre rákényszerülök. Nekem nem menne, de lehet, hogy mást meg éppen az ihlet meg, ha az egyik szövegről néha átugorhat egy egészen más típusú szövegre.

Hogyan kapcsol ki az ember egy nehéz szöveg fordítása közben? Lehet?

A kikapcsolódásnak mindenféle módozataihoz folyamodik, ki mit szeret, én például, ha már nagyon feszült vagyok, úszni megyek. De van, amikor csak a munka befejezése után sikerül kilazulnom.

Azt mondtad, az első fordítás kézzel készül, hagyományos módon. Mi ennek az előnye és hátránya?

Nem kézzel készül, hanem gépbe, talán arra gondolsz, hogy én először viszonylag nyers fordítást csinálok, és utána megyek át rajta többször is, és finomítgatom. Ez a természetemből fakad, nagyon nehezen tudom felfogni, hogy bárminek is vége szakadhat, például egy házibuliból is mindig utoljára megyek haza. A fordításaimtól is nagyon nehezen szakadok el, még a korrektúrában is állandóan javítgatni szeretném, sosem érzem késznek.

Milyen fordításon dolgozol most?

Anna Gavalda Billie című kisregényét fordítom.

Sok sikert, és köszönöm!

A műfordítás rejtelmei – Bába Laura, Győri Hanna, Dóka Péter, Hotya Hajni,  Kamper Gergely, Pacskovszky Zsolt, Pék Zoltán, Ruppl Zsuzsanna, Tótfalusi Ágnes,Wekerle Szabolcs,